Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

KITE-Szeged: Nomel a góljaival tűnne ki

Egyre jobb teljesítményt nyújt csapatában, a KITE-Szegedben J.-P. Nomel, az NB III-as együttes elefántcsontparti futballistája. A Szegeden már második évét töltő csatárt egyelőre csak a minél több játéklehetőség érdekli, ám a későbbiekben szeretne komolyabb bajnokságban is bizonyítani.
A hivatalos jegyzőkönyvekben Jean-Paul Bertrand Nomel Essoh Akpa néven szerepel, az újságokban Nomelként említik, barátnője Jean-Paulnak hívja, csapattársainak viszont csak J.-P. A KITE-Szeged elefántcsontparti légiósa az utóbbi hetekben rendre gólokkal hívta fel magára a szegedi drukkerek figyelmét.

Nomel tavaly nyáron érkezett hazánkba, éppen a lapunk által szervezett I. Szegedi Klubcsapatok Kupáján tűnt fel, ahol győzelemhez segítette az SZVSE-Gyálarét együttesét. Menedzsere, Fofana Lassina Fodox hozta őt Magyarországra, aki olyan játékosok átigazolásait intézte, mint a korábban a Honvédban megforduló Benjamin (ma már a francia élvonalban szereplő Valenciennes játékosa), vagy éppen Abraham (ő jelenleg a francia másodosztályú FC Tours-ban játszik).

Persze

J.-P. egyelőre nem beszél magyarul, csapattársaival és barátnőjével angolul és franciául kommunikál. Azért néhány szót használ, kedvence a „persze", de sűrűn hallani tőle a „biztos" és a „kicsit" kifejezést is.

– Mivel itt élek, itt alapítottam családot, a korábban a futballt az Elefántcsontparton működő alapítványom csapatában kezdő J.-P.-nek is azt ajánlottam, a hazai élvonalban szereplő ES Bingerville-ben eltöltött szezonja után kövessen Szegedre. Az SZVSE csapatánál jó ismerőseim voltak, és bár tudtam, hogy J.-P. nem megyeegyes játékos, mivel az első év mindig nehéz egy afrikai játékosnak Európában, jó lehetőség volt számára Gyálaréten játszani – mondta a menedzser.

Nomel azóta beilleszkedett Szegeden, barátnőjével, Kovács Nórával lakik, idéntől pedig már az NB III-ban rúgja a gólokat.

– Remek csapatnak tartom a KITE-Szegedet, mivel az újonnan alakult egyesületem játékosain látszik, hogy rendkívül motiváltak. Major László személyében tapasztalt, élvonalbeli rutinnal is rendelkező edző foglalkozik velünk, csak tanulni lehet tőle – mondta a 22 éves csatár.
Nomel természetesen nem szeretne a harmadosztályban megragadni, minél feljebb jutna.

Nomel egyre jobban játszik a KITE-Szegedben.  Fotó: Frank Yvette
Nomel egyre jobban játszik a KITE-Szegedben.
Fotó: Frank Yvette

– Egyelőre csak a KITE-re figyelek, nem foglalkozom más klubokkal. Sokat kell dolgoznom, edzenem, és remélem, úgy játszom majd, hogy teljesítményemmel és góljaimmal felhívom magamra egy nagyobb klub figyelmét is – mondta.

Edzőszemmel

Nomel edzője, Major László jókat mondott a fiatal futballistáról. – J.-P. fizikailag kiemelkedik a harmadosztályból, bár állóképességén még van mit javítani. Góljai is bizonyítják, remekül érzi a kaput, jól fejel, helyzetkihasználása azonban egyelőre nem tökéletes – mondta a szakember.

A játékosnak kicsit meglepő módon a 95-szörös nyugatnémet válogatott, kétszeres vb-ezüstérmes, jelenleg a Bayern München elnökeként tevékenykedő Karl-Heinz Rummenigge a példaképe, de természetesen hazájából is vannak kedvencei: a Chelsea sztárja, Didier Drogba és a korábbi Lyon-játékos, jelenleg a katari bajnokságban futballozó Kader Keita, ám kedveli a Hoffenheimben játszó szenegáli csatár, Demba Ba játékát is.

– Bár nagyon felnézek ezekre a játékosokra, hasonlítani egyikre sem szeretnék. Én Nomelként akarok nevet szerezni magamnak – mondta határozottan a futballista.

Olvasóink írták

  • 5. Tisza 2010. október 02. 18:23
    „Ma is rúgott egyet!”
  • 4. Ungarn 2010. szeptember 30. 15:06
    „Irány Makó!”
  • 3. eldorádó 2010. szeptember 30. 11:23
    „Még több afrikai focista kell, egészen le a megye 3-ig - ettől lesz jobb a magyar foci!?”
  • 2. focibarát 2010. szeptember 28. 09:02
    „Szép volt J. P.”
  • 1. ultra 2010. szeptember 28. 08:43
    „Hajrá J. P. !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rossz idő sem riasztotta el a futókat

Több mint 200 induló részvételével rendezték meg a 14. Szentes–Csongrád „g"-Átfutás… Tovább olvasom