Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

A wakeboard családi ügy

A korosztályában háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok wakeboardos, Hegedűs Ákos tavaly sérülés miatt nem tudott nemzetközi viadalokon indulni, így most kettőzött erővel készül a legnagyobb versenyekre. Előtte azonban megvédené felnőttbajnoki címét, ráadásul hazai pályán: az Algyő és Hódmezővásárhely közötti Sun City
Wakeboard Beach ad otthont az idei ob-nak.
Most már kijelenthetjük, hogy a szegedi Hegedűs család minden tagjának a wakeboard körül forog az élete. Hegedűs Ákos különböző korosztályokban és szervezeteknél háromszor lett világbajnok, kétszer pedig Európa-bajnok, míg édesanyja vezeti az Algyő és Hódmezővásárhely közötti Sun City Wakeboard Beach pályát, édesapja pedig rengeteget segít a nemzetközi szereplések és edzőtáborok alkalmával. Öccse, Hegedűs Olivér 4 éves kora óta űzi a sportágat, kids kategóriában országos bajnok, de a család legkisebb tagja is jóban lett a deszkával.

– A húgom még kicsi ahhoz, hogy önállóan menjen, de már többször kérte, hogy együtt wakeboardozzunk. Nagyon élvezte, egyszer talán még ő is indul versenyeken – mondta Ákos.

Hegedűs Ákos tavaly megsérült, de idén már újra remekül trükközik a pályán. Fotó: Karnok Csaba
Hegedűs Ákos tavaly megsérült, de idén már újra remekül trükközik a pályán. Fotó: Karnok Csaba

A 18 esztendős sportolóról tavaly szokatlan módon nem tudtunk nemzetközi sikerek kapcsán írni. Az oka szó szerint fájdalmas volt.

– Indultam volna világ- és Európa-bajnokságon is, de egy edzésen nagyon pechesen érkeztem a vízre egy komoly ugrás után, ezt pedig a bokaszalagom bánta. A legrosszabbkor dőltem ki, így most kettőzött erővel készülök az olaszországi Eb-re és az abu-dzabi vb-re. Februárban három hétig fantasztikus helyen, Bangkokban tarthattam edzőtábort, most pedig itthon készülhetek – árulta el Hegedűs, aki augusztus 2-án a hazai pálya előnyét élvezheti, hiszen a Sun City Wakeboard Beach ad otthont az idei országos bajnokságnak.

A felnőttek között tavaly nyert, vélhetően két legkomolyabb riválisa, Szolláth Szebasztián és Bodnár Bence ellen kell megvédenie bajnoki címét. Nemzetközi szinten idén még a juniorok között indul, de jövőre talán már kipróbálja magát a felnőttme- zőnyben is, hiszen csak ott lehet komoly eredményekkel felhívni a szponzorok figyelmét. Erre nagy szüksége lenne Ákosnak, hiszen csak így lehetne biztosítani a több külföldi szereplést és edzőtábort, ezzel együtt pedig a világelitbe kerülést, majd azt, hogy ott is maradjon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már az első nap 10 érmet szereztek

A 116. alkalommal kiírt evezős magyar bajnokságnak a Maty-ér ad otthont, ahol az első napon remek eredményeket értek el az EDF DÉMÁSZ-Szeged versenyzői: tíz érmet szereztek (2 arany, 5 ezüst, 3 bronz). Tovább olvasom