Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Azzal a harmadosztályú angol csapattal edz a Szeged 2011, amelyik 4-0-ra verte a Manchester Unitedet

Nemzetközi hete lesz az NB II-es Szeged 2011-GA labdarúgó-együttesének: előbb holnap 17 órától Telkiben az angol harmadosztályú Milton Keynes Dons, majd szombaton 17 órától Szabadkán a szerb első ligás Szpartak ellen lépnek pályára az új vezetőedző, Supka Attila tanítványai.
A két csapat közül az angol klub a nevesebb: a Premier League-ben szerepelt Wimbledon FC jogutódjaként az egyesület 2003-ban a dél-londoni városrészből elköltözött Milton Keynesbe, majd 2004-es alapításakor felvette a jelenlegi nevét, címerét és klubszínét. A legutóbbi idényben a harmadik ligában (League One) szerepelt, és ott a 12. helyen végzett. Ne feledkezzünk meg a Szpartak Szabadkáról sem, amelynek az edzője az előző idényben az az Andrej Csernisov volt, aki szerepelt a szovjet és az orosz válogatottban, illetve a Sturm Grazban, a PAOK-ban vagy a Fürthben is.

Az angol csapat vasárnap érkezett meg Telkibe, ahol egy hetet edzőtáborozik. A Szeged 2011 mellett szombaton a szintén NB II-es Budaörs ellen lépnek pályára az angolok, mielőtt vasárnap hazautaznak.
A Szeged 2011-re készülnek.  Az ellenfél az angol harmadik ligában szerepel. Fotó: Milton Keynes Dons
A Szeged 2011-re készülnek. Az ellenfél az angol harmadik ligában szerepel.
Fotó: Milton Keynes Dons

A Szeged 2011 tehát igen komoly meccsel készül a bajnokságra, amelyben július 30-án a csapat volt edzője, Klausz László új együttese, a Cegléd ellen Albertirsán játssza első mérkőzését. A Debrecen második kerete ellen az 55. percben félbeszakadt mérkőzésen próbajátékos volt a 27 éves Balázs Richárd (előző klubja Ajka), aki több jó megoldással jeleskedett. Rajta kívül az új igazolások, így a védő Papp Ferenc és Katona Máté, a középpályás Mihai Nicorec, a visszatérő támadó, Szabó Péter is kezdő volt, míg a rövidre sikerült második játékrészben Andrej Causic is beállt.
Tudta?

Az MK Dons három éve, 2014. augusztus 26-án hatalmas bravúrt hajtott végre a Liga Kupában, a második fordulóban. Karl Robinson – azóta a Charlton menedzsere – csapata 4–0-ra verte a Manchester Unitedet. A nem mindennapi győzelmet 26 ezer 965 néző látta. Grigg és Afobe is kétszer-kétszer talált be.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenöt csapat adta le a nevezését a megyeegyre

Tizenöt csapat adta le a nevezését  a megyeegyre
Tizenöt csapat adta le nevezését a Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságra. Nem nevezett a… Tovább olvasom