Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C Még több cikk.

Ma 13 órakor: Hód TC–Fehérgyarmat

Az egyesek után 3:3-ra áll a Gödöllő–Hód TC férfi tenisz szuperliga-mérkőzés. A párosokat a nagy eső miatt nem tudták lejátszani, folytatás szerdán, illetve ma 13 órától hazai pályán a Fehérgyarmat ellen.
A csoport rangadóját játszotta hétfőn a bajnoki címvédő Hód TC együttese a tavalyi ezüstérmes Gödöllő otthonában. A várt nagy csata nem maradt el, az már az egyesek után látszott, hogy ismét szoros eredmény születik. Sajnos a szlovén Marko Tkalec meglepő vereséget szenvedett, és Novák Balázs, valamint Lukács Dénes is kikapott.

Szerencsére hazánk legjobb férfi játékosa, Bardóczky Kornél ismét bizonyította, hogy rá mindig lehet számítani, Balázs Györgyöt verte, úgy, hogy ellenfele fel is adta a küzdelmet. Szerencsére a hátsó régióban szereplő új szerzemény, Fenyvesi Tibor a padlóról felállva hozta a győzelmet, míg Nagy Viktor ismét megmutatta, hogy jó az öreg a háznál, nagy küzdelemben nyert Major Máté ellen.

A párosoknak este fél nyolckor vágtak volna neki a felek. Éppen arról ment a diskurzus a csapatokon belül, hogy miként álljanak fel a párok, amikor elkezdett szakadni az eső. Mivel már sötétedéshez közel állt az idő, így a versenybíró úgy döntött, hogy szerdán délelőtt 10 órakor kell lejátszani a párosmeccseket.

– Voltak bíztató jelek – kezdte a nyitóforduló értékelését Serfőző István csapatvezető –, azonban nem tagadom, hogy szlovén fiútól többet vártam, bíztam a sikerében. Konrél remekül teniszezett, és Nagy Viktor ismét megmutatta, hogy milyen a vásárhelyi szív, akkorát küzdött, amiért minden dicséretet megérdemel. Ma 13 órakor hazai pályán fogadjuk a Fehérgyarmat együttesét. Csak a fölényes, magabiztos sikert tudom elképzelni. Szerencsére mindenki egészséges, így a nyitófordulóban pályára lépett kerettel vesszük fel a küzdelmet. Tavaly is simán, 9:0-ra nyertünk, most is hasonló eredményt várok. Remélem, hogy a vásárhelyi teniszbarátok szép számmal jönnek el bíztatni bennünket. A mérkőzésre a belépés ingyenes.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Középpontban a Csongrád megyei TOP-csapatok

A Csongrád megyei Top-csapatok javában szabadságukat töltik. Igaz, néhányan már nem sokáig. Többek… Tovább olvasom