Disznópásztorból is lehetett miniszter

„Ha feljelentettek egy pártvezetőt, mert a tsz dolgozóit arra utasította, hogy a kertjét rendbe tegyék vagy kerítést építsenek neki, annak sok következménye nem lett. De voltak esetek, amelyeket jelentősebbnek ítéltek és továbbküldtek" – nyilatkozta lapunknak Majtényi György történész, az egykori pártfunkcionáriusok visszaéléseiről szóló Kommunista kiskirályok című, nemrégiben megjelent tanulmánykötet egyik szerkesztője.

– A szocializmus idején mindvégig működtek olyan szervezetek, amelyek a korrupció és a hatalmi visszaélések ellen léptek fel. Mennyire voltak ezek hatékonyak?

– Minden diktatórikus rendszer törekszik arra, hogy hosszú távon fennmaradjon és ennek érdekében próbálja visszafogni az efféle jelenségeket. Ez igaz volt a szocialista időszakra is. Valóban, még a Rákosi-rendszerben is működtek olyan szervezetek, amelyek ellenőrizni, elfojtani próbálták a hatalommal való visszaélést és a korrupciót. Az egyik ilyen egy pártszerv, a Központi Ellenőrző Bizottság volt, amely az elvtársak magánéletét felügyelte. A vezetők személyi dossziéjába bekerültek a fegyelmi ügyeik, amelyeket bármikor elővehettek. A Kádár-rendszerben létrehoztak egy állami szervezetet, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságot, amelynél bárki feljelentést tehetett, ha visszásságot tapasztalt. E szervezeteket elvileg a hatalom birtokosait is felügyelték, ám nem túl nagy hatékonysággal. Ennek az egyik oka, hogy más diktatórikus rendszerekhez hasonlóan az államszocializmusban is gyenge volt a nyilvánosság – hiszen a sajtó a párt által kontrollált módon működött –, a másik pedig, hogy a tisztségviselőket nem választották, így nem kellett különösebben félniük a nyilvánosság erejétől, illetve attól, hogy leválthatják őket.

Majtényi György történész, a Kommunista kiskirályok című, nemrégiben megjelent tanulmánykötet egyik szerkesztője.

Sok helyi panasszal nem foglalkoztak

– A könyvből kiderül, hogy a visszaélések kárvallottjai sokszor éltek panasszal a felsőbb szerveknél. Nem féltek attól, hogy megütik a bokájukat, ha felemelik a szavukat?

– Nagyon érdekes, hogy rendkívül sok panasz érkezett a Központi Népi Ellenőrzési Bizottsághoz. Valóban azt gondolhatnánk, hogy az emberek nem mertek feljelentést tenni vagy csak névtelen leveleket írtak, de a levéltárakban őrzött dokumentumok közt rengeteg helyi, megyei, országos vezető ellen íródott, névvel, címmel vállalt panasz található. Úgy látszik, hogy a rendszer ezt engedte. Az e levelek nyomán indult vizsgálatok aztán vissza is jutottak helyi szintre és kevés olyan esetet ismerünk, amikor a feljelentő ütötte volna meg a bokáját.

A kötetben szereplő 17 tanulmány egyike egy csornai kiskirály esetét dolgozza fel részletesen. A nevét később Vadász Györgyre változtató Veszely Jaroszlávról, a rendőrség járási politikai osztályának vezetőjéről szól: ő és az általa irányított nyomozók 1945–46-ban hatalmaskodásaikkal félelemben tartották a rábaközi településen és a járás falvaiban élő embereket, bántalmazással, kínzással csikartak ki vallomásokat gyanúsítottakból és tanúkból egyaránt, másokat pedig azzal fenyegettek meg, hogy elvitetik őket a szovjetekkel.

– A panaszt, feljelentést tevők esetében min múlt, hogy eredménnyel jártak-e?

– A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság iratait átnézve az látszik, hogy nagyon sok helyi panasszal egyáltalán nem foglalkoztak. Ha feljelentettek egy pártvezetőt, mert a tsz dolgozóit arra utasította, hogy a kertjét rendbe tegyék vagy kerítést építsenek neki, annak sok következménye nem lett. De voltak olyan esetek, amelyeket jelentősebbnek ítéltek és továbbküldtek a Központi Ellenőrző Bizottságnak vagy más pártszerveknek. A kötetben szerepelnek olyan történetek, amelyek azt mutatják, hogy kegyvesztetté is válhattak a pártvezetők, például elbocsáthatták őket az állásukból és akár fizikai munkakörbe is kerülhettek.

– A Rákosi-rendszer sokkalta keményebb diktatúra volt, mint a Kádár-rendszer. Ez azt is jelentette, hogy a vezetők akkor könnyebben, gyakrabban, a büntetés kisebb esélyével élhettek vissza hatalmukkal?

– A Rákosi-rendszer apparátusának tevékenysége még kevésbé volt szabályozott. A Kádár-rendszerben kialakult egyfajta rendszerszerű hivatali működés a különböző szervezeteken belül, ami azt is jelentette, hogy az ellenőrző mechanizmusok bürokratikusak voltak ugyan, de léteztek. Emellett a Kádár-kori pártvezetést a Rákosi-korszakhoz képest sok esetben valamiféle visszafogottság is jellemezte. Szempont volt, hogy biztosítsák a rendszer valamilyen szintű legitimációját, hogy az hosszú távon képes legyen fennmaradni és az emberek az 1956 előtti időszakhoz képest pozitívan ítéljék meg Kádár János uralmát.

