Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Bundagyanús lett a labdarúgó magyar kupa döntője

A Budapest Honvéd-Győri ETO FC 2009-es Magyar Kupa-döntő is a rendőrség látókörébe került a bundabotrány kapcsán - írja a pénteki Nemzeti Sport.
A lap úgy tudja, magukat Honvéd-futballistának kiadó emberek azt szerették volna, hogy a győriek fizessenek húszmilliót, és a zöld-fehéreknek meglesz a hőn áhított nemzetközi szereplést is biztosító kupa.
Böőr Zoltánt és Józsi Györgyöt keresték meg a mérkőzés előtti napokban, ők pedig a telki edzőtáborban tolmácsolták a vezetőknek az ajánlatot. Hamarosan kihallgathatják Tarsoly Csaba tulajdonost, Klement Tibor ügyvezetőt és persze Böőr Zoltánt és Józsi Györgyöt, sőt úgy tudni, George F. Hemingway kispesti tulajdonos véleményére is kíváncsi a rendőrség.

A vesztegetési kísérlettel kapcsolatban a lap megkereste Klement Tibort. Az ETO ügyvezetője arra a kérdésre, hogy igaz-e a történet, igennel válaszolt. Böőr Zoltán az ügy kényes voltára hivatkozva nem kívánt megszólalni.

Bundabotrány: az NNI megkapta a német nyomozás anyagát

A bochumi ügyészség átadta a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) a futballbundabotránnyal kapcsolatosan készített, a németországi nyomozást összefoglaló anyagot – közölte pénteken az NNI.
A rendőrségi honlapon olvasható közlemény szerint a további nyomozati iratok átadása jogsegély formájában történik.

A nyomozást december elején rendelték el, jelenleg az ügyben érintett futballisták tanúkénti kihallgatása és a mérkőzésekhez kapcsolódó iratok beszerzése folyik. A személyiségi jogok és a nyomozás érdekei miatt a gyanúsítások közléséig a rendőrség nem hozhatja nyilvánosságra az ügyben érintett személyek nevét – olvasható a közleményben.

A novemberben kirobbanó nemzetközi bundabotrányban a bochumi ügyészség bejelentése szerint 13 magyarországi első osztályú találkozó is szerepel a több mint 200 érintett mérkőzés között. Az Európai Labdarúgó-szövetség saját hatáskörében mintegy 40 mérkőzés eredményét találta gyanúsnak, ezek közül hétnél vizsgálódik tovább, köztük van a Fenerbahce–Budapest Honvéd Európa-liga-selejtező.

Az NNI a Magyar Labdarúgó-szövetség feljelentése nyomán, a büntetőeljárást felügyelő ügyészség utasítására december 1-jén indított nyomozást az utánpótlás-válogatott három tavalyi mérkőzése kapcsán – ismeretlen tettes ellen, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.

A Nemzeti Sport pénteki számában azt írta, hogy az NNI már a Magyar Kupa tavalyi döntője (Honvéd–Győr) ügyében is vizsgálódik.

Olvasóink írták

  • 2. Pecás1225 2010. február 20. 01:19
    „Hajrá lilák és csak az ÚJPEST!!!”
  • 1. suzukirobi 2010. február 19. 23:31
    „a Magyar kupa megszerzése ugye nemzetközi szereplést is jelent a következő évben, amiért minden országban nagy harc folyik, itt meg 20millióért inkább lemondanak róla:S vagyis kevesebb mint 20millió, mert a kupagyőzelemért is kapnak pénzt..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Czuprák László fiának, Ádámnak szurkol

Az 50 éves Czuprák László kosárlegenda Vásárhelyen. Balogh Imsinél tanulta a sportág alapjait, szerepelt a város legeredményesebb, a magyar kupa négyes döntőjébe jutott együttesében, manapság fiatalokat edz. Tovább olvasom