![]() |
| Tegnap épp lengyel ételeket kellett készíteniük. Fotó: Veréb Simon |
Tooopszli!
hidd el bevett szokás ennél az újságnál, hogy akinek van kapcsolata, meg tudja nézetni, hogy kinek a gépéről jött az üzenet, de hangsúlyozom, hogy nekem nincsen ilyen kapcsolatom és nem is készülök ilyesmire, mert egyszerűen nem érdekel, hogy ki mit írogat, csupán egy-két dologra reagáltam. Az első hozzászólást pedig nem értem mire vonatkozik, maradjunk annyiban, hogy elég sok dologban nem értünk egyet, vitát a részemről lezártnak tekintem.
Tisztelt mz5perx!
A cserélődéssel kapcsolatban nem értünk egyet, de ez nem baj. Van ilyen :) Nekem is van erről egy véleményem és neked is. Tanácsként írom, hogy esetleg ezen lehetne változtatnotok. Mindezt írom annélkül, hogy okoskodni akarnék, valamint azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem teljes mértékben rajtatok múlik.
Ezek szerint mindketten tudjuk azt, hogy mi vonatkozik a másik félre és ebből ki mit tart be! A válaszod viszont nem teljesen egyértelmű számomra, mert amit írtál az a teljesítménybérezésre vonatkozik és nem az órabéres szerződésre! A szerződéssel kapcsolatban és a munka törvénykönyvével kapcsolatban ne vitázzunk itt szerintem, mert értelmetlen és szerintem mindketten tudjunk miért ítram azt amit. Rajtam kívül, több ismerősöm is dolgozott már nálatok, láttam szerződéseteket és láttam mindenféle jogtalan dokumentumot, amit id.M.Z. talált ki, szerinte törvényesen. Nekem sem szándékom feljelentgeti az éttermet, mint írtam, de az első megnyilvánulásból arra… Tovább olvasom »
Kedves Toopszli!
Isten ments, hogy fennyegtőzzek, meg hogy nyomozzak, bárki vagy bármi után is. Eszembe nem jutott és nem is fog. Az, hogy cserélődnek a munkatársak szerintem nem csak nálunk jellemző, hidd el máshol is hasonló a helyzet és hidd el ez engem is elszomorít, hogy olyan munkatársat aki el tudja végezni a rábízott feladatot, felelőséget vállal érte, tud számolni, beszélni, írni, olvasni, pl köszönni a vendégnek, kiszolgálni rendesen vagy éppen megpucolni egy zsák krumpli, kiszámolni 123 zsömlét, vagy megsütni egy szelet húst normálisan, hidd el nagyon nehéz. Azt is tapasztalom, hogy az embereknek ma nagy szüksége van a munkára a megélehtésre, ezt mi is próbáljuk biztosítani, lehet, hogy nem elégségesen, de aki amilyen munkát,produktumot állít elő, az olyan bérezést is kap, hiszen ha nem így lenne, sokan joggal lennének felháborodva. A munka törvénykönyvét ismerem, vannak benne a munkáltatóra és persze a munkavállalóra is vonatkozó részek, az utóbbit a te figyelmedbe… Tovább olvasom »
Elnézést Doktor Úr (M.Z.)
Majd el feleftettem. A hozzászólásomban szándékosan nem Önt szólítottam meg, mert annak a rendszernek amiben Ön él, már vége van. Ezt nem sértésként mondom, de a viselkedése erre utal.
Kedves Mihály Zoltán!
