Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

NB III: a KITE-Szeged és a HFC is otthonában játszik

A labdarúgó NB III Alföld csoportjának 9. fordulójában a KITE-Szeged a Szabadkígyóst, a HFC a Szolnoki Spartacust fogadja ma 14.30-kor. A harmadik Csongrád megyei csapat, a Tisza Volán SC szabadnaposként nem lép pályára.
A KITE-Szeged remekül szerepel a bajnokságban, újoncként a 3. helyről várja a hétvégi fordulót, pedig a legfőbb vetélytársainál egy meccsel kevesebbet játszott.

– Mindenképpen le kell győznünk a Szabadkígyóst, bár azzal is tisztában vagyok, hogy a kötelező sikerek megszerzése mindig a legnehezebb feladat – közölte Major László, a KITE-Szeged edzője. – Sajnos nem a legerősebb összeállításban lépünk pályára, a standard kezdők közül Gellér öt sárga lapja miatt hiányzik majd, Saulic ki lett állítva, míg Varga beteg.

A HFC kedden is játszott, pótolt meccsen kilenc emberrel ért el 1–1-es döntetlent Jászberényben.

– A két kiállítás ellenére is nyerhettünk volna, de sajnos kihagytuk a büntetőt... – fogalmazott Kandó Róbert, a vásárhelyi gárda edzője. – Az elmúlt öt fordulóban veretlenek vagyunk, ez dicséretes, viszont ha azt nézzük, hogy az elmúlt két meccsen elherdáltunk négy pontot, az már közel sem örömteli. Ahhoz, hogy megerősítsük pozíciónkat a középmezőnyben, otthon kell tartanunk mindhárom pontot a Szolnoki Spartacus ellen. A kiállított Vargára és Martonra nem számíthatok, ellenben Sipos letöltötte eltiltását.

Várható kezdők

KITE-Szeged:
Belecan – Laczkó, Kazán, Keller, Czibere – Vágó A., Kormányos, Brinszky, Patarcic – Horváth P., Nomel.

HFC:
Kovács K. – Török, Sipos, Huszár vagy Mucsi, Bakos – Kökény, Batik – Papp, Rácz, Domonkos – Bata.

Olvasóink írták

  • 1. ultra 2010. október 16. 08:54
    „Hajrá Szeged!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vajda Attila: kihívás a maraton lefutása

Az EDF Démász- Szegedi VE olimpiai bajnok kenusa, Vajda Attila harmadszor készül a kedden startoló Bécs–Budapest maraton lefutására. Tovább olvasom