Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

HPQ-Szeged: a szülők a fő szponzorok

Megyei utánpótlás-egyesületeket bemutató sorozatunkban ezúttal a HPQ-Szeged röplabdaszakosztályával foglalkozunk. A klubba tartozó százhúsz fiatal már eddig is sok szép siker részese lehetett.
Szegeden régóta komoly hagyományai vannak a röplabdának. A 90-es évek sikerei tömegével vonzották a fiúkat a sportágba, mindenki Schild-
krauthoz, Melnyicsukhoz, Petheőhöz, Hulmannhoz, Polgárhoz, Ráczhoz akart hasonlítani. Az aranykorszak lezárultával csökkent a sportág népszerűsége, egyre kevesebb gyerek jelentkezett a toborzókon.

– Azért nem tűnt el a szegedi palettáról a röplabda, de tény, egyre nagyobb erőfeszítésbe kerül feltölteni a kereteket – magyarázta Varga Tamás, a HPQ-Szeged elnöke, utánpótlásedzője. – Létszámilag a fiúknál rosszabb a helyzet, a mini, a gyermek, a serdülő és a junior korosztályban összesen 40 igazolt versenyzővel rendelkezünk, a lányokhoz viszont kétszer ennyien járnak.

A fiúknál a mini, a gyermek és a serdülő korosztálynak Varga Tamás az edzője, a juniorokat Mészáros Péterirányítja. A lányoknál a minik edzéseit Magos-Dóra Annamária és Kovács Veronika, a gyermek korosztályét Hegedűs Tamás és Mészáros Péter, a serdülőkét Mészáros, a juniorokét pedig Szél Márta vezeti.

A technikai vezető posztot a klub elnökhelyettese, Dávid Tibor tölti be.

A gyerekek büszkék arra, hogy a HPQ-Szeged játékosai lehetnek. Fotó: Schmidt Andrea
A gyerekek büszkék arra, hogy a HPQ-Szeged játékosai lehetnek.
Fotó: Schmidt Andrea

Eredményekben nem szenvednek hiányt a HPQ-sok, az elnök-edző büszkén említette, hogy az előző évadban a leány gyermekcsapat 5. lett az országos bajnokságban, a fiú serdülők ugyanott 4. helyen végeztek, ahogy a kupában is, és szintén negyedikként zárták a bajnokságot a mini fiúk.

– Klubunk együttműködési megállapodást kötött az Arany János Általános Iskolával, a fiúk ott edzenek, a lányok a felsővárosi lila iskolában gyakorolnak – folytatta Varga Tamás. – Egyesületünk nem dúskál az anyagiakban, a legnagyobb szponzoraink a szülők, jóformán kizárólag a tagdíjakból tudunk létezni, de a Molnár Imre vezette utazási iroda is sokat segít. Az önkormányzat 5 millió forintot biztosít számunkra, de azt szinte az utolsó fillérig elviszi az extraligás felnőtt férficsapatunk. Nem könnyű feladat fenntartani egy ekkora szakosztályt...

Válogatottak

A HPQ-Szegedből öt játékos – Csányi Dániel, Oltványi Olivér, Bitó Attila, Szathmári Máté, Babanyecz Roland– szerepelt az utóbbi időszak legnagyobb sikerének számító, 2009-es Európa-bajnokság 12-es döntőjébe jutott magyar juniorválogatottban. Idén a serdülő fiúknál Posztós Bendegúzés Csányi Rolandis tagja volt az Eb-selejtezőn szerepelt nemzeti együttesnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KITE-Szeged: bemutatkoztak az újak az első edzőmeccsen

Ma lejátszotta első edzőmérkőzését a KITE-Szeged NB III-as labdarúgócsapata. Tovább olvasom