Van egy szellemes mondás a korból: a konyak a munkásosztály itala, amit a képviselői által

fogyaszt el.

Majtényi György

– Az ön Vezércsel című kötetéből tudhatóan Kádár János törekedett arra, hogy látszólag a szerénység példáját mutassa a többi pártvezetőnek, miközben a mögöttes valóság nem egészen ez volt. Ez azt is szolgálta, hogy visszafogottságra intsen másokat?

– Igen. A könyvemben leírtam, hogy Kádár János puritánságának, szerénységének mítosza részben tudatosan kialakított szerepből, részben azokból a társadalmi elvárásokból következett, amelyek a rendszerrel szemben az 1956 utáni Magyarországon megfogalmazódtak. Kádár a pártvezetésen belül a társaság alfája és ómegája akart lenni. Visszafogottabb magatartást sugallt az ő viselkedése: betartotta a sokszor saját maga által írt szabályokat, amit elvárt másoktól is. Aki szabálykövető akart lenni, az hozzá alkalmazkodott. Van egy legendás eset, amely ugyan nem történt meg, de mégis jellemzi a róla kialakult képet. Amikor Czinege Lajos új otthonába költözött, a lakásavatóra állítólag meghívta Kádárt is, ám ő amikor megérkezett, a sofőrjével visszafordíttatta Mercedesét, mert meglátta a fényűző villát, és oda nem akart bemenni.

Czinege visszaélései

– Czinege Lajos kovácstanoncból lett pártfunkcionárius, majd huszonnégy évig honvédelmi miniszter. Tipikus volt, hogy a hatalom csúcsain megszédültek az alulról érkezettek?

– Az egyénektől is függött, hogyan tudtak alkalmazkodni a pozícióhoz, mennyire éltek vissza a hatalmukkal. Czinege magatartása már akkor is kirívónak számított a pártvezetésen belül, s ő emiatt a rendszer emblematikus figurájává vált. Rá mondták, hogy a szocializmusban disznópásztorból is lehetett valaki honvédelmi miniszter, amivel persze azt is érzékeltették, milyen szédületes karrierlehetőséget kínált a rendszer egyesek számára. Ebbe valóban bele lehetett szédülni, főleg úgy, hogy viszonylag kevés kontroll volt a párt- és állami vezetőkön. Amikor Czinege az ötvenes években kiemelkedett és Szolnok megyei szervezőtitkár lett, súlyos visszaéléseket követett el. A központi ellenőrzési bizottsági iratok szerint sógora kezébe pisztolyt adott és öngyilkosságra biztatta, egy ízben fegyverrel fenyegetve érte el egy vasúti sorompó felnyitását és rálőtt egy buszra is. Ambiciózus volt ugyanakkor, próbálta felhívni magára a pártvezetés figyelmét, amit mutat, hogy a városban egy grandiózus Sztálin-szobrot akart emeltetni, amihez Horthy István szobrának anyagát is felhasználták volna. Az alkotás azonban rettenetesen drágának ígérkezett és a tervek a fél belváros lebontásával jártak volna, így végül lekerült a napirendről. Czinege botrányai miatt az ötvenes években kegyvesztetté vált, üzemvezetőként is dolgozott, majd katonai pályára lépett. A hatalomba 1956 után tért vissza, ő lett Szolnok megyében a párt első embere. Ebből az időből nem maradtak nyomai hasonló visszaéléseknek, feltehetőleg későbbi karrierje érdekében visszafogottabbá vált. Honvédelmi miniszternek 1960-ban nevezték ki, s a posztot 1984-ig töltötte be, ami a Kádár-korban példátlanul hosszú idő volt. Amikor úgy érezte, hogy biztossá vált a pozíciója, ismét elkezdett a régi énjét idéző módon viselkedni. Például elzárt vadászterületet létesített magának a Somogy megyei Kaszópusztán és hatalmas, elegáns budai villában élt.

Kinyitották a szelepet

– Hofi Géza 1972-es szilveszteri műsorában szóba hozta a mezőtúri tsz elkártyázását, Sára Sándor Tüske a köröm alatt című filmjét mindenki számára nyilvánvalóan a hortobágyi, korrupciós elemeket tartalmazó szerződéses libáztatás ihlette, de Galgóczi Erzsébet is több művében írt megtörtént hatalmi visszaélésekről. Ezek szerint ezek a témák nem voltak tabuk?

– Inkább azt mondanám, hogy néha kinyitották a szelepet, általában olyan esetek kapcsán, amelyek köztudottak voltak helyi szinten, sőt, már országosan is.

– A lakosság mennyire tolerálta, hogy miközben klisékben, szavakban, papíron a munkásosztály volt hatalmon, megjelentek az egyenlők között az egyenlőbbek?

– Van egy szellemes mondás a korból: a konyak a munkásosztály itala, amit a képviselői által fogyaszt el. A hatalmi visszaélések ellenérzéseket váltottak ki a közvélemény körében. A szamizdat Beszélő például foglalkozott Czinege kaszópusztai vadászbirodalmával, a pártvezetők vadászataival és más ügyekkel. Ezek egyértelműen olyan jelenségek voltak, amelyek borzolták a kedélyeket és gyengítették a rendszer támogatottságát.

A pesti alsó rakparton 1970-ben készült felvétel. A Parlament előtti tribünön a nézők az augusztus 20-i vízi- és légiparádét figyelik. Elöl középen Czinege Lajos látható, aki ekkor már tíz éve töltötte be a honvédelmi miniszteri posztot, mellette fehér kalapban Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke.

Fotó: Fortepan