Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Pihenés, unokázás, kalapácsvetés

Összesen 180, a birkózásban eltöltött év után vonult vissza a sportágtól Benkő Gyula, Savanya Ferenc és Kremser Péter, az SZVSE három edzője. A szakemberekkel arról beszélgettünk, mi lesz a hirtelen jött szabadidővel, merre tart a sportág, és mit gondolnak az országos szövetség élén történt elnökváltásról.
Korszakos egyéniségek vonultak vissza Szeged birkózósportjától csütörtök este: Benkő Gyula (84), Savanