Az egyik legfontosabb elvárás a szigorúság az új büntető törvénykönyvvel szemben – hangzott el az új Btk.-ról szóló általános vitán a parlamentben.
Gyermekvédelmi lakásalapot hoz létre a kormány a szakellátásból kikerülő nagykorúaknak.
Az összefogás erejét hangsúlyozták a meghívottak a tápéi gyermekotthon ünnepélyes átadóján.
Beköltöztek az első gyermekek a 170 millió forintból felújított tápéi, Budai Nagy Antal utcai egykori iskolaépületbe.
A szegedi Bal fasorról Ópusztaszerre költözött a befogadóotthon, ahol új szakmai programmal, megemelt szakmai létszámmal indul a munka.
Áprilisban költöznek be az első gyermekek a 170 millió forintból felújított, tápéi Budai Nagy Antal utcai egykori iskolaépületbe, amelynek már neve is van: Foltán József Gyermekotthon.
Szeged - Februártól 3–10 éves gyermekek költözhetnek majd a tápai Budai Nagy Antal utcán felújított egykori iskolaépületbe, amit ingyen kapott meg az egyházmegye a várostól.
Annyi felajánlás érkezett a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Intézményhez advent heteiben, hogy minden gondozott, közel 4000 gyerek kap személyes ajándékot.
Decembertől Bács-Kiskun megye gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátásáról is a Szeged–csanádi Egyházmegye gondoskodik.
Lakás- vagy befogadóotthon lehet Tápén a Budai Nagy Antal utcán felújított egykori iskolaépületben, amit ingyen kapott meg az egyházmegye a várostól.
