Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Másfél milliót adtak össze Földeákon

Földeák - Másfél millió forint gyűlt össze két földeáki jótékonysági bálon a helyi rászoruló gyermekes családok megsegítésére – több, mint korábban a központi pályázatokból.
Földeákon közel hatszáz gyermek él, közülük mintegy háromszáz számít a törvényi mérce szerint hátrányos helyzetűnek vagy veszélyeztetettnek. Az ő családjukat a helyi önkormányzat családsegítő és gyermekjóléti szolgálata támogatja, ahogy tudja, például tartós élelmiszerekkel.

Erre a célra pályázaton szokott szerezni pénzt az intézmény, de legutóbb ebből nem folyt be annyi, amennyire számítottak. Így vetődött föl a helyi jótékonysági bál megszervezésének ötlete. Először idén februárban rendezték meg az Aranyszív Jótékonysági Bált. A szervezők és segítőik számára is meglepetés volt, hogy a támogatók révén 950 ezer forint gyűlt össze. A második rendezvényt most, szombaton tartották.

– Nagyon izgultunk, mert már kezdéskor, este hét körül is esett az eső, aztán visszajött a vihar, és kint bokáig ért a víz – mondta lapunknak a családsegítő központ intézményvezető-helyettese, Kurai-Tóth Bernadett.

– Mégis, 370-en váltottak jegyet. Nem tudom, mikor volt utoljára ekkora bál Földeákon. Dupla szélvihar és özönvíz után Dupla Kávé... Hajnali három órakor még az emberek fele ott volt és táncolt, ötkor kezdett csomagolni a Party zenekar, de a nótázók kedvéért a szaxofonos tovább játszott.

Ezúttal 500 ezer forint volt a bevétel. Ez a februárival együtt sokkal több, mint amennyit erre a célra a központi pályázatok révén ennyi idő alatt meg tudtak szerezni. A családsegítő központ ebből a pénzből is ennivalót vesz az érintett családoknak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korszerűsítették a makói szennyvízhálózatot

Buzás Péter makói polgármester az átadóünnepségen elmondta, a fejlesztés eredményeként a városban és… Tovább olvasom