Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Ellopott gólkirálynői cím

A Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége kitalálta, hogy a női OB I-ben a legtöbb gólt (90) szerző szegedi Dalmády Szandra a címet nem egyedül érdemli meg, azt a nála öt góllal kevesebbet dobó Keszthelyi Ritával (Dunaújvárosi Főiskola) megosztva kapja.
Jókora vihart kavart az MVLSZ elnökségének döntése. Szegeden senki sem érti, hatalmas felháborodást váltott ki. A kiírás ugyanis egyértelmű: az a játékos, aki a legtöbb találatot szerzi, a gólkirály. Nos, a magyar női vízilabdában ez a tétel megdőlni látszik, sőt minden jel szerint, meg is dőlt.

A szövetség ugyanis úgy döntött, hogy a 90 gólig jutott Taylor&Nash Universitas Szeged csapatkapitánya, Dalmády Szandra és a 85 gólos Keszthelyi Rita (Dunaújvárosi Főiskola) megosztva kapja meg az elismerést. Az érdekeltek csapatai egyaránt 25-25 bajnoki meccset játszottak az idényben, a szövetség abba kötött bele, hogy a rájátszásban a szegediek könnyebb ellenfelekkel csaptak össze, mint a dunaújvárosiak.

Erre lehet azt mondani: és akkor mi van? Meg azt, hogy kit érdekel? A 90 gól bizony több a 85-nél. A kiírásban egyetlen szóval sem volt benne, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie a gólkirálynak, csak az, hogy azt a személyt illeti meg a korona, aki a legtöbb találatot jegyzi. Azaz Dalmády Szandrát.

Dalmády Szandra nem érti az egészet, becsapva érzi magát.   Fotó: Frank Yvette
Dalmády Szandra nem érti az egészet, becsapva érzi magát.
Fotó: Frank Yvette

– Amikor értesültem róla, hogy megosztott lett a díj, azt hittem rosszul hallok, de az is megfordult a fejemben, hogy valaki viccel velem – nyilatkozta Szandra. – Borzasztóan el vagyok keseredve, a számok ugyanis nem hazudnak, azok objektívak, ebbe szubjektív módon belenyúlni, több mint furcsa... A férfiválogatott Unicum-kupáján adják át a díjat, most annyi minden kavarog a fejemben, nem tudom, érdemes lesz-e elmennem az eseményre...

Az ügyben megkérdeztük az első osztályú női vízilabdacsapatok érdekvédelmi szervezetének (NŐVÉR) ügyvivőjét, a szentesi illetőségű Beleon Zsoltot is.

– Pesten elkezdtek háborogni, hogy a rájátszás alsóházában könnyebb volt gólt szerezni, mint a felsőben – fogalmazott a sportvezető.

– Mint a NŐVÉR tisztségviselője körbekérdeztem a csapatokat, mi a véleményük a felvetésről. Az egyesületek egy része egyetértett a gólkirályi cím megosztottságával, a többiek a Szeged pártján voltak. Ezt én közöltem a szövetséggel, amely ezek után döntött: a nőknél két gólkirálya lesz 2010-ben az OB I-nek.

A címmel pénzdíj is jár, de hogy mennyi, azt nem lehet tudni, ugyanis azt egy alapítvány a saját hatáskörében dönti el. Az is lehet, hogy egymillió forinton osztozkodik Dalmády Szandra és Keszthelyi Rita, de lehet, hogy csak ötszázezren, vagy csak százezren.
De miért kell osztozkodni?

