Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Luigi készülő albumán egy dal kislányához, Boglárkához szól

Már nem az aranylemezére a legbüszkébb a Makón élő énekes, Luigi: kislánya született. Az apai teendőket komolyan veszi, ugyanakkor írja új lemezét, amelyen lesz egy dal Boglárkának is.
Bár eddig két önálló lemeze jelent meg, és egy válogatáslemezért, amin az egyik száma hallható, még aranylemezt is kapott, már nem erre a legbüszkébb a makói énekes, Luigi. Március elsején ugyanis – apás szüléssel és három kiló tizenöt dekával – világra jött a kislánya, Boglárka. A csöppségről egyébként a szülészeten mindjárt lehetett tudni, hogy örökölt némi tehetséget az édesapjától, mert nyomban kieresztette a hangját. Altatódalt viszont – meglepő módon – még nem énekelt Boginak az édesapa. Ez eddig valahogy nem jutott eszébe. A kislány különben nyugodt, mosolygós baba, a fotózást is jól tűrte.

Nem vonul vissza

Bár kislánya születésekor a városban elterjedt, hogy Luigi egy időre most visszavonul, az énekes lapunknak ezt cáfolta. Mint mondta, két-három hónapja írja új lemezét, amelynek megjelenését az év végére, vagy a jövő év elejére tervezi. Egy dolgot már elárult: Bogiról is készül egy dal. A szerepléssel sem hagyott fel – szombaton a vállalkozók bálján énekel majd a Koronában.

A huszonnégy esztendős előadó – aki pályáját Zámbó Jimmy-számok éneklésével kezdte, lemezein azonban már saját szerzeményei hallhatók – komolyan veszi az apaságot. Mint mondta, fejben már hónapok óta készült a csöppség érkezésére és nagyon boldog, amikor a kezében tartja. Ezt szó szerint is lehet érteni, hiszen Luigi kiveszi a részét az apróság gondozásából: még nem pelenkázott, de rendszeresen büfiztet és nagyon szereti elaltatni a kislányt megnyugtató simogatásával, becézgetésével. A jövő héttől pedig párjával – aki kerüli a nyilvánosságot, ezért nem látható fotóinkon – együtt fogják fürdetni, mert ezt egyelőre a két mama csinálja. – Bogi az életem eddigi fő műve – mondta mosolyogva az énekes-zeneszerző.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ifjabb Szarvas Ferenc hazajött Brazíliából

Hazajött Brazíliából ifjabb Szarvas Ferenc, akinek két éve rejtélyes körülmények között veszett… Tovább olvasom