Tilki Attila mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az OGY mentelmi bizottsága.
A kormány gazdaságpolitikáját és a Széll Kálmán Terv 2.0-t kritizálták ellenzéki képviselők interpellációikban az Országgyűlés hétfői ülésén.
Az MSZP és a Jobbik felszólalásaival ért véget a személyszállítási törvény részletes vitája. A parlament jövő kedden folytatja munkáját.
Az ellenzék bírálta az államfőt, míg a kormánypártok az ellenzékiek viselkedését kifogásolták hétfőn a parlamentben.
Az MSZP azt kifogásolta, hogy a javaslatokról nem volt ötpárti egyeztetés, a Jobbik pedig többek között az Országgyűlési Őrség felállítását kritizálta.
Az MSZP, a Jobbik és az LMP más-más okból, de egyaránt kritizálta az információszabadságról szóló törvény módosítását.
A Jobbik a halálbüntetés visszaállítását, illetve egy erről szóló társadalmi vita elindítását kéri a kormánytól.
Az uniós fiskális paktumról szóló határozati javaslat részletes vitájával folytatta munkáját kedden délután az Országgyűlés.
A kormánypárti politikusok a változtatás szükségessége mellett érveltek az önkormányzati törvény keddi, parlamenti vitájában.
Csak fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből távozó és a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló 10 képviselő - döntött az Országgyűlés.
