Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Mindig is vidéki maradt Buzánszky Jenő

Még mindig ontja a vicceket, kiváló egészségnek örvend, büszke a vidékiségére, és sikeresnek tartja a pályafutását. Májusban lesz 87 éves az Aranycsapat legendája, Buzánszky Jenő, aki pénteken a KÉSZ Labdarúgó Akadémia Alapítvány vendége volt.
– Az első és legfontosabb kérdés: 87. születésnapja felé közeledve hogy van?
– Köszönöm, nem panaszkodom, de a lányoknak csak 65 plusz áfa vagyok. Reggel hatkor kelek, este 11-kor alszom, no és persze nem mondom, hogy nem iszom meg a napi fröccsömet. Ahogy most, úgy játékoskoromban is vigyáztam magamra, 1943-ban szívtam utoljára cigit, talán ennek is köszönhető a megfelelő egészségi állapotom. A játékosok képesek hamar elcsábulni, de a „dolce vita" nem segít a karrier építésében. Kilenc esztendeje minden évben egyszer elmegyek Esztergomba, ahol, ahogy én mondom, III/III-as átvilágításon esem át, azaz mindenemet átvizsgálnak. Szerencsére nemigen találnak hibát.

– Sikeresnek tartja a pályafutását?
– Igen. Negyvenkilencszer szerepeltem a nemzeti csapatban, további tizenhatszor a Budapest-válogatottban, ezalatt mindössze három vereségben volt részem. Kedves utódok, lehet javítani! Talán azért is lehettem sikeres, mert ahogy már mondtam, odafigyeltem magamra, és ezt ajánlom a mai gyerekeknek is.

Buzánszky Jenő Szegeden. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)
– Az egyetlen vidéki játékosa volt a legendás Aranycsapatnak, gondolom, budapesti klubcsábításokban nem volt hiány.
– Hívott például a Csepel és a Honvéd is, sőt katonaként két hónapig „gyóntattak", ám nem adtam be a derekam. Megmaradtam vidékinek, mert vidéki vagyok. Dombóváron születtem, Dorogon futballoztam, és azt mondják felénk, aki kertes házban nőtt fel, az nem akarja azt elhagyni. Egyébként is a pályán nem volt vidéki meg nem vidéki, ott csak a futballtudás számított.

– Annak idején volt a grund és az Aranycsapat, most vannak az akadémiák, de vajon lesz-e újabb Aranycsapatunk?
– A labdarúgásnak kilenc alapszabálya van, amelyet meg kell tanulni. Erre pedig a grund ugyanúgy alkalmas volt, mint manapság az akadémiák. A grundon is lehetett szeretetet, tiszteletet tanulni, ahogy az akadémiákon is megengedett a játékban a szabad alkotás. Azért én könnyű helyzetben voltam, mert Kecskemétről kaptam egy labdát, és ez azt jelentette, biztos csapattagnak számítottam a grundon. Látva az akadémiákat bizakodó vagyok a magyar jövőt illetően.

– A szegedi legendával, Nemes Istvánnal együtt egy közös emléket kaptak Nógrádi Tibortól, az MLSZ megyei igazgatójától. Mire emlékszik Nemessel kapcsolatban?
– Például arra, hogy Szegeden mindig jó csapat volt. Emlékszem egy olyan húsvéti meccsre is, amikor Dorogon kaptunk egy ötöst a Szegedtől. Nemes Pista eljárt hozzám, illetve én is voltam nála Szegeden, de a pályán is megvolt a barátság. Na, ez azért nem igazán jellemző a maiakra.

– Állandóan utazik, szerepel, Szegedre is sűrűn jön, de vajon hová vezet a következő útja?
– Kedden Kaiserslauternbe utazom, ahol az 1954-es berni vb-döntős ellenfél, az NSZK világbajnok játékosa, Horst Eckel ünnepli a 80. születésnapját, és erre kaptam én is meghívást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rasszista beszólás: már nem Terry az angol válogatott csapatkapitánya

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) megfosztotta John Terryt a válogatott csapatkapitányi… Tovább olvasom