Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Beton: elvesztett céllövőverseny

A Fradi ellen immár a sokadik bajnoki rangadóját veszítette el (9–7) a Szeged Beton férfi pólócsapata. Kásás Zoltán edző a vele készült interjúban úgy fogalmazott, az elődöntőbe kerülésre már csak matematikai esélyük maradt.
– Tudott aludni az éjjel?
– Ha arra kíváncsi, hogy sokat agyaltam-e, a válaszom igen is, meg nem is. A fejembe nincs videokamera beépítve, pár dolgot pontosan vissza tudok idézni, néhányat viszont nem. Semmiképp sem akarok elhamarkodottan ítéletet mondani, ehhez vissza kell néznem a meccs felvételét.

– Az első negyedben még semmi jele nem mutatkozott annak, hogy a Szeged számára balsikerű lesz a találkozó...

– Tényleg jól, önbizalommal telve kezdtünk. Hat perc alatt dobtunk négy szép gólt, majd mintha kicserélték volna a csapatot. Először rossz kéz oldalról kaptunk elkerülhető találatot, majd kétszer is úgy váltottunk a kapunk előtt, amely még a serdülőkorú játékos esetén is nevetséges. Figyelmetlenek vagyunk, de nagyon. Többek között azért sem értem, mert a mi csapatunkról mindent el lehet mondani, csak egyet nem, hogy fiatal, és ezáltal rutintalan. Ha kérhetnék a jóistentől valamit, az lenne, hogy lássak bele a fejekbe, vajon mi játszódik ott bent le.

Kásás Zoltán hiába próbált meg mindent a partról, a Beton újból kikapott. Fotó: Karnok Csaba
Kásás Zoltán hiába próbált meg mindent a partról, a Beton újból kikapott.
Fotó: Karnok Csaba

– A negyedik és a hatodik szegedi gól között huszonnégy perc telt el. Egy pazar kezdést követően mitől változott ekkorát játékosai koncentrációja?
– Fogalmam nincs. Én annyit tudok, illetve látok, hogy nem lehet ennyire betojva játszani. Hiába kerülnek egyesek öt méterre a kaputól tiszta helyzetbe, lövés helyett inkább passzolnak. Vagy ha vállalkoznak, abban meg nincs köszönet. Pedig mennyit gyakoroljuk edzésen, ahol érdekes módon nem megy rosszul. Azt egy szóval nem állítom, hogy nem védett jól Jászberényi, de azt igen, hogy mi tettük naggyá. A meccs után ironikusan azt mondtam játékosaimnak az öltözőben, valami félreértés történhetett, mert azt hitték, hogy céllövőversenyen vannak. Ott ugyanis el kell találni a babát, itt viszont mellette kellett volna eldobni a labdát. Ha történetesen nem a Beton edzője vagyok, lehet, hogy megsajnáltam volna a Fradi kapusát, akinek lilára lőttük a hasát, mellkasát.

– Az első negyed vége felé elromlott az óra, onnantól kézi időmérést használtak. A példa mutatja: a Betont zavarta meg jobban az óramizéria.
– Tény, hogy lendületben voltunk, de még olyan sok volt hátra, hogy egyrészt gyenge magyarázkodásnak tűnne, másrészt felmenteném játékosaimat, ha én most erre fognám a vereségünket. A Fradi is hasonló körülmények között pólózott. Ők kemények, mi félkemények voltunk.

– Az első hét helyezett elleni hat meccsen a megszerezhető 18 pontból mindössze 4-et gyűjtöttek be. Lát még esélyt a négy közé jutásra?
– Hihetetlenül rossz kimondani: már csak matematikait. A sorsunk már nem a mi kezünkben van. Ez persze nem azt jelenti, hogy feladnánk. Erről szó nem lehet! És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a LEN-kupában még állunk, ott lehetünk a négy között. Abban a sorozatban még reális esély mutatkozik erre.

– Tudva azt, hogy mennyi energiát fektet a Szeged edzői munkájába, az eredményen viszont ez nem látszódik, nem fogalmazódott meg önben a kérdés: kell ez nekem?
– Komolyan soha. Persze egy-egy fegyelmezetlenség vagy figyelmetlenség láttán, esetleg ügyetlenkedést követően ahogy bármelyik kolléga agyán, úgy az enyémen is átfut az ilyesmi, de aztán tíz másodperc elteltével ez villámgyorsan megváltozik. Amellett, hogy személyes kudarcomnak is érzem a sikertelen szereplést, én leszek az utolsó, aki feladja.

A mérkőzés jegyzőkönyve

FTC–Szeged Beton VE 9–7 (3–4, 2–1, 2–0, 2–2)

ING férfi vízilabda OB I, 10. forduló. Budapest, Népliget, 300 néző.
Vezette: Németh A., Székely B.

FTC: JÁSZBERÉNYI – Balatoni, Császár 1, Mátyás 1, REGŐS 1, BABAY 3, Dávid 1. Csere: Maklári, Kincses, Gerritse, Bálint, MARNITZ 2, Mátyás 1. Edző: Somossy József.

Szeged: BAKSA – Vejzagics, Weszelovszky 1, Komlósi, Milos Korolija 1, VARGA T. 2, Lehmann 1. Csere: TÖRÖK B. 1, Mihajlo Korolija, Molnár P., Varga P. 1, Juhász Zs., Kuncz. Edző: Kásás Zoltán.
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 10/4.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Petar Nenadics harcra kész!

Petar Nenadics, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának játékosa a nyáron igazolt a Tisza-parti együttesbe. A szerb tehetség azonban térdműtéten esett át, így az elmúlt időszakban rehabilitáción vett részt. Tovább olvasom