Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Világhírű rádióamatőr volt Füttyös Jani

Makó - A Déli-sarktól kezdve, Albánián keresztül Venezueláig ismerték a csanádpalotai rádióamatőr nevét. Németh János Antal élete éppolyan kalandos volt, mint a hobbi, amit választott magának. Ahogy emlegették: Füttyös Jani, 78 éves korában hunyt el. Pénteken kísérik végső nyughelyére, Makón.
„A családom, ha belép mikor morzézok, azt kérdi: Merre járt tata? Ott is ilyen hideg van?"- fogalmazta meg egykoron Németh János Antal királyhegyesi, csanádpalotai, a rákosi és igási tanyavilág sokoldalú rádióamatőre. Május 31-én ünnepelte volna 79. születésnapját, sajnos egészségi állapota ezt már nem tette lehetővé. Március 23-án hunyt el. Sokan ismerték, tisztelték, szerették. Rengeteg ismerőse volt Makó környékén és hobbijának köszönhetően a világ számos pontján. Több mint 150 országgal állt kapcsolatban, beszélt venezuelai és sínai rádióssal, katonával is.

 Németh János Antal élete éppolyan kalandos volt, mint a hobbi, amit választott magának.
Németh János Antal élete éppolyan kalandos volt, mint a hobbi, amit választott magának.

Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

 
73 DXHA8CRNJ- ez volt az azonosító kódja, amit 1966 óta használt. Technikai érdeklődése sokrétű volt, különleges ötletei alapján rádiós készülékeket készített otthon. Szinte miden érdekelte, ami a rádióamatőrködéssel kapcsolatos. Sohasem tanulta, de jól gyakorolta. Olyannyira, hogy rádiós szakkört is vezetett. Szívesen adta át tudását másoknak. Angolul és németül is morzézott.

Szívesen mesélt a történetről, ami arról szólt, hogy barátai olyan jelet fogtak egyszer, amit egy 4 évvel azelőtt elhunyt kollégájuk küldött még el. Valószínű a világűrben valamiről visszaverődött, így hallhatták a már akkor elhunyt rádióamatőr üzenetét, négy évvel később. Ő maga kapott visszajelzést szinte az összes kontinensről, még a Déli-sarkról is.

1934. május 31-én született az egyik igási tanyán. Később szüleivel Makóra költöztek. Majd a családalapítás örömét kihasználva a mezőhegyesi- rákosi határba költözött, ahol a tanya körüli munkálatok kötötték le idejét. 1954-ben kötött házasságot első feleségével Piroskával. Kalandos szerelem volt: a lány családja kitagadta gyermekét, mert rangon alulinak ítélték meg a házasságot. Két évig sorkatona volt Jászberényben. 1958-ban a Bogárzói Börcsök tanyára költöztek, itt éltek egészen 1970-ig.

„Rádiós Jani"- így hívták a környékbeliek a sokrétű embert, aki - kocsmáros, boltos, szőlő és gyümölcstermesztő is volt egyben. Később saját bort is készített: a Csipkés Nektárja királyhegyesi címkézést kapott. A növénytermesztés, a kertészkedés végig kísérte életét: természetszerető és lelkes kertbarát volt.

1970-ben újra házasodott és új párjával, Marikával és két fiával Királyhegyesre költöztek. Itt Füttyös Janinak nevezték- szintén a hobbija miatt. 1992-ben költözött Csanádpalotára. Aktív közösségi életet élt, barátságos ember volt. Mindenkivel szót értett- így emlékeznek rá vissza, akik ismerték.

A rádióamatőrködésen kívül sok minden foglalkoztatta: csillagászat, természettudományok. Folyton építkezett, felújított, barkácsolt, kertet gondozott. Január óta betegeskedett.

A világ számos pontján emlékeznek most rá. Sokan ismerték, szerették. Végső nyughelyére, a makói Újvárosi Református Temetőben található sírhelyére április ötödikén délután négy órakor kísérik.

