Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Magyary Ágnesnek a vívás az élete

Az 57 éves Magyary Ágnes Vásárhely hat általános iskolájában oktat vívást, nélküle ez a sportág és a Csomorkány SE már nem létezne a városban. Egész életét ennek szentelte. Tanítványai szép eredményeket érnek el, a ranglistákon rendre az első tízben szerepelnek.
– Többször kellett döntenem, férjhez megyek, családot alapítok, vagy minden energiámmal, erőmmel a vívásra koncentrálok, az utóbbit választottam – árulta el a vásárhelyi Magyary Ágnes (57). – Maximalista vagyok, nem tudtam elképzelni, hogy „megosszam" magam, és most is azt mondom: nem bántam meg, hogy ezen az úton maradtam, szeretem a vívást, és imádok a gyerekekkel foglalkozni, szerelmese vagyok mindkettőnek, teljes az életem.

Mozgékony családba született, öccse, István kezdett előbb sportolni, ő is a vívást választotta, később sikeres edző lett a fővárosban és külföldön. Ágnes az ő hatására, 8. osztályosként kezdett vívni, Kormány Lajos volt a mestere; versenyzőként az első osztályú minősítésig jutott, ahogy jellemezte magát: „nem voltam nagy talentum". A főiskola elvégzése után hazatért Vásárhelyre, és megszűnéséig a városi egyesületben, a HVSE-ben edzősködött – mellette testnevelőként dolgozott, dolgozik –, majd 1990-ben megalapította a Csomorkány SE-t, amelynek mostani elnöke Kószó Péter alpolgármester. Két évig, 1998-tól 2000-ig Olaszországban, Bergamóban is trénerkedett.

Magyary Ágnes, a vásárhelyi vívósport lelke.  A szerző felvétele
Magyary Ágnes, a vásárhelyi vívósport lelke.
A szerző felvétele

A klub 16–17 éves korig utánpótlás-neveléssel foglalkozik (jelenleg Szabó Péter, Pósa Szonja, Bereczki Réka, Horváth Noémi, Kádár Kitti a legjobbak), látványos szabadtéri versenyeket rendezett a Kossuth és a Szent István téren, mégsem sikerült a sportágat igazán népszerűsíteni.

– Szigorú vagyok, a fegyelmet minden körülmények között megkövetelem, ezzel, így értem el az eredményeket. De minden erőfeszítés ellenére 2007-ben majdnem megszűnt a Csomorkány SE, mindössze négyen maradtunk – elevenítette fel a kritikus időszakot Magyary Ágnes. – Törtem a fejem, miként lehetne megmenteni, életben tartani a klubot és ezáltal a tőrvívást. Ezért, a sportágra alapozva 3. és 4. osztályosok számára kidolgoztam egy figyelmi képességfejlesztő programot, ami elnyerte az önkormányzat tetszését és támogatását. Jelenleg Vásárhely hat általános iskolájában oktatom így a vívást, tetszik a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt, és ez a rendszer, módszer egyben a Csomorkány SE utánpótlásbázisát is jelenti.

Éves szinten 500–600 ezer forintból gazdálkodik a Csomorkány SE, az egyesületben 30–40 gyereket, fiatalt palléroz, munkáját két edzőkollégája, Donka Gábor és Lukács Máté segíti, de a szülőkre is mindig számíthat (anyagi téren is) Magyary Ágnes, aki a jövőről tömören csak annyit mondott: „Addig csinálom, amíg ki nem esik a kezemből a tőr".

Gyermekbajnokságot rendeznek

A vásárhelyi Csomorkány SE 22 éves fennállása során először országos bajnokságot rendezhet. A gyermek korcsoport ob-ját május 5-én és 6-án a Hódtói Sportcsarnokban tartják.


Magyary Ágnes, a vásárhelyi vívósport lelke. A szerző felvétele

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Natasa úszóleckét adott Milanának

Pihenésre is jut ideje a december eleje óta Portugáliában edzőtáborozó Douchev-Janics Natasának. Tovább olvasom