Délmagyar logó

2016. 07. 27. szerda - Olga, Liliána 20°C | 30°C

Minden összejátszott a Szedeák ellen

A harmadik negyed végéig vezetni tudott, ám a hajrára elfáradt, így 86-77-re kikapott Jászberényben a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos kosárlabdacsapata. Ezen a meccsen minden összejátszott ellenük: az eltiltott vezetőedző, Nikole Lazics mellett három alapember sérülés miatt nem szerepelhetett, hárman pedig a hajrában pontozódtak ki.
Meccskomment
Méhes Gábor, a Szedeák alelnöke


– Amíg bírta erővel, addig a sérült Jereminov, Armelin és Juhos nélkül is nagyon szépen küzdött a csapatunk. Gratulálok a Jászberénynek a győzelemhez, ahhoz pedig különösen, hogy a második félidőben  a 39. perc végéig csupán négy (!) személyi hibát követtek el...
Az utolsó percben Vágvölgyi Ákos is pályára lépett a Szedeákban. Az NB I A csoportjában szereplő kosárlabdacsapat tehetsége egy éve nem játszott élvonalbeli meccset, több komoly sérülése után még mindig nem teljes értékű, ám a szegedieknek nem nagyon akadt más választásuk, be kellett őt cserélni.

A Szedeák úgy kapott ki Jászberényben 86–77-re, hogy minden összeesküdött a csapat ellen. Egyrészt három alapember már a bajnoki előtt kidőlt: a kezdőirányító, Branko Jereminov még mindig azzal a térdével bajlódik, ami miatt a Kecskemét ellen csupán hét percet bírt, az amerikai Chip Armelin is térdproblémák miatt dőlt ki, valamint Juhos Levente összevarrt keze sem gyógyult meg teljesen. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a vezetőedző, Nikola Lazics csak a kispaddal szemben, a lelátón foglalhatott helyet eltiltása miatt, már az előjelek sem voltak jók.
A meccs nem indult rosszul a sereghajtó ellen, a nagyszünetben pedig 11 ponttal vezettek a szegediek, ám a személyi hibák egyre csak gyűltek. Sokat elmond a találkozóról a statisztika: a hazaiaknak csupán 15, a vendégeknek 26 faultot fújtak be a játékvezetők.

Emiatt teljesen felborult a csapat szerkezete, a Lazics helyett meccselő Milenko Topicsnak sokat kellett variálnia, a zárónegyedben pedig a kipontozódások miatt elkezdtek fogyni a bevethető emberei. Ezután jött kényszerből Vágvölgyi, ám akkorra már elúszott a bajnoki.
 
Vette (zöldben) 10 ponttal mutatkozott be a Szedeákban.  Fotó: kosarsport.hu
Vette (zöldben) 10 ponttal mutatkozott be a Szedeákban. Fotó: kosarsport.hu


A pechsorozat és a vereség különösen azért fájó, mert a közvetlen riválisok közül a Kecskemét, a Pécs és a Kaposvár is nyerni tudott. Ami viszont pozitívum, hogy az egy hete igazolt amerikai, Clayton Vette jól mozgott, tíz pontig jutott, pedig látszott, hogy még nem illeszkedett be teljesen.

Folytatás szombaton 18 órától, amikor a Sopron látogat az újszegedi sportcsarnokba.

​Milenko Topics: – A sok hiányzó ellenére három negyedig jól játszottunk, de egy mérkőzés negyven percig tart.

További eredmények: MAFC–TLI-Alba Fehérvár 84–108, Kaposvár–Zalaegerszeg 90–74, Kecskemét–Körmend 86–74, Sopron–Falco 82–81, Pécs–Nyíregyháza 82–66, Szolnoki Olaj–Atomerőmű 71–58.
Jászberény–Naturtex-SZTE-Szedeák 86–77 (21–24, 15–23, 25–16, 25–14)

Férfi kosárlabda NB I A csoport, 16. forduló. Jászberény, 600 néző. Vezette: Györffy, Pozsonyi, Balogh Gy.
Jászberény: CAFFEY 17/3, COHN 24/6, HORVÁTH 16/9, Dramicsanin 7, SHERMAN 16. Csere: Cseh 4, Soós, Blaskovits 2, Szögi. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Moravcsik 8, Kiss Zs., MOLNÁR A. 27/21, CSIRICS 17/6, BRKIC 15. Csere: Vette 10, Mike, Vágvölgyi. Megbízott edző: Milenko Topics.
Kipontozódott: Kiss Zs. (35.), Brkic (37.), Moravcsik (39.), Dramicsanin (40.).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napfényes jégpálya: jégtánc- és műkorcsolya verseny Szegeden

Napfényes jégpálya: jégtánc- és műkorcsolya verseny Szegeden
Rekreációs Nyílt Vidék Bajnokságot és Jégtáncversenyt rendeztek szombaton Szegeden, a Városi… Tovább olvasom