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. Fri 2010. július 08. 14:17
    „Ketrec Te meg azt értsd meg, hogy ezt még a csapatok sem dönthetik el ! (A csapatok "egy része" szavazott a cím megosztásáról, de ezek kevesebben voltak.)
    Azt hiszem nem értelemezek semmit sem félre, és bízom abban, hogy a szövetség kiad egy közleményt. Év elején könyörgöm kiadtak valamit, és azon nem lehet változtatni. Jön egy új évad - változtassnak rajta. Alapszakasz - középszakasz - rájátszás , külön - külön, összesen és számolják össze, hogy ki mennyi meccset játszott, osszanak szorozzanak és meglesz az új királynő ! De az idén Szandra a királynő !
    Én nem szidom , sőt rosszat sem írtam Ritáról, mint Te Szandráról ! Egyszerűen félreértelemezed a csapatjátékokat. Szerinted akik a bajnokság elején vannak ne játszanak akik a végén vannak ? Szerencsétlen utolsó helyezett csapat nehezbben lő golt az első helyzettnek. Tehát játszon az I és II. helyzett és így tovább és majd igazságos lesz.
    Még annyit, ha nem a szegedi Dalmády Szandáról lenne szó, SENKINEK AZ ÉGVILÁGON NEM JUTOTT VOLNA ILYEN AZ ESZÉBE ! Fordított helyzet nem lenne ! A szövetség részéről fel sem merülne ez a megosztási lehetőség, és a Szandra részéről sem !”
  • 33. ketrec 2010. július 08. 12:02
    „Fri az én bajom a te véleményeddel, hogy el se olvastad a cikket. "Az egyesületek egy része egyetértett a gólkirályi cím megosztottságával" akkor meg ahogy állítod Keszthelyi apukája felhívott mindenkit, hogy ugyan értsenek egyet? Ezt nem a szövetség döntötte el, hanem a csapatok többsége. Akkor meg Fri egy kicsit tanuld meg értelmezni a szöveget mielőtt magyarázol. Lehet, hogy Szentes, Eger és a többiek a megosztottjágon voltak, mert ők tudják, hogy mekkora különbség a Szentes, és az ASI között!!! Jah és Fri, te ne szidd Keszthelyit semmilyen módon sem!!!!”
  • 32. Fri 2010. július 08. 11:43
    „Akkor teszteljünk tovább ! Ki is a ffi juniorválogatott szövetségi kapitánya ???? Figyelj én csak azt mondom, hogy ha ő olyan sportolónő aki tényleg szerény stb. akkor ő kérné a papát és a szövetséget, hogy ne járassuk már le magunkat, mondjatok már egyetlen olyan esetet ahol ilyen valakinek eszébe jutott fociban pl. Mai állás szerint pl a foci vb-n Higuain 4 gólos, Snejder 5 gólos , de az argentin ezt nem fogadja el, hisz kevesbb meccset játszott !!!! Gondolom a FIFA fordulóként fog gólkirályt hirdetni! Az sajnos az én nagy bajom a ti véleményetekkel - mert természetesen szeressétek azt a csapatot aki mellet letettéke voksotokat, szuzrkoltok nekik, szeretitek a csapattagokat - de tudjátok , hogy nincs igazatok, de bízom abban , hogy a szövetség igazságos lesz !! Nem szidom Keszthelyit csak az etikai hozzáállását kifogásolom - ha már olyan szerény és nem angyképű ! Hogy miért nem válogatott Szandra ?????? ugye ez nem kérdés - Ti is tudjátok a választ ! Akkor hogyan állunk a tesztelésben ?”
  • 31. ketrec 2010. július 08. 11:06
    „Pista13-nak igaza van. Én se olvastam még sehol, hogy Dalmády köszöni a csapattársaknak és hogy ez nem az ő érdeme, pedig ilyenkor azt szokták. A másik meg, hogy Keszthelyi játéktudását kérdőjelezitek meg? 18 évesen a válogatott alapembere, és a ti Szandrátok? Ha már Ő a gólkirály, miért nem válogatott? Én sem értem, a szövetség döntését, DE ezt nem Keszthelyi találta ki, és nagyon jó lenne, ha nem őt kóstolgatnátok, hogy ha igazi sportoló lenne és stb. Mert az nem igazi sportoló, aki magyar bajnok, kupagyőztes és a válogatott alapembere 18 évesen???!!!! Kicsit el kellene gondolkozni emberek, hogy milyen módon szídjátok Keszthelyit, amikor ti nem is ismeritek, csak talán a nevét! Majd nyáron a zágrábi EB-n meg vörösre tapsoljátok a kezeteket amikor beveri a győztes gólt!!”
  • 30. Pista13 2010. július 08. 10:59
    „Legyen gólkirály mert "megérdemli"!!!Rita miért nem lehet az?mert kevesebb meccs jutott neki így hogy a felsőházban kellett játszania?ja és még azt hogy sehol nem olvastam azt hogy ez a cím a csapatnak is köszönhető,csak mindig ÉN,ÉN,ÉN?és még Rita sportolói mivoltát kérdőjelezitek meg?Aki a válogatottnak is húzó embere?Mérföldekkel szerényebb mint a ti "gólgyűjtőtök"”
  • 29. Fri 2010. július 08. 09:46
    „Ketrec: okfejtésed jó a hülyeségre, de hát szólásszabadság van. Keszthelyi Rita meg ha igazi sportoló lenne, nem adná a nevét ilyen szabálytalanságra, bundára stb. Ja azt nem írtad - ha már ilyen mindennek tudója vagy - hogy kis is az ő apukája ??? Tehát ha van egy szabály amit egy szezon elején kötnek ahhoz kell mindenkinek tartania magát, lehet, hogy jövőre lesz több gólkiárlynő pl. meccsenként, havonkét, alapszakasz, rájátszás , alapszakasz + rájátszás !!! No én is tesztelek, kíváncsi vagyok miként reagálnak emberek, azért valljuk ez gusztustalan, de mint mondám szólásszabadásg van !
    Szandra pedig a gólkirálynő nyugodj bele !”
  • 28. Dalmady 2010. július 08. 09:22
    „Tisztelt Ketrec és Pista! Ha már így megtaláltatok, szeretném a nevemet is vállalva elismerni LEBUKTAM!!Az ugyan nem kis fejfájást okozott, hogy miként lehetne megoldani, hogy az időmérő óra gombjainak nyomkodására, hogy lehetne a jegyzőkönyvbe gólt írni, de mint azt roppant éles szemmel észrevettétek, sikerült! Kicsit komolyabb erőfeszítést és kreativitást igényelt, azt megoldani, hogy idegenbeli meccseken is működjön a gólbeírás, de azért csak sikerült. Arra azért megkérnélek Titeket, addig ne áruljatok el, míg nem sikerül megoldanom, hogy a meccsekről készült videókon átmontírozzam a játékosokat, de már dolgozom rajta, csak kis türelem!”
  • 27. ketrec 2010. július 07. 23:18
    „Joy, most ne haragudj, de te vagy a vak! Olvasd el a 25-öst és akkor leesik az egész! Nekem nincs bajom senkivel, csak egy próba volt az egész. Viszont amúgy Keszit, tényleg jogtalanul szidjátok. Ő csak termelte a gólokat, aztán hoztak egy ilyen döntést, hogy a felsőház és az alsóház gólkirálynője megosztva lesz.
    Szóval Joy 25. hozzálszólásban lesznek a válaszok az írásodra!!”
  • 26. Pista13 2010. július 07. 23:15
    „Ellopott gólkirálynői cím???????!!!!!!!!!!!!!!!De ez miért lopás?Tolvajtól lopni nem bűn!!!!”
  • 25. ketrec 2010. július 07. 20:19
    „Látom tetszett a hozzászólás!! Amúgy az egészet csak azért csináltam, hogy bizonyítást nyerjen az egyik alapfórum észrevételem. Ugyanis, ha a fórumban van egy nagyon hőzöngő, bíráló ember, akkor az utána következő 2-3 reakcióban a helyesírásra kényesen ügyelnek és nagyon diplomatikusan próbálnak fogalmazni, hogy mindenki lássa, hogy tanult ember reagált.
    Jelzem senkivel semmi bajom, csak kipróbáltam, hogy itt működik-e a dolog, és bevált :D
    Bocs, ha valaki egy kicsit magára vette a dolgot :D”
  • 24. zehn 2010. július 07. 18:50
    „Ugye ez csak vicc? Komoly sportszövetség ilyet nem csinál! Ez egy baromság! Kb olyan, mint "ketrec " itteni megnyilvánulása.”
  • 23. jocó73 2010. július 07. 16:11
    „Kedves Ketrec!

    Nem tudom voltál-e már vízilabda meccsen...de gondolom a hozzászólásod alapján nem. A 2 jegyzőkönyvvezető mellett ott ül egy ellenőr is. A szegedi meccsek jegyzőkönyvvezetője pedig Kuczora Gyula volt vagy Juhász Tibor. Akkor szerinted a szövetség ellenőrei is csalnak Szandra javára? Én ezt nem igazán értem, de lehet neked jobb a logikád...Egy- két év múlva pedig reméljük ott lóg a lányok nyakába az érem. HAJRÁ SZEGED!”
  • 22. polgár 2010. július 07. 15:26
    „"Kedves" ketrec!
    Vártam volna, hogy szakértő hozzászólásodban idézd azt a pontot, amely szerint a gólkirály nem gólkirály ha nem olyan erős csapatoknak lő gólt. Nem kaptam...
    Vártam volna, hogy tényekkel támaszd alá, hogy a dobott gólok számításánál - ahogy te sugalltad - csalás történt. Sajnos erre kérdésre sem kaptunk tőled választ.

    Helyette viszont kaptunk gyanúsítgatást bundázásra, személyeskedést, "ez szeged" és "egyszerűen senkik vagytok" típusú bölcsességeket.

    Természetesen mindez minket minősít, és még véletlenül sem téged. Mindenesetre legalább tudjuk, hogy a hozzászólásaidat nem kell komolyan venni.
    További szép napot.”
  • 21. szentgyuri 2010. július 07. 15:10
    „Ketrec!
    Miért bántja "szerény személyed", hogy nem dunaújvárosi lett a gólkirály???
    Miért illeted ilyen "kedves szavakkal" a szegedi szimpatizánsokat????
    Ki bántott????
    Egyszerűen nem tudsz emberi módon gondolkozni, és elfogadni tényeket???
    Sajnos itt tart az ország, és nem csak a sportban.”
  • 20. Pista13 2010. július 07. 14:54
    „A szövetséget értem hogy szidjátok,de Ritát miért?Ez a cím a Dalmády család fő műve!!!Gratulálok érte nekik!Inkább tükörbe nézzenek ahelyett hogy itt szítják a tüzet”
  • 19. ketrec 2010. július 07. 14:54
    „Jah és ti tudatlanok Keszthelyi a Dunaújvárosban játszik...olyan hogy Domino Honvéd, már nincs is. Látszik, hogy ennyire követitek a női vízilabdát, csak megy a szokásos szegedi okoskodás. <moderálva>”
  • 18. ketrec 2010. július 07. 14:49
    „Szevasztok madarak!
    Itt sztároljátok ezt a lányt, de mire fel? Azért mert dobott vakoknak 90-et?? Apropó 90?? Érdekes, hogy akkor dobott sok gólt, amikor az apja volt a jegyzőkönyvvezető! Nem tán apuci más gólját is neki írta be?? ÁÁÁ biztos hogy nem. Úgyhogy a felháborodást felejtsétek el, inkább normálisan számoljátok a gólokat! Kesziről meg szálljatok le ti szegedi pávák! Majd akkor ugassatok, hogy ha láttok majd érmet!! Megbundázzátok a góllövőlistát és akkor még nektek áll feljebb??? EZ SZEGED!!!”
  • 17. polgár 2010. július 07. 14:43
    „ez volt valakinek az érdeke, ennyi.

    én Szandra helyében nem mennék el az átadóra, csak egy cetlit küldenék annyival, hogy "dugjátok föl a seggetekbe".”
  • 16. szentgyuri 2010. július 07. 14:41
    „Lehet, hogy nem Szandra a legjobb játékos az OB I -ben (egyenlőre), de GÓLKIRÁLY!!!!!!
    Ha ennyire szereti a szövetség Ritát (le a kalappal a teljesítménye előtt), jutalmazza őt valami mással.”
  • 15. hagya7 2010. július 07. 13:19
    „én csakanníyit mondok h ez van..kapja be a dunaújvárosi mg a sok pesti majom aki így döntött...igen lehet h vhol könynebb de ez shol se volt eddig döntő...bravó magyar MVLSZ, bravó dunaújváros...”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Reflektor, 2010. július 7.

Tovább olvasom