Délmagyar logó

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 21°C Még több cikk.

Megoldódtak a bonyodalmak Pontevedrában

Kisebb problémák adódtak ugyan a magyar kajakos és kenus válogatott megérkezése körül az Európa-bajnokság helyszínén, a spanyolországi Pontevedrában, ám a mieink ma az előfutamokban már semmi másra nem gondolhatnak, csak a lapátolásra.
Van baj – nem is kicsi. Mármint a spanyolországi Pontevedrában, a kajakosok és kenusok Európa-bajnokságának helyszínén. Az előzetes rossz hírek ugyanis beigazolódtak: azaz a pályán a felevezési és a bemelegítési lehetőségek igen nehezek, amelyek az egész verseny lebonyolítására hatással lehetnek.

A magyar válogatott tagjai nem ilyen körülményekhez vannak szokva, hiszen itt van mindjárt a szegedi Maty-ér, az olimpiai centrum, amely minden feltételt megad nemcsak az edzéshez, hanem a világversenyek megrendezéséhez is. Pontevedrában viszont egészen más a helyzet. Erről, azaz az első tapasztalatokról az Eb helyszínén lévő Petrovics Kálmán, a Démász-Szegedi VE igazgatója számolt be lapunknak.

– Ha rövid akarok lenni, akkor azt mondom: minden nagyon pici. Így a céltorony, a lelátó, amely körülbelül 400 fő befogadására alkalmas, valamint sajnos a pálya is. Amely igencsak el van dugva: a főútról nyíló négy kilométeres bekötő utat alig lehet észrevenni, ráadásul az irányjelző tábla felirata spanyol, betűmérete pedig maximum négy cm. A négy kilométeres túra után hirtelen tárul elénk a dombok közt lévő, 1150 méter hosszú víztározó. Az ezerméteres rajt előtt ötven, a cél után 100 méter áll a versenyzők rendelkezésére. Igaz, van egy öböl, amely mintegy 150 méter hosszú, de abban a négyesek nem tudnak megfordulni. Kíváncsian várom a mai futamokat, mert az tisztán látszott már a hajóhitelesítésnél, hogy lesz bonyodalom. Főleg a már említett kvartetteknél – vélte a szakember.

Az utazás nem volt zökkenőmentes, hiszen a magyarok földet érésekor kiderült: csomagok vesztek el, az ezer méteren induló kenunégyes lapátjai megrongálódtak, a két kajakos, Vereckei Ákos és Kucsera Gábor jól bevált és megszokott lapátja pedig egyszerűen meg sem érkezett a vigói reptérre. Ám a gondok csak egyetlen napig tartottak, hiszen minden előkerült. Még a lapátok is. Így aztán a duó – csakúgy, mint a válogatott további tagjainak – tegnapja happy enddel zárult, ami egyet jelentett a nyugodt készülődéssel.

A szövetségi kapitány, Angyal Zoltán sem volt ideges. Az esélyekről így vallott: – A csúcsformát a vb-n várom el, hiszen Duisburgban az olimpiai kvalifikáció a tét. Azt hiszem, nálam jobban csak az érintett versenyzőket nyugtatná meg, ha legalább az olimpiai számokban sikerülne a dobogón végezniük ezen az Eb-n, mert így bebiztosítanák a helyüket a vb-csapatban, egyszersmind megspórolnának maguknak egy hazai pótválogatót. Természetesen ez korántsem ilyen egyszerű, hiszen például az egyes számokban mindhárom szakágban óriási a konkurencia. Az elvárásom hat-nyolc aranyérem, közte kettő-három olimpiai számban. A létesítmény igazolta rossz hírét, de ez olyan körülmény, amely minden résztvevőt egyformán sújt. Bemelegíteni szinte csak egyes hajóban lehet, azt is nehéz a futamok megzavarása nélkül. A rajtba beállni, majd a befutónál lefékezni pedig szintén nem egyszerű, főleg a négyes hajókkal.

Ma már lesz miért izgulni: tétért szállnak vízre a mieink az előfutamokban. Tizenegy órától az ezer-, 18 órától pedig az ötszáz méteres előfutamokat rendezik. Hogy szokatlan időpontokban? Miért, amiről az Eb kapcsán eddig írtunk, az megszokott volt? Naná, hogy ebben sem tesznek kivételt a spanyolok.

Ők versenyeznek Spanyolországban

A magyar válogatott a következő összeállításban száll vízre Pontevedrában. 1000 m, férfiak, K1: Benkő Zoltán, K2: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, K4: Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor. C1: Vajda Attila, C2: Kolonics György, Kozmann György, C4: Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor. Nők, K1: Kovács Katalin, K2: Kozák Danusia, Szabó Gabriella, K4: Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma.

500 m, férfiak, K1: Vereckei, K2: Kammerer, Kucsera, K4: Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor. C1: Vajda, C2: Kolonics, Kozmann, C4: Sarudi Pál, Balázs Péter, Joób Márton, Horváth Gábor. Nők, K1: Kovács, K2: Paksy, Benedek, K4: Paksy, Kovács K., Fazekas, Patyi Melinda.

200 m, férfiak, K1: Gyertyános Gergely, K2: Molnár Péter, Boros Gergely, K4: Kadler Viktor, Beé István, Gyertyános, Babella Balázs. C1: Bozsik Attila, C2: Fürdök Gábor, Horváth G., C4: Sarudi, Balázs, Joób, Horváth G. Nők, K1: Janics Natasa, K2: Paksy, Patyi, K4: Paksy, Kovács K., Fazekas, Patyi. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy szegedi kenus az Eb-n

A spanyolországi Pontevedrában holnap rajtoló Európa-bajnokságon a Démász Szeged VE adja a magyar… Tovább olvasom