Olvasóink írták

  • 10. rádiós 2013. április 06. 14:45
    „Fecó, Sanyi, Ervin jó volt látni benneteket!
    Majd találkozunk 27.-én Vásárhelyen!
    VY 73 ES MNI DX QSO!”
  • 9. Füvesember 2013. április 06. 14:24
    „Már megint kevesebben lettünk egy szeretnivaló, kedves emberrel. Nagy kár érte!
    Nyugodjon békében!”
  • 8. ha8kw 2013. április 06. 10:10
    „Nem lenne semmi baj, ha nem írták volna egybe... A kitűzőn így szerepelt: 73 DX HA8CR NJ ahol 73 DX a rádióamatőr üdvözlés, HA8CR a hívójel, NJ pedig Jani bátyánk monogramja... Nyugodj békében Füttyös Jani... 73, Feco HA8KW”
  • 7. Egyolvasó 2013. április 06. 07:01
    „4. rádiós 2013.04.05. 21:52

    Teljesen egyet értek a felháborodásával, milyen dolog az, hogy akik nem tudnak, nem értenek az amatőr rádiózáshoz nem tudják leírni helyesen a hívójelet, és azt, hogy milyen jogszabályok vonatkoznak az amatőr rádiózásra.”
  • 6. AirWin 2013. április 06. 00:06
    „Bocsánat, de kifelejtettem: www.qsl.net/ha8kci/ha8cr.htm”
  • 5. AirWin 2013. április 05. 23:33
    „Azért a felháborodás kicsit erős. Ha esetleg elolvassátok az egyik régi cikket, akkor abban fotóval is illusztrálva valóban az a kitűző szerepelt, hogy 73 DXHA8CRNJ, bár az akkori újságíró azt is elírta... A kívülállóknak mindegy, mi meg tudjuk, hogy mi volt az igazi hívójele. (8lvs)”
  • 4. rádiós 2013. április 05. 21:52
    „Felháborító!
    Cikket írnak János bácsiról de még a hívójelét sem tudják leírni helyesen! "73 DXHA8CRNJ" helyesen: HA8CR
    A rádiósok HA8CR -ként ismerték az előtte lévő "73 DX" mást jelent az "NJ" pedig nem létező rövidítés!
    Sokszor QSO-zunk az R2X-en a "Marossal a Maros" partról. Amikor a maros parti gyümölcsösben unatkozott és a 80 méteren nem volt terjedés az átjátszón lógott a "Maros" tipusnevű gyári rádiójával.. A HA-QRP-n is sokszor indult és sokszor az élmezőnyben volt.
    Nyugodj békében János bácsi!
    1. _csutak_ Úgy ahogy írod!
    Pár éve megkérdeztem az egyik "születésnapján" a Rádió88-at és be is olvasták a kérdésemet, de a műsorvezetőnek halovány lövése sem volt hogy mit jelent a 88 a nevükben. Örültem volna ha az óriás nevét tudták volna, de semmi...
    Pedig Bandi is sokat tett, kevesen tudták hogy saját költségén tartotta fenn és javította a szegedi R2X-et.”
  • 3. _csutak_ 2013. április 05. 21:49
    „Elment egy jóbarát az égi vadászmezőkre távírózni!
    Ezen cikkel reá emlékezem.
    Legyen neked könnyű a föld Jani!
    ***********************************
    Híradás az éterből
    Amíg Ön alszik, a rádiós dolgozik!

    (Megjelent: Palotai Krónika 2003 február, 2003 március)

    Köszöntöm a kedves olvasót a palotai rádióstársak nevében is.

    Csanádpalota nem nagy település, de elmondhatja, (ha büszke rá), hogy a néhány CB rádióson kívül van négy, rádióamatőr virtussal jól megfertőzött, felső kategóriás személy, akik, ha tehetik éjt nappallá téve, keresik az éteri barátságot az egész Föld népével, nem kis sikerrel. Jómagam 1966 óta használhatom a HA8CR hívójelet és szereztem igen sok barátot a Föld kb. 85 országából. Hát ez nem is sok, mert lehetne akár 250 is, mint Bajer Misinek, pedig ő kapta legkésőbb a hívójelét, 1987-ben. Azóta HA8FK hívójellel ismeri a nagyvilág. Ő, mint kiváló távírász, a komolyabb készülékeivel sok világversenyen is részt vesz, szép eredményekkel. Volt úgy, hogy belehallgattam egy versenybe, (a nagy nyüzsgésben) figyeltem a forgalmát és egy perc alatt 3 földrésszel is cserélt riportot és sort álltak érte. A sok jó antennának is van jó hatása. Erről annyit, hogy kis unokámmal egyszer arra jártam tejért és meglátva a nagy antennát azt kérdezte, hogy: Hát az meg micsoda égi pókháló? Az bizony! mondtam Zsaninak: Misi bácsi ezzel fogja a csodapókokat!

    Azután a hetvenes évek elején Varga István, a jó öreg Megré tett eredményes vizsgát, és kapta a HA8EF hívójelet. Szorgossága eredménye, hogy vagy 150 országban már lett jó kapás neki is. Na meg, hogy a kis unokák is építettek már rádióvevőt és antennát. Hajrá IFJÚSÁG! Végül hagytam a mindenki által jól ismert Nyerges Misit. Ő az egyedüli C vizsgás amatőrünk itt. Az Ő hívójele HA8EO lett. Azt hiszem, neki is van vagy 200 országa, csak hát ő nagyon elfoglalt személy, pedig nagyon érti a dolgát. Forgalmazás közben gyakran megkérnek, adjam át az üdvözletet a Pistának, vagy Misinek.

    Volt úgy, hogy a hívott fél, messzi országból úgy kezdte, hogy Szia Jani, rég hallottalak. Na fene! Ez is egy idegenbe szakadt hazánkfia! Van úgy, hogy a nagy Traccs Partin élő szóval van kanadai, francia, svéd, német és magyar állomás és adják egymásnak a szót, na és az időjárás jelentést is. Meg is említették, hogy, Na nézd, a magyar világnyelv lett!

    Ha valakivel összehoz a jó sorsunk, pár perc alatt adunk egymásnak vétel jellemzést, majd nevünk, lakhelyünk és az időjárás is szóba kerül. Az is megesett, hogy én csak röviden adtam neki, hogy Nr Makó (Makó közelében) és operátor Jani, erre Ő jött, hogy Oké János Németh, és a település neve, meg az út és a házszám!

    Na fene! Ennek biztosan kéznél van a nagy Világhívójel könyv, mert az is van. Hogy meddig mennek el a mieink? Ki tudja! De a Földet körül járja biztosan.

    Egyszer egy négy éve meghalt, jól ismert rádióamatőr jeleit fogták a barátok és fel is vették magnóra. Jól kiértékelve rájöttek, hogy ezek bizony az elhunyt jelei! 4-év! Ez igen nagy út! Tudjuk, hogy a Nap 8 percnyire van. A kis Plútó már 7 óra a fénynek és a rádióhullámoknak. A legközelebbi szomszéd csillag 4-5 fényévnyire van! 4.év, az igen nagy út, két év oda, kettő vissza. Az elhunyt barát jelei valamiről visszaverődve. Azon a távon tudomásunk szerint nincs semmi sem, csak a mínusz 270 C-fok! Vagy ki tudja?

    Régen, mint megfigyelő működtem nagy sikerrel, vagy 160 országból jött a sok szép nyugtalap, még a Déli-sarktól is és a nagy Kínai Rádiótól is. No meg a kis Albániából is, stb. mert régebben sok országnak volt magyar adása.

    Én is örülök a megfigyelőktől kapott igazolólapnak. Elég sok országból jött már értesítés, hogy János ekkor meg ekkor, ezzel és azzal forgalmaztál itt meg ott és jól hallottuk a jeleidet. Olvastam róla, hogy Gagarint megkérdezték a falujában, hogy Jurij, oszt az Úristent láttad-e odafönt? Mire Ő nevetve válaszolt, hogy hát sok szépet láttam, de Őt nem! Ő biztosan feljebb lakik.

    Hát az én a mi jeleink feljebb is mennek, de még onnan nem nyugtázta senki. Bár e rohanó világban még sok mindent megérhetünk. Klubunkhoz (Makó) tartozik egy hajóskapitány is Karcsi HA8KJ/MM (vízen mozgó). Ő a világ óceánjait járja és igen nagy a rádiósforgalma szabadidejében. Néha én is hallom, hogyan ostromolják és Ő kéri a lapokat a HA magyar irodán keresztül.

    Velem történt meg egyszer, hogy éjjel a szomszéd kutya addig ugatott, mígnem felkeltem szétnézni, mi van odakint, mert írva vagyon: Kiskutya- nagykutya nem ugat hiába! Nem észleltem semmit. Jól összeszidtam a kutya urat, de mivel felébresztett, hát felmentem a rádiósba, hogy kerülök egyet a nagyvilágban. Három óra volt éppen. Bekapcsoltam a készüléket és mindjárt hallom, hogy egy kanári szigeteki barát társat keres. Kaptam az alkalmon, mert még onnan nem volt kapcsolatom, hát egyből jött vissza a jelzés: János, jól veszlek! Erre elkezdtem hívogatni, úgy általánosan. Jött is mindjárt egy svéd barát, aki kitelepült Kolumbiába (ami Dél-Amerikában van).

    Hát az lett a vége, hogy hallgattam a Bajer Misi forgalmát, akinek odasúgtam, hogy én is vagyok, és jól veszem. Ő elköszönt tőle, és jelezte neki, hogy itt a HA8CR is, és szépen összejöttünk a japánnal nagy örömömre.

    Majd Misi a nagy sugárvetőjét átfordította nyugatnak, és jött neki is egy nicaraguai barát, (Közép Amerika), akivel kapcsolatba léptünk. Később Misi azzal köszönt el tőlem, hogy: Jól megy ez János! Szia, és aludjunk rá egyet, mert mindjárt csörög az óra!

    Régen, amikor jó anyám látta, hogy billentyűzök, nem szólt, de utána megjegyezte, hogy egy szót se szólsz, mégis annyian hisznek neked, édes kisfiam. Én 1934-ben a Szárazér partján születtem a makói határban. Talán vannak, akik látták a filmet, aminek a címe: Az értől az óceánig.

    Én az értől józan paraszt fejjel eljutottam az óceánig és még azon is túl. Volt, hogy az Indiai óceántól szólt rám egy orosz hajós, hogy jól vesz. Máskor meg az Északi- tengerről is kaptam jelzést. Tehát, ha 15-20 ezer km-re eljutunk, úgy biztosan ott vagyunk néha egy-egy közeli Kalóz vevőben is, ezzel együtt kell élni. Ha látják az antennáinkat, gondoljanak ránk, hogy ugyan a fiúk most merre viszik településünk hírét a nagyvilágban? A családom, ha belép, mikor morzézok, azt kérdi, Merre jártál, tata? Ott is ilyen hideg van?

    A családban van több rádiós. A menyem és a fiam is rádiószakkörös volt. Sőt, a fiam, Jani a Lenin ifjú távírásza címet is elnyerte (mint Bajer Misi). Jól kihúztam magamat 1972-ben, amikor Harányi ezredes megjegyezte, hogy a kis Királyhegyes is állított ki katonát, de a nagy Budapest az nem! Fiam letette a vizsgát, amivel URH-n és hosszabb hullámokon forgalmazhat, de csak 25 Wattal. Nem esik messze az alma a fájától én HA8CR vagyok, Ő meg, mivel budapesti, így HA5CCR lett, és persze ő is Jani. URH-n kis kézi rádióval is forgalmazhatunk, úgy, mint a mobiltelefonosok, csak hát nálunk nem mérik a perceket. Ezzel is bejárjuk az egész országot, sőt az átjátszók segítségével Ausztria kivételével valamennyi szomszéd országot is.

    Drága sport- hobbi ez a miénk? Igen is, meg nem is, mert aki maga építi a vevőt meg az adót is pár alkatrészből, az is járhatja a világot. De jön a csábítás! A rádióipar ajánl kész adó-vevőket, és a csodaantennákkal viszi a százezreket vagy még többet! A jó öreg néhai Báron Feri bácsi azt mondta, hogy: Fiúk, egyszerűből megyünk a bonyolultba, de lehet, hogy az nem lesz jobb a bevált egyszerűnél!

    Nagy élményem volt két éve ősszel, Lakihegyen a 314 m magas szivarantennával és 3 Wattal rádiózni. Ugyanis fiammal a Zámbó Jimmy Királyi sírhelyének megtekintése után elmentünk a nagy antennát megtekinteni. Ott éppen zajlott a kis adók versenye. A pesti fiúk megkínáltak a billentyűvel, hogy János, csinálj egy pár összeköttetést és húzd ki magad, mert te vagy az ötödik személy, aki ezzel az antennával dolgozhat! Persze kellettek adatok, meg aláírás, stb., mert ez nem akármilyen látogatás volt! Látványnak is szép volt a sok műszer meg a hordónyi réztekercs. Olvastam róla, hogy derült időben is képződik rajta egy villanyvasalónyi (600 W) feszültség!

    Most búcsúzóul köszönöm a figyelmet. Akik ezek után érdeklődnének a rádiózásról, szívesen állok rendelkezésre, akár a 06-30-319-0073-as mobilon is.

    Amatőr búcsúzással - - . . . / . . . - - köszönök el. Az első tízet díjazom, aki megmondja e morzejelek értelmét. Persze csak kívülállókat.

    Németh János HA8CR
    *
    Info: By: Zsiga Tamás - HA8LWT

    http://www.qsl.net/ha8kci/ha8cr01.htm”
  • 2. Sipi74 2013. április 05. 12:23
    „Volt szerencsém személyesen ismerni, a Maros-parton volt 1 kis gyümölcsöse régen, majdnem szomszédok voltunk. Ott is égnek meredve állt az antenna a kunyhó tetején! Nyugodjon békében!”
  • 1. _csutak_ 2013. április 05. 12:07
    „Valamit tisztázzunk sürgősen!
    73 az az elköszönés és nem írjuk egybe (távíróban szünet,)a hívójellel!
    HA8CR volt a hívójele,
    NJ-t nem adunk CW végén hanem sk-t " ... -.- "! -ami a QSO végét jelentette, ezt a vy 73 & dx után adjuk.
    "Angolul és németül is morzézott."
    Ez így butaság!
    Mivel a rádiózás angol és német nyelvterületen kezdődött emiatt az amatőr rövidítések ezen két nyelv szavainak a rövidítésével használatos.
    Pl: dr om = Kedves barátom!
    ( És amit kevesen tudnak a Rádió 88 miért ezen a néven futott be?
    Óriás Bandi a HG8LSB hívójellel volt amatőr, a 88 értelme=ölelés, csók, ezt Yl -nek (női operátor) küldjük. )
    A többi nagyjából stimmel.
    Ő vérbeli amatőr volt.
    A kezdetekkor lábbal hajtott generátor segédletével tudott QSO-zni, és szép eredményeket tudott felmutatni!
    Szerencsére van pár képem róla, nála.
    Legyen neked Jani könnyű a föld!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új biciklit vesznek az unokáknak Kissék

Megfejtette műsorújságunk keresztrejtvényét, és 100 ezer forintot nyert hűséges makói olvasónk, Kiss Antalné. Tovább olvasom