Tudom fáj az igazság, de azért nem kell fenyegetőzni, mert olyat én is tudok. Például mint tudjuk a hatóságok névtelen telefonos bejelentéseket is kivizsgálnak. Közvetlen ártani nem akarok én sem, mert akármilyen is az Ön által nyújtott munkahely, de legalább egy pár család megélhetését majdnem biztosítja vele. Amit leírtam annak egy részét Ön is megerősítette, ha jól látom. Szegény újságíró már a múltkor is elírta, meg most is.A másik részéhez meg ajánlom figyelmébe a MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE című, nagyon hasznos olvasmányt! Olyanok vannak benne, hogy mikor milyen pótlék jár a munkáért, hogyan kell a munkidőt nyilvántartani, mennyit lehet dolgozni egy nap és miként kell a munkások munkaidejét beosztani! Érti mit írok? Tudja mik ezek? Tény, hogy nem kötelező senkinek ott dolgoznia és mint Ön is tudja, cserélődnek is rendeszeresen az emberek. Nem godolja, hogy ennek van valami olyan oka? Valmit rosszul csinálnak esetleg? Szerintem ezen kellene gondolkodnia és nem a… Tovább olvasom »
Hát csak tudsz az esetről,ha pont Te említed meg a hozzászólásodban!Én nem említettem semmi konkrétumot,hogy melyik ételről volt szó...Bizonyítani pedig bármikor tudnám-de nem akarom,mert minek-hiszen nem egyedül ebédeltem,voltunk ott páran!Ez egy meddő vita,maradjunk annyiban,hogy ahogy tanácsoltad: nem eszek ott...mint ahogy azóta se ettem.Ennyi.
lucky!
A szakács haverod egyébként tud erről az esetről, de nem verte nagy dobra pl előttem sem. Ha benned jó indulat van, akkor nem ide írod a megjegyzésedet. Persze van szabad véleménynyilvánítás, de a vélemény és a rágalmazás között azért van különbség, az előbbi az a te sajátod, míg az utóbbit bizonytani kell(ene).
S a szabadvélemény nyilvánitásról hallottál e?Hmm?...Mellesleg nem rossz idulatból irtam a hozzászólásom,hanem pont azért,h tanuljanak a múltbéli történésekből...ezért nem írtam annó a panaszkönybe sem,hiszen tudom,azokat alapból kivizsgálják,problémákat meg nem akartam okozni a cégnek.
Ami a szakács haveromat illeti,nem tud semmit a hozzászólásomról,hiszen nem Ő járt így,hanem én...
Kedves Fórumozók!
Nem szoktam ide írni, csupán jókat szoktam mosolyogni a bennünket ért támadások és jóízű ekézések kapcsán. Mivel megszólíttatva érzem magam így kénytelen vagyok reagálni erre a néhány összegyűlt "kedves" hozzászólásra.
lucky! Ha valamit büdösnek érzel, nyugodtan írj be a panaszkönyvbe és az hidd el kivizsgálásra fog kerülni, de minimum mondd meg a szakács haverodnak aki főzte azt a pörköltet, és akkor, és ne most amikor már nem dolgozik ott, csak azért hogy tudj 1-2 rúgni. Nekem elég ha egyszer büdös valami, utána nem megyek többször ahhoz a céghez enni, nem hogy még a másik éttermükben is egyek.
zolcsi44! Ha nem érted a játék szabályait, akkor olvasd el még többször, lassan, magadban tagolva, hogy megtudd, miért használunk külföldi alapanyagokat. Nem tudom, hogy ebben mi a sumák.
toopszli! Nagyon kedvelhetsz bennünket, mi is téged. Csak 1-2 dolog a pontosság kedvéért. Sarró Misi tényleg nem borház főszakácsa, ahogy én sem vagyok ifj Mihály Zoltán,… Tovább olvasom »
Üdv.Mindenkinek!
Kedves 3évesférfi!
Ízlések és pofonok! Az egy dolog, hogy elégedett vagy-e az ízekkel vagy nem, Olyan nincs, hogy mindenkinek ízlik egy étel. Akinek nem ízlik az legfeljebb beírja ide és nem jár kajálni az adott étterembe. Attól az még lehet elismert és szerintem ez nem kötekedés.
Mindenki!
Én a véleményem nem az étel alapján írom a borházról, hanem arról, hogy hogyan érik el azt, hogy az újságban szerepelnek. Mint írtam Sarró Mihály nem alkalmazottja a borháznak! Ezért nem értem, hogy-hogy kerül oda és a cikkben miért írják, hogy a borház főszakácsa? Az alkalmazottak a mindent megtesznek azért, hogy minnél elismertebb legyen az étterem, ezért kérem ifj Mihály Zoltánt,hogy legalább pótlékokat fizessenek a melósaiknak!
hirdetés
