Délmagyar logó

2018. 09. 26. szerda - Jusztina 6°C | 16°C Még több cikk.

Parádés évet zárt a Haász SZUE

Parádés évet zárt a Haász SZUE
Az elmúlt évekhez hasonlóan 2017-ben is sorjáztak a Haász SZUE legjobb úszóinak eredményei, felnőtt- és korosztályos világversenyeken is az elitbe tartoznak. Olasz Anna hazaköltözik, ősszel Bonecz Boglárka váltja, hiszen a tehetség az Egyesült Államokban tanul tovább.
A Haász SZUE piramiselven gondolta újjá teljesen a szegedi úszóképzést, és néhány éve elkezdtek sorjázni nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi eredmények is. Idén sem volt ez másként. A Tisza-partiak az országos egyesületi pontverseny tizedik helyén végeztek, méghozzá úgy, hogy az újszegedi sportuszoda felújítása miatt hónapokon át kevesebbet edzettek, és mindennap Hódmezővásárhelyre jártak tréningre.

– A legjobb tíz klub közé kerülésre annak fényében különösen büszkék vagyunk, hogy mi az utánpótlás-nevelésre koncentrálunk. A város segítségét pedig köszönjük, hiszen a Partfürdő nyári használata nélkül komoly edzésproblémáink lettek volna – kezdte beszámolóját Gellért Gábor vezetőedző.

A szegediek legnagyobb büszkesége, Olasz Anna magyar bajnok lett, a világkupán pedig összetettben nyolcadik, a vb-n elért 5. és 8. helyezés után pedig Universiade-aranyéremmel zárta a szezont.

– Bizonyította klasszisát, hiszen a nyári szezon előtt rengeteg vizsgája volt, lediplomázott, a kimerítő időszak után nem érkezett haza jó formában. Mindössze két hét alatt kellett összeszednie magát, és sikerült, ami óriási teljesítmény – véli a trénere, aki örömhírrel szolgált: Eb- és vb-ezüstérmes tanítványa januárban hazaköltözik az Egyesült Államokból.

Volt még kikre büszkének lenni. Fábián Fanni a győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról 4 bronz- és 1 ezüstéremmel tért haza, a váltóval pedig ifjúsági Európa-bajnok lett, álma pedig nem más, hogy a kontinensviadalon egyéniben is szerezzen érmet.

Bonecz Boglárka is ott volt az Eb-n, szintén váltótagként lett ezüstérmes, egyéniben pedig épphogy lemaradt a dobogóról, majd az ifjúsági világbajnokságon is döntőben szerepelt. Számára a legfontosabb eredmény a tanuláshoz kapcsolódik: sikeres felvételijének és eredménysorának köszönhetően Bonecz szeptembertől a Florida State University hallgatója lesz, így folytatja a hagyományt, hiszen a Haász SZUE több növendéke is amerikai egyetemre járt.

Fábián Milán az ifjúsági nyílt vízi Eb-n 8. helyen zárt, a 2001-es korosztályban pedig a kontinens legjobbja lett, majd a közép-európai serdülőbajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott, és ritka sikerszériát tudhat maga mögött: minden úszásnemben van magyar aranyjelvénye.

Mocsári Bence parasportolóról se feledkezzünk meg, aki ifjúsági korúként egy-egy 5. és 7. helyet szerzett a felnőttek világbajnokságán. A cikkben felsorolt nevek egyébként mind ságvárisok, akik a gimnázium tanárainak segítségét külön köszönik.

Olasz Anna, Fábián Fanni, Bonecz Boglárka és Fábián Milán részt vesznek majd a januárban kezdődő, háromhetes thaiföldi válogatott-edzőtáborban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged 2011: rajt Kopunoviccsal

Javában pihennek a Merkantil Bank labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged 2011-Grosics Akadémia játékosai - illetve a nekik előírt egyéni programot az ünnepek ellenére, mellett azért teljesíteniük kell. Tovább olvasom