A nyár közepén Kiszomboron és Földeákon is elkezdik a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését. A beruházás a két faluban összesen 2,3 milliárd forintba kerül.
Szédítően meredek lépcsősort kell megmásznia annak, aki szeretne feljutni Kiszombor legmagasabb épületének a csúcsára.
Kiszombor - A kiszomboriak, illetve a községből elszármazottak megszokták már, hogy a nyár végén, illetve kora ősszel rendezik meg Kiszomboron a falunapi programsorozatot.
60 évvel ezelőtt szerzett tanítói végzettséget, ezért nemrég gyémántdiplomát kapott a kiszombori Oláh Veronika.
„Kiszombori ingatlan ügye" – ennyi olvasható az interneten a megyei közgyűlés április 27-i napirendjének 6. pontjában.
Nem támogatja a TÖOSZ azt az elképzelést, hogy 2012-től a kistelepüléseken a polgármesterek, képviselők és hivatalok helyett csak elöljárók legyenek.
"A határon átnyúló együttműködésről szóló tervek a fantáziát meglendítik, de közben a település a működtetésben elment a legvégsőkig."
Két robogó, kerékpárok és tüzelő is odalett a tető beszakadásakor. A családnak a statikus még azt sem mondta, fapapucs.
Makó - Elhúzódó belvízvédekezésre kell fölkészülni Makó térségében. A belvízelvezető rendszeren látszik, hogy alkalmatlan az ilyen szélsőséges csapadékmennyiség kezelésére.
Kiszombor - Kiszombornak sikerült megoldani azt, ami Makó térségében a legtöbb falu számára még probléma: a bezárt szeméttelep helyét egy korszerű hulladékudvar vette át.
