Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Középpontban: Zubai Szabolcs, a MOL-Pick játékosa

Rovatunkban aktualitásokkal foglalkozunk. Zubai Szabolcs, a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának játékosa épp a Tatabánya elleni, keddi győzelem napján lett 31 éves. A válogatott beálló nagy ünneplést kapott a szurkolóktól – szombaton pedig már a Veszprém ellen játszik rangadót.
– Alaposan megünnepelte a közönség a Tatabánya elleni, 33–19-es siker után. Volt már ilyen születésnapja?
– Eddig még nem, azért is esett nagyon jól. Bár a szülinapom mindig is szezon közben volt, nem emlékszem olyanra, hogy éppen meccsnapra esett volna. A találkozó után egyből interjút kellett adnom, így nem a csapattársaimmal, hanem csak utánuk, egyedül tudtam körbemenni pacsizni a szurkolókkal. Amikor odaértem hozzájuk, megtapsoltak, és énekeltek is nekem, csodás érzés volt.

– Szombaton 18 órától az MKB- MVM Veszprém otthonában játszanak az NB I-ben. A keddi siker és a körítés mennyi erőt ad?

– Sokat, természetesen. Tényleg nagy boldogságot éreztem a mérkőzés után, de hát kell is az erő, hiszen Európa egyik legjobb csapata lesz az ellenfelünk.

– Talán a vártnál könnyebben sikerült megverni a Tatabányát. Egy ilyen győzelem után, vagy egy szorosabb meccsből jó „megérkezni" egy rangadóra?

– A fene sem tudja, mi a jó. Egy nehezebb, szorosabb bajnoki után fáradtabbak vagyunk, de felpörögve készülhetünk, míg kedden tényleg aránylag könnyen nyertünk, nem kellett mindent kiadnunk magunkból. Remélem, hogy most ez az utóbbi verzió lesz a hasznosabb!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holnap ötödik lehet a Tiszavirág Szeged Diapolo

Ha Varga Péterék nyernek a KSI ellen, akkor az inkább verhető FTC lenne az ellenfél a rájátszásban… Tovább olvasom