Délmagyar logó

2018. 05. 20. vasárnap - Bernát, Felícia 13°C | 23°C Még több cikk.

Megye I. osztály: edzések és felkészülési mérkőzések

Sorozatunkban utánajárunk, a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság csapatai hogyan állnak a felkészüléssel, ki érkezhet és távozhat, illetve mi az edzőmeccsprogramjuk. Második részünkben a középmezőny első fele következik.
Az első részben „meglátogatott" négyest (Csongrád, Sándorfalva, Kistelek, SZVSE- Gyálarét) még megszorongathatja az ötödik Mórahalom, de utána pontszámban hatalmas az űr.

5. Mórahalom 15 9 4 2 31 – 13 31

Január 30-án tartotta első idei edzését a Mórahalom, amelynek a március eleji rajtig tizennégy tréninget vezényel a szakemberi licenc megszerzésén dolgozó Orosházi László, aki mellette még hat felkészülési mérkőzést is lekötött. Jelen pillanatban nincs távozó, érkezett viszont Udvari Szabolcs (Tisza Volán), K. Tóth Gyula (Sándorfalva) és Illés Tibor (Tiszasziget). A csapat célja egyértelműen a dobogó.

A várható edzőmeccs- program, február 7. (vasárnap), 13 óra: Mórahalom– Tompa (Szeged, Felső Tisza- parti stadion); febr. 13. (szombat): Bordány–Mórahalom; febr. 14. (vasárnap): Tisza Volán–Mórahalom; febr. 19. (péntek): Sándorfalva– Mórahalom; febr. 20. (szombat): Tompa–Mórahalom; febr. 27. (szombat): SZVSE- Gyálarét–Mórahalom (Szeged).

A csapat legeredményesebb játékosa: dr. Szőke Péter 11 góllal (4. a góllistán).

6. Ásotthalom 15 6 3 6 34 – 24 21

Pontszámban felzárkózni az élbolyhoz – ezzel a céllal kezdték el Ásotthalmon a munkát január 24-én. Hevesi Tibor minden másnap vezényel edzést, illetve úgy alakította a programot, hogy a felkészülési találkozók is így illeszkednek a sorba. Patkós és Szűcs N. különböző okok miatt abbahagyta a játékot, érkezett Szlobodnyik Gábor, Mihalkó Gergő, Bárdosi Nándor (mind Tisza Volán), valamint Rasztik Zoltán (Tompa).

A felkészülési meccsek programja, február 7. (szombat), 11: Tisza Volán–Ásotthalom; febr. 13 (szombat), 11: Üllés– Ásotthalom; febr. 21. (vasárnap), 13.30: Bácsalmás– Ásotthalom; febr. 27. (szombat), 14: Ásotthalom–Kiskunhalas; febr. 28. (vasárnap), 14: Ásotthalom–Algyő II.

A csapat legeredményesebb játékosa: Ottlik Roland 11 góllal (4.).

7. Kiszombor 15 6 2 7 36 – 35 20

Második hete, egészen pontosan január 24. óta tréningeznek a Kiszombor játékosai, akik a zord időjárás miatt a helyi teremben tudják le a Lehota István edző által előírt programot. Egy meghatározó játékos, Tézsla Krisztián Németországban vállalt munkát, így rá nem számíthat a tréner, viszont Bakos Tamás (Makó FC) és Skopál Tamás (Makó FC) érkezése valószínűsíthető. Lehota szerint az első öt hely elkelt, és csapata szeretne a 6–8. hely egyikén végezni.

Edzőmeccsprogram, február 3. (szerda), 19: Makó FC U19–Kiszombor; febr. 13. (szombat), 15: Makó FC U19– Kiszombor; febr. 18. (csütörtök), 18: HFC II.-Bercsényi– Kiszombor; febr. 27. (szombat), 13: Tisza Volán–Kiszombor.

A csapat legeredményesebb játékosa: Molnár Zsolt 15 góllal (2.).

8. Nagymágocs 15 6 2 7 30 – 29 20

Január 16-án már edzett a Nagymágocs, amelynek Libor Zoltán szakvezető szerint van mit pótolnia – legalábbis az őszhöz képest. A csapat egy- két szerencsésebb meccsel akár előrébb is tarthatna, ám mivel a célkitűzés a 6–10. helyre szól, a jelenlegi pozíció az elvárásoknak nagyjából megfelelő. Távozó nincs, érkező is csak egy, mégpedig az Orosházi Rákóczitól Fejes Ferenc.

A felkészülési meccs programja: az időrendben egyelőre minden bizonytalan, viszont az már biztos, hogy a következő ellenfél a Csabacsűd lesz szombaton idegenben. Ami még tuti, az az ellenfelek névsora: a Csabacsűd mellett a Szentesi Kinizsi, az Orosháza FC, az Orosházi Rákóczi, a HFC, valamint a Fábiánsebestyén ellen is két-két találkozót tervez az együttes.

A csapat legeredményesebb játékosa: Szepesi János 9 góllal (8.).

Hárman csatáznak

Február 15-én elnököt választanak a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetségben. Kedden megszámolták azokat a jelöléseket, amiket a csapatok nyújtottak be. Információnk szerint az új kihívónak, Bakai Csabának sikerült összegyűjtenie a legtöbbet, szám szerint 20 darabot. A másik két jelöltnek is megvan a minimális (hat darabnak kell lennie), Bodó Imrének nyolc, míg a jelenlegi elnöknek, Talpai Jánosnak hét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stranovsky a Pickben

Eldőlt, hogy a szlovák válogatott kézilabdázója, Tomás Stranovsky a Pick Szeged együtteséhez igazol. Tovább olvasom