Délmagyar logó

2016. 07. 28. csütörtök - Szabolcs 20°C | 28°C

A Kiskundorozsma és a Csongrád-Turbó jutott a döntőbe

Folytatódtak a helyosztók a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatósága által szervezett nagypályás Téli Bajnokságban.
A döntőbe jutásért rendezett összecsapáson a megyeegyes Csongrád- Turbó 1–0-ra verte az „osztálytárs" Tiszaszigetet, míg a megyekettes Kiskundorozsma 0–0-s döntetlen után, tizenegyesekkel múlta felül az
egy ligával feljebb szereplő SZVSE-t. A döntőben így a Csongrád-Turbó és a Kiskundorozsma találkozik a hétvégén – érdekesség, hogy a csongrádiak eddigi öt meccsüket egyaránt megnyerték, a 30 lőtt góljuk mellett pedig mindössze egyet kaptak.

A bronzmérkőzésen ennek megfelelően a Tiszasziget és az SZVSE csap majd össze, de a további pozíciókat is kijátsszák, így a sorozatban induló mind a 32 csapat érdekelt lesz az előttünk álló záró hétvégén.
 
A sötét mezben játszó Csongrád egy góllal volt jobb a Tiszasziget csapatánál.  Fotó: Schmidt Andrea
A sötét mezben játszó Csongrád egy góllal volt jobb a Tiszasziget csapatánál. Fotó: Schmidt Andrea

Eredmények, az 1–4. helyért:Csongrád– Tiszasziget 1–0, Kiskundorozsma–SZVSE 0–0 – tizenegyesekkel a Kiskundorozsma nyert, az 5–8. helyért: HFC II.–Mindszent 2–2 – tizenegyesekkel a HFC II. nyert, St. Mihály–Kistelek 5–1, a 9–12. helyért: Balástya–Bordány 1–2, Székkutas–Szőreg 2–2 – tizenegyesekkel a Szőreg nyert, a 13–16. helyért: Zsombó–Csanytelek 3–3 – tizenegyesekkel a Csanytelek nyert, Maros-menti UFC–Móravárosi Kinizsi 5–0, a 17–20. helyért: Apátfalva–Újszentiván 2–5, Mártély–Nagymágocs 1–10, a 21–24. helyért: Tömörkény–Tápé 1–6, Kübekháza–Deszk 1–6, a 25–28. helyért: Baks– Szikáncs 3–4, Pázsit–Maroslele 2–4, a 29–32. helyért: Universitas–Rock Klub 3–4, Fábiánsebestyén–Földeák 0–3.

A további párosítás, döntő: Csongrád– Kiskundorozsma, bronzmérkőzés: SZVSE–Tiszasziget, az 5. helyért: HFC II.– St. Mihály, a 7. helyért: Mindszent– Kistelek, a 9. helyért: Bordány–Szőreg, a 11. helyért: Balástya–Székkutas, a 13. helyért: Maros- menti UFC–Csanytelek, a 15. helyért: Móravárosi Kinizsi–Zsombó, a 17. helyért: Nagymágocs–Újszentiván, a 19. helyért: Mártély–Apátfalva, a 21. helyért: Deszk– Tápé, a 23. helyért: Kübekháza–Tömörkény, a 25. helyért: Maroslele–Szikáncs,  a 27. helyért: Pázsit–Baks, a 29. helyért: Rock Klub–Földeák, a 31. helyért: Universitas–Fábiánsebestyén.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Manherczék ma Grúziában játszanak

Manherczék ma Grúziában játszanak
A csapatkapitány Varga Dániel sérülés miatt nem szerepelhet, helyette Mezei Tamás került be Benedek Tibor szövetségi kapitány keretébe a Tbilisziben ma 15.30-tól sorra kerülő, grúzok elleni férfi vízilabda világliga-mérkőzésre. Tovább olvasom