Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Dimák Dávid, a szoftveragyú

Szeged - Csongrád megyei utánpótlás-sorozatunkban egy újabb tehetséges búvárúszót, a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub versenyzőjét, Dimák Dávidot mutatjuk be. A junior vb- és Eb-harmadik versenyző már a felnőttek között is bemutatkozott.
„Miként jellemezném? Szoftveragya van!" – kezdte Dimák Dávid, a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub versenyzőjének bemutatását Kanyó Dénes, a sportoló edzője. „Hihetetlenül szorgalmas, gyorsan tanul, olyan, mintha keletről jött volna, leginkább egy japán emberhez tudnám hasonlítani" – folytatta a szegedi klub egyik legnagyobb tehetségének jellemzését a világbajnok és világcsúcstartó Kanyó.

Dimák Dávid második otthonában. Fotó: Karnok Csaba (galéria)
– Egyre jobb formában vagyok, készülök az olaszországi felnőtt Eb-re. 1500 méteren indulok, tavaly a vásárhelyi vb-n újoncként a 4. lettem a felnőttek között. Minden rendben, sikeres volt eddig az összes érettségim a Vedresben, ma építészetből vizsgázom, jövőre pedig szeretném elvégezni a technikusit. Nagy sikerként éltem meg, hogy idén megkaptam a Jó tanuló, jó sportoló díjat, amire nagyon büszke vagyok – nyilatkozta a tegnapi edzés előtt Dimák Dávid.

Dávid 2008-ban Orosházáról igazolt Szegedre. Először leginkább a rövid távokon remekelt, 50 méteren ért el remek eredményeket. Aaz egyik téli edzésen azonban olyan jól úszott hosszú távon, hogy azóta ez lett a főszáma.

Dimák Dávid második otthonában. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

– Dávid most már a június végi hódmezővásárhelyi országos bajnokságra koncentrál. Fontos lesz a viadal, de a nyári Eb is, hiszen ott lehet a jövő évi kolumbiai világjátékokra indulási jogot szerezni. Nagy esély mutatkozik arra, hogy csak szegedi búvárúszó alkossa a 4×100-as váltót, ami csúcs lenne, hiszen a Kanyó Dénes, Dimák Dávid, Kosara Géza, Gruber Kornél kvartett indulhatna a vk-n – zárta a beszélgetést Kanyó edző.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Molnár Zsoltra emlékezik az FK 1899 Szeged

Idén is megrendezik az immár hagyományosnak nevezhető szurkolói kispályás labdarúgótornát. Tovább olvasom