Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Görkorcsola Eb: látvány, pontok, körök

Szeged - A gyorsasági görkorcsolya Európa-bajnokság eseményei holnap kezdődnek a megnyitóval, majd hétfőn már versenyeket is rendeznek a szegedi Szatymazi utcában lévő pályán.

Abban mindenki egyetért, hogy a gyorsasági görkorcsolya látványos sport. A szegedi Szatymazi utcában lévő pályán ebből ízelítőt kaptunk az Európa-kupán, hétfőtől pedig az Európa-bajnokság alatt győződhetünk meg erről, illetve arról, milyen nehéz is egyben. A versenyzők megközelítik az ötven kilométer per órás sebességet is, amikor a 180 méteres pályán köröznek – van, aki alig másfél, más viszont a tízezer méter megtételéig ötvenöt és fél kört teljesít majd a pályán.

A magyar válogatott nyolc szegedi tagját bemutattuk, és a versenyzők többsége olyan szakágakat említett, mint pontozásos és eliminációs verseny. Nézzük, melyik mit jelent!

Görkorcsolya Eb: rajtra kész Szeged. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

A pontozásos viadalon az egyik körben csengetnek, majd a kör végén az éppen első két, a második egy pontot kap, a többiek pont nélkül maradnak. Amikor ez elindul, nagyjából kétkörönként megint csengetnek.
Az utolsó kör csengetésekor az első három, a második két, a harmadik pedig egy pontot kap, és a végén nem a láthatóan elsőként a célba érő nyer, hanem aki a legtöbb pontot gyűjtötte. Általános szabály, hogy akit leköröznek, annak ki kell állnia, hiszen kiesett.

Az eliminációban bizonyos kör elején ugyanígy csengetnek, ám fontos a létszám is, hiszen például harmincöt fős mezőnynél is öt embert hagynak meg a végére, így a körök alatt harminc versenyzőt ki kell ejteni. Minden csengetésnél egy, ha sok az induló, akkor két versenyző esik ki. Itt a sorrend számít.

A vegyes szabályrendszerben gyűjteni kell a pontot, de közben figyelni kell arra is, nehogy kiessünk a becsengetett kör végén. Hiába van a legtöbb pontom, ha a csengetés utáni körben a végén vagyok, kiesek, így elvesztek minden pontot.

A megnyitó holnap 19.30-kor kezdődik a Móra-múzeumnál, hétfőn 15 órakor pedig elindulnak a versenyek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Versennyel avatták a lovardát

Gyermekversennyel avatták fel a fábiánsebestyéni Duna-Alpesi-kupa fogathajtóversenyének is helyet adó, tavasszal elkészült nyitott lovardát Fábiánsebestyénben. Tovább olvasom