Délmagyar logó

2018. 08. 22. szerda - Menyhért, Mirjam 21°C | 34°C Még több cikk.

Kispad nélkül nem hat a mágia

Soha nem erőltettem, hogy az unokáim sportoljanak: az ötéves Demeterrel sem teszek kivételt – mondta Verebes József. A Mágus napjai most is a futballal telnek, bár hétvégente csak a tévéből figyeli a mérkőzéseket.
A hatvannyolc éves labdarúgó-szakember, a nyolcvanas évek győri aranycsapatának mesteredzője szerint munka nélkül nehezen telnek a hétköznapok. ˝Dolgozgatok, foglalkozom a szakmával, próbálok képben maradni. Interjúkra hívnak, de legjobban azt szeretem, ha a kispadon ülhetek vagy edzést vezényelhetek˝ – mondta Verebes, aki a fővárosban él, s jelenleg nincsen csapata.

– Tavasszal még a budapesti bajnokságban szereplő Nagytétény-Erőmű SE vezetőedzője volt. Miért köszönt el?
– Mielőtt odakerültem volna, tizenhét pontot levontak a gárdától, az utolsó előtti helyen állt. Vezetésemmel tizenegyből nyolc meccset megnyertünk, csak a bajnoktól kaptunk ki, s a középmezőnyben végeztünk. Azt várta mindenki, hogy idén a bajnoki címért szállunk harcba: kiderült azonban, hogy ezt az anyagi körülmények nem teszik lehetővé. Célkitűzés nélkül azonban nekem nem megy, így aztán elköszöntem.

– Legalább több ideje jut az unokáira...
– Főleg a legkisebbre, az ötéves Demeterre: gyakran játszunk együtt. Soha nem erőltettem a két nagyobbnak sem, hogy focizzon vagy sportoló legyen, nem is lettek azok. Demiről sem lehet tudni még, érdekli-e majd a labdarúgás.

˝Edzések nélkül nehezen telnek a hétköznapok˝ – vallja Verebes József
Edzések nélkül nehezen telnek a hétköznapok – vallja
Verebes József

– Napi vagy heti szinten tartja-e a kapcsolatot valamelyik edzőkollégájával, netán egykori játékosaival?
– Nem mondhatnám. Gyakran meghívnak különböző rendezvényekre, legutóbb a győri Barátság park átadásán beszélgethettem szakmabeliekkel. Ilyenkor persze sok szurkoló is megveregeti a vállamat, szinte az egész várossal találkozom.

– Ezekben a hetekben a válogatott és a Debrecen tölti meg a Puskás Ferenc Stadiont. Ön is a helyszínről figyeli a vébéselejtezőket és a Bajnokok Ligája-meccseket?
– Á, dehogy: csak a tévéből. A válogatott szereplése egyszerűen tragédia. Az alaphelyzetet megteremtették, hogy a végén is versenyben legyenek. Azt mondtam, ha a svédeket nem verjük meg, nem lesz miről beszélni, már nincs is, főleg a portugálok elleni kudarc után.

– A Debrecen szereplésének azért tud örülni?
– Annyiban hasonló a helyzet, hogy ők is megkapták a lehetőséget, s a selejtezőben éltek a sorsolás adta szerencséjükkel. A Bajnokok Ligája tulajdonképpen nekik már csak jutalomjáték. A mai fociban minden csak a pénzről szól, ők bátran bedobták fiataljaikat a mély vízbe, s ez vezetett eredményre. Most azonban, ha anyagilag egy kicsit megerősödnek, el kell majd gondolkodniuk, merre tovább. ˝Egészséges˝ építkezésre van szükség, kevés, de igazán minőségi igazolással kell megerősíteni a csapatot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gábor 11 évesen nagy fan

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának népes szurkolótábora van. A kétszeres magyar bajnokért kicsik és nagyok is rajonganak. Tovább olvasom