Budapesten tüntettek a szakszervezeti szövetségek elnökei, akik az érdekképviselet fontosságát hangsúlyozták.
tartósan és visszafordíthatatlanul romlik a magyar munkavállalók helyzete - állapította meg az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége.
A csordultig telt Kossuth téren véget ért a demonstráció, ahol a több szervezet képviselője is beszédet mondott.
A szervezői becslések szerint mintegy 50 ezer ember vett részt a szombati budapesti megmozduláson.
Budapest - Valódi érdekegyeztetést, szociális párbeszédet várnak 2011-ben az MTI-nek választ adó szakszervezeti konföderációk vezetői, akik a kormánynak a munkavállalókat érintő eddigi intézkedésit elhibázottnak tartják és arra figyelmeztettek, hogy a bérből és fizetésből élők jövőre szembesülnek igazán helyzetük romlásával.
Elégedetlen az új kormány eddigi intézkedéseivel Pataky Péter az OÉT munkavállalói oldalának soros elnöke.
20 százalék közelébe ugorhat a munkanélküliség, ha leépítik a közszféra dolgozóit.
