Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Kozák István harminc éve szervez sítábort

Örök szerelme a labdarúgás, kedvenc hobbija a vadászat, és büszke rá, hogy harminc éve mindig megszervezi a makói gyermekek sítáborát. Legendás edzőkről, testnevelőkről szóló sorozatunkban Kozák Istvánt, a József Attila Gimnázium pedagógusát mutatjuk be.
– Hajdú-Bihar megyei vagyok, Makóra, a KERI-be szakközépiskolásként kerültem. Érettségi után a fővárosban tanultam tovább, a Testnevelési Főiskolán 1977-ben végeztem, azóta tanítok. Kezdetben Jászberényben dolgoztam, majd 1982-ben kerültem vissza Makóra, a József Attila Gimnáziumba, ahol a 32. tanévemet kezdtem meg idén – mondta lapunknak Kozák István, az intézmény testnevelője. Az 59 éves pedagógus feleségével, a szintén testnevelő Kozák Istvánné Erzsébettel közösen bírja mozgásra a fiatalokat, utóbbi tizenkét évig tanított a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskolában, mielőtt 1994-ben a JAG-ba került.

Kozák István a tanítványok között. Fotó: Szabó Imre
Kozák István a tanítványok között.
Fotó: Szabó Imre

– Mozgékony gyermek voltam, a sportok közül sokat kipróbáltam. Az atlétika és a kézilabda is tetszett, ám a labdarúgás volt a kedvenc, majd a téli sportok közül a síelés került közel a szívemhez. Büszke vagyok rá, hogy legyen bármilyen a gazdasági helyzet, harminc éve folyamatosan meg tudom szervezni a makói gyermekek sítáborát, sőt volt olyan év, hogy kettőre is elég jelentkező akadt – árulta el Kozák István, hozzátéve, nagy álma volt, hogy a tanári pályán dolgozzon, majd miután 1977-ben lediplomázott, 1980-ban a labdarúgó szakedzői végzettséget is megszerezte.

Egy fiú, egy lány

Kozák Istvánnak két gyermeke van, a 32 esztendős Áron és a 29 éves Nóra. Előbbi szintén sportos életet él, korábban a Tisza Volánban kézilabdázott. Doktoriját élelmiszeripari mérnökként szerezte, jelenleg már csak kedvtelésből játszik. Emellett élvonalbeli játékvezető, a férfiaknál a szezonban eddig a Juniorválogatott–Veszprém meccsen kapott szerepet. Nóra rendszeresen mozog, de nem sportol versenyszerűen, ő agrármérnökként diplomázott.

– Jászberényben még fociztam az NB III-as Lehel csapatában, majd Makón a megyeegyben. Balszélsőként és irányítóként játszottam, 32 esztendősen hagytam abba a futballt. Emellett több városban is edzősködtem, például Kiszomboron és Vásárosnaményban, 1988-ban pedig a Mezőhegyessel megnyertük a Békés megyei I. osztályú bajnokságot. 2008-ban hagytam abba az edzősködést, már nem jutott rá elég energiám. Az az elvem, hogy inkább vállalj kevesebbet, de azt csináld jól – mondta a pedagógus, akinek egyik tanítványa atlétikában országos bajnoki címig jutott, a negyedik korcsoportos futballcsapata pedig 2009-ben országos ötödik lett.

Kozák István szabadidejét is mozgással tölti, a családi sítáborok mellett rendszeresen találkozik tíz-tizenöt fős baráti társaságával, amellyel komoly teniszcsatákat vívnak.

– Legkedvesebb hobbim a vadászat, az országosan is ismert Földeáki Dózsa Vadásztársaság tagja vagyok.

Olvasóink írták

  • 1. triatlonos 2013. szeptember 27. 05:48
    „Kozák István egy sokoldalúan képzett testnevelő -régebben ezt minden oldalúnak hívtuk. Engem is beavatott a síelés rejtelmeibe több-kevesebb sikerrel. Gyakran mondogatta, hogy a "völgylábat" nem tévesztjük össze a "hölgylábbal", de ez nekem nem mindig sikerült. Viszont az a szervezett síoktatás, amit a Kozák házaspár Rója István igazgatóval egyetemben végez még napjainkban is példaértékű. Akiben van egy kis szándék és akarat az biztosan megtanul, és mindezt elérhető áron!
    Ez a cikk minden lényeges információt közöl Kozák Istvánról, a gyerekei sikeréhez külön gratulálok, és további eredményes munkát kívánok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hat géposztály, öt érem

Kiválóan szerepeltek a vásárhelyi versenyzők vasárnap a Rolandringen megrendezett országos motokrosszversenyen. Tovább olvasom