Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Asztalitenisz: Lukács Leventének kijött a lépés

A Floratom Szeged AC férfi asztalitenisz-csapatának győzelmében a legváratlanabb teljesítményt a volt világbajnok Klampár legyőzésével dr. Lukács Levente szállította. A 23 éves pingpongos szerint ez a siker megnövelte az önbizalmát.
– Feldobott a nagy érdeklődés, ugyanis telt ház volt a Móriczban, s olyan hangulatot teremtettek a drukkerek, amilyen nagyon ritka egy pingpongmeccsen – árulta el dr. Lukács Levente, akit a munkahelyén találtunk meg.

Amint vége volt a mérkőzésnek, Barna József, az ismert sportbarát, a Móricz tornaterem gondnoka hozta a Pick-mérkőzésre a hírt, miszerint a fiatal Lukács Levente nagy meglepetésre legyőzte a volt világbajnok Klampárt. Pedig nem sok esélyt adtak a szegedi pingpongos sikerének.

– A volt csapattárs, Bohács elleni mérkőzésen beleütöttem az asztalba, s felszakadt a borítás. Van ugyan tartalék borításom, de azt legalább két hétig be kell járatni. Ezért elkértem klubtársamtól, Erdélyi Szabolcstól a szoftját. Úgy látszik, ez is hozzájárult a sikeremhez – avatott be az előzményekbe a floratomos pingpongos. Majd arra kértük, hogy idézze fel a sikerhez vezető eseményeket.

Lukácsnak megvan Klampár skalpja is. Fotó: Schmidt Andrea

– Az első szettet 10:8-ra megnyertem. Engem is meglepett, hogy milyen könnyedén játszom. A másodikban 10:4-nél kiszólt Klampár az edzőjének: „Mester nem erőltetem tovább a fonákot, mert ez a srác, mintha csak ennek hárítására készült volna!" Át is vette a vezetést 11:10-re, de aztán nekem szinte sült minden: bejöttek a neccek, a csuszák borzolták ellenfelem idegeit. Ennek ellenére a harmadik szettet 11:4-re simán elveszítettem. A negyedik összecsapásnál 10:6-ról feljött 10:9-re, de ezzel el is fogyott az ereje, no meg a türelme, s nyertem. Meg kell még jegyeznem, hogy Klampárnak volt egy nagyon nagy csatája előttem Kristonnal, s az a hosszú meccs vette ki az erejét.

Egy sportoló pályafutásában egészen biztosan nagy lökést ad egy olyan győzelem, amit szinte senki sem várt.

– Ez a győzelem megnövelte az önbizalmamat, de azért valójában ma már nem olyan nagy szenzáció az, ha valaki megveri Klampárt. Rajta is fog az idő, s azok a világhírű fonákok már nem mindig jönnek be. De a csapatban továbbra sem sorolom magamat a harmadik helynél előrébb. Örülök, hogy az utóbbi időben már több második számú ellenfelet is sikerült legyőznöm. Remélem, a hét végén Pécsett is bizonyítom, hogy jó passzban vagyok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holnap 18 órától: Szeviép-Szeged–Gorzów

Holnap este hat órától újabb lépést tehet a továbbjutás felé az Európa-kupában a Szeviép-Szeged női… Tovább olvasom