A szerelem örök láng

Miért csak a magyar nyelv tesz különbséget szeretet és szerelem között? Mi van akkor, ha az ember találkozik azzal, akit úgy hív, hogy igazi, de azt a másik nem ismeri fel? Valódi-e az, amit szerelmes tekintettel látunk? Többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ Müller Péter friss Kossuth-díjas író.

„Szerelmes vagyok. Hatvankét éve. Ez a történelmi korokon áthúzódó személyes élményem szülte ezt a könyvet. Nem a tartós párkapcsolatról, hanem a szerelemről írtam. Az örök lángról, amelyről tudom, hogy nem lesz parázs soha. Láng marad mindig. Azt is tudom már, hogy öregkorunkban lobog a legszebben és legizzóbban. A búcsú gyönyörűbb, mint a találkozás. Életem összegzése ez a mű." Vallomás a szerelemről címmel jelent meg újabb kötete Müller Péter Kossuth- és József Attila-díjas írónak.

Örök témája a drámaíróknak

– Szeretetnek nevezhető-e az, ami nem kölcsönös? – teszi fel a kérdést az író. – Szerelemről rengeteget írnak. Örök témája a drámaíróknak és a költőknek is, de mindig felmerül a kérdés, hogy nevezhetjük-e szeretetnek azt, amit nem viszonoznak, ami szerelem nélküli. Ha elolvassuk a legnagyobb verseket, akkor kiderül: nem biztos, hogy szerették az adott költőt. Ha szerették volna, akkor lehet, meg sem írja művét – fejti ki Müller Péter, és hozzáteszi, az evangéliumban is központi téma a szeretet, hiszen az mindent felülmúl.

– A főszereplő itt Jézus, akit senki se szeret, mert ha szerették volna, akkor nincs evangélium, és talán kereszthalál sem. Miután meghalt – azaz befejezte a földi életkörét –, a tanítványok halat sütöttek a parton, majd egyszer csak jött ott valaki, az egyik pedig így szólt közülük: Az Úr az. Jézus pedig odament ehhez a tanítványhoz, aki háromszor megtagadta őt, és azt kérdezte: Péter, szeretsz te engem? Háromszor kérdezte meg tőle, majd az harmadjára így felelt: Uram, te mindent tudsz, tudod, hogy szeretlek. Ez volt a döntő pillanat. Még annak is, akit egész földi élete során ütöttek, vertek, üldöztek és megaláztak, az volt a legfontosabb kérdése, hogy szeretik-e őt. Még Jézusnak is nehéz szeretet nélkül élni odaát. Ilyen megrendítő jelenetet még sosem olvastunk, nincs az a Shakespeare, aki ilyet írna – emeli ki a hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja.

Én jártam odaát, de visszajöttem

Ahogyan minden előadását, úgy a legújabb könyv minden fejezetét is saját történetekkel színesítette Müller Péter, amitől csak még hitelesebbek lesznek a sorok. – 1956-ban szerelmes voltam. A szerelmem bent lakott a forradalom szívében, de én elindultam hozzá, nem akartam egyedül hagyni a bajban, anyám minden sikoltozása ellenére sem. Háromutcányira voltam tőle, amikor lelőttek. Én jártam odaát, de visszajöttem. Ezért mondják, hogy spirituális író vagyok. A kórházi ágyon fekve találkoztam újra a szerelmemmel, aki háromszor is bejött hozzám, negyedszer azonban már nem láttam. Üzent, hogy külföldre ment, disszidált – meséli, és kifejti, erről a történetről eszébe jut a kérdés, hogy mi van akkor, ha az ember találkozik azzal, akit úgy hív, hogy igazi, de azt a másik nem ismeri fel, így nem lehetnek egymáséi? Szerencsére az ő esetükben végül jóra fordult a dolog. A Madách Színházban dolgozott már, amikor újra találkozott a Magyarországra visszatért Ágnessel, akit el is vett feleségül. Az érzései felé azóta sem változtak, ugyanúgy rajong érte, ahogy 1956-ban tette.

Azt szokták mondani, hogy az ember ilyenkor nem normális, szerintem meg épp ellenkezőleg, akkor hülye, ha nem szerelmes.

Müller Péter Kossuth-díjas író

 – Az életlátásom bizonyos értelemben különbözik másokétól, mert amikor az ember szerelmes, másképp lát. Azt szokták mondani, hogy az ember ilyenkor nem normális, szerintem meg épp ellenkezőleg, akkor hülye, ha nem szerelmes. De nevezhető-e valódinak a szerelmes tekintet? – kérdi az író. – Ahogy szerelmesek leszünk, a párunkat felsőbb szintre helyezzük. Ha nem látok benne istennőt, csak azt veszem észre, hogy hány kiló és mekkora a feneke, akkor nem látom őt igazán. A könyvem is ilyen néző-

pontból született – folytatja.

A könyvben – világirodalmi példákat is figyelembe véve – megpróbálok utánajárni annak, hogy mi a szerelem. A bibliai teremtéstörténet szerint a férfi volt az első, aki létrejött. A Jóisten azonban látta, hogy Ádámnak nem jó egyedül, odavezényelte az állatokat, de nem kellett neki egy sem, ezért megteremtette a nőt, Évát. Madách Imre írta, hogy a szerelem az édenkertre való emlékezés – fejti ki Müller Péter. – Egészen addig békében éltek, amíg nem jött a kígyó. Évának nem szóltak, hogy ne egyen az almából, amelyből Ádámnak is adott, majd amikor Isten kérdőre vonta őket, Ádám azt mondta: Az asszony adta, akit te mellém teremtettél. Ez – vagyis, hogy a nő az oka a bűnbeesésnek – volt az első mozzanata a férfiuralom kialakulásának. Ebbe pedig a lehető leggyalázatosabb dolog volt nőnek születni. Ahhoz, hogy ne így érezzük, ahhoz szerelmesnek kell lenni – részletezi.

Fotók: Kuklis István" border="0" class="kepkeret" data-id="2867338" src="/wp-content/uploads/2019/03/4460544_2.jpg?verz=1553848015" style="width:620" title="Vallomás a szerelemről címmel jelent meg újabb kötete Müller Péter Kossuth- és József Attila-díjas írónak. Fotó: Zih Zsolt

Fotók: Kuklis István" />

Vallomás a szerelemről címmel jelent meg újabb kötete Müller Péter Kossuth- és József Attila-díjas írónak. Fotó: Kuklis István

Igazán csak együtt van értelme

Az ősi magyar gondolkodás másként működött – tudjuk meg –, nem volt alá- és fölérendeltség. Nem elnyomó és elnyomott volt, hanem vezető és vezetett, a tapasztaltabb és érettebb ment elöl. Rámutat: az igazi házasság is ilyen, nem a magas és az alacsony rendű kapcsolatáról szól. Az uralkodás persze természetszerűleg megjelenik benne, de a szerelmes tekintet helyre teszi ezt a viszonyt.

Müller Péter nemcsak saját szerelmeiről mesélt, de arról a lengyel férfiról is, aki 1955-ben levelet írt Hála nőknek címmel, és aki Karol Józef Wojtyla néven született, majd II. János Pál néven lett pápa. Müller Péter szerint a levél minden sora rendkívül fontos. – A haláláig volt lelki, szellemi társa egy filozófusnő, akivel 1973-ban találkozott a kommunista üldöztetés alatt. Sok száz órát töltöttek együtt, aztán eltért az útjuk, a nő máshoz ment férjhez, de a kapcsolat megmaradt. 1991-ben Parkinson-kórt diagnosztizáltak a pápánál, majd 2005. április 2-án elhunyt. A nő ott volt vele a halál előtti pillanatokban, mert szerette, akkor is, ha nem vele élte le az életét. Rajta volt az a skapuláré, amelyet a pápa az édesapjától kapott, az összetartozásukat szimbolizálva ezzel. Ez is szerelem volt. Úgy is lehet szeretni, hogy a másik elhivatottságát tiszteletben tartjuk. A szerelemnek rengeteg szintje van – mutat rá az író.

– Megengedem, hogy elöl menjen a nő, ha ő jobban tudja – a szerelmes tekintet így gondolkozik. A szeretet és a szerelem más. Nálunk összekeverhetetlen, de az angoloknál például nem, hiszen „love", ha szerelmes vagyok, és „love", ha az anyukámat szeretem. A szeretet szó kiterjed minden olyan dologra, amiben egységet érzünk. A szerelem szó azonban más, a páros tánc juthat róla eszünkbe, míg a szeretetben mindenki benne van, az univerzális. A szerelem az én és a te együttese. A magyar nyelvbe kódolva van a kettősség. Ezt a páros szervek is jelzik, hiszen egész vagyok, ha van két szemem, két karom, lábam, ám féllé leszek, ha az egyik hiányzik – mondja az író.

– Igazán csak együtt van értelme, a szerelem arra törekszik, hogy eggyé tegyen. Ha úgy ülök itt, mint egy férfi, és a lelkemnek csak arra az oldalára hallgatok, amelyik könyvet ír és racionális, akkor nem írok jó könyvet. Az igazán önmagára ébredt embernek mindkét agyféltekéje működik, egyszerre képes férfi- és női szívvel mélyebb valóságokat megérteni. A szerelemről nem érdemes beszélni, ha nincs benne a te és én filozófiája – vélekedik.