Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Makó FC: ez már sok(k)

Az elnök, Ménesi Gábor a gazdasági helyzet alakulásával magyarázza, hogy a Makó FC nem tud indulni az NB II-ben, pedig kiharcolta a bennmaradást.
A makói labdarúgás korrektségéről vált ismertté, később pedig, eredményei által országosan is elismertté. Amiben megegyezett játékos és vezető, az teljesült a Maros partján. Nem véletlen, hogy az évek-évtizedek során többen visszatértek a klubhoz, akik korábban eligazoltak.
Csúszásokról, tartozásokról mindig lehetett hallani – hol nem kicsiny hazánkban? –, de aztán az idény mindig úgy indult, hogy a hátralékokat többnyire rendezték. A döntő fordulat most következett be, a végeredmény pedig a makói helyett a szegedi NB II-es indulás.

Vajon mit rejt a makói futballjövő? Fotó: Karnok Csaba
Vajon mit rejt a makói futballjövő?
Fotó: Karnok Csaba

– Mindig akadtak gondjaink, de azokat rendre sikerült megoldanunk. Most azonban a jelenlegi gazdasági helyzet közbeszólt, ráadásul a csapat gyengébb szereplése után láttuk, hogy a Makó FC erősítésre szorul. Mindez viszont plusz anyagi terheket róna az egyesület költségvetésére, amelyet most a játékosokra és a biztos működésre nem tudtuk előteremteni. Ezért döntöttem úgy, és az a korrekt, ha nem vágunk neki egy olyan szezonnak, amelynek jelenleg egyáltalán nem látjuk a végét. Erre eddig még nem vagy alig volt példa. Így elnöki nyolc évemet majd úgy tudom lezárni, hogy mindenkivel elszámolok. A jövőről még beszélni, egyeztetni kell, szeretném, ha Makón legalább NB III-as maradna a csapat. A további, futballban lévő szerepvállalásomon pedig el kell gondolkodnom – mondta Ménesi Gábor, a Makó FC elnöke.

Az egykori kapus a témáról bővebben a ma 18 órakor az Erdei Ferenc téri sporttelepen lévő klubteremben tart hivatalos sajtótájékoztatót. Gyanítható, kap majd kellemetlen kérdéseket is, hiszen a szurkolók még abban a hitben mentek nyaralni, hogy az együttes kiharcolta az NB II-es bennmaradást, és az augusztusban induló szezonban ismét a Nyíregyháza, a REAC, a Szolnok vagy a Békéscsaba látogat Makóra. Ám az elmúlt nyolc, ebből hét másodosztályú év, annak sikerei, eredményei, emlékei nem szabad, hogy megváltoztassák a tényt: Ménesi Gábor sokat tett a makói labdarúgásért.

Olvasóink írták

  • 7. Írástudatlan 2011. június 30. 10:45
    „pigicsaba!
    Azért lessz jó barátom mert tönkretették a Makó labdarugását.Ott született ez a csapat ott harcolta ki a csapat illetve a szurkolók a feljutást és most jön Szeged és bedarálja.Szerinted ez igazságos?Volt Szegednek már NBII.es és NBI.es csapata is de egyik sem tudott életképes maradni és most sem hiszem hogy fog.Így lehet büntetlenül tönkretenni egy vidéki város labdarugását.A nagy megyeszékhelyű város ez idáig nem volt képes kinevelni egy vacak NBII.es csapatot.Hát ezért örűlnék ha kiesnének.Ez nem káröröm ha nem így kívánná az igazság.Igaz ha te Szegedi vagy akkor hiába is írom ezeket neked.Te örűlsz hogy más fenekével ülitek meg a lovat.Én nagyon szégyelném a helyetekben magamat.Minden esetr továbra is hajrá MAKÓ!!!!”
  • 6. pigicsaba 2011. június 29. 16:04
    „Írástudatlan: Gratula a hozzászolásodhoz.Igazi magyar mentalitás.Miért lesz neked jó ha jövőre a Szeged esik ki.Ezért tartunk ott ahol.”
  • 5. Írástudatlan 2011. június 29. 10:06
    „Én szívből sajnálom a Makói szúrkolókat és a csapatot is.Nagynehezen kiharcólták a bentmaradást csak éppen a Szegednek! Sajnos ilyen a bürokrácia. Ez az egész már a szezon kezdete előtt el lett döntve ha a Makó benn marad az NB-II.ben akkor átadják az NB-II.es indulási jogot a Szegednek. A többi megyei csapattal meg legyen akármi. Remélem hogy Fortuna igazságot szólgál és az elrabolt NB-II. jogán induló Szeged kifog majd esni az NBII.ből.”
  • 4. gavallér 2011. június 29. 08:30
    „Ezzel a Volánnak vége.”
  • 3. Pupets 2011. június 29. 06:59
    „Kedves Ménesi úr!
    Csak elgondolkodtatóként: nem lett volna jobb a fiatalokra alapozni? 17-20 évesekre? Akik kevesebb pénzért is válalták volna a megmérettetést? Ha kiestek volna a bajnokság végén, legalább tiszta lelkiismerettel, taps közepette tette volna meg a klub! Ezzel a döntéssel vége a makói focinak! Pár év és 200 nézőnél nem lesz több a meccseken!Ezért kellettek a millliós beruházások? Műfüves pálya, edző pálya stb...?”
  • 2. triatlonos 2011. június 29. 06:32
    „Ha a választás évében lennénk, akkor ez nem következett volna be. Most hol van az a nagy lelkesedés? Hol vannak a tombolán kisorsolt montik?”
  • 1. Silvio_Dante 2011. június 29. 06:08
    „No igen, manapság ha nincs pénz, nincs foci sem! Javasolnám a megyei I. osztályt, tehetséges (mert azokból nincs hiány) makói fiatalokkal.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Azonnal igent mondtak Kiskundorozsmán

Hogy hogyan került képbe a Szeged 2011 labdarúgócsapatának megalakulása kapcsán a Kiskundorozsma… Tovább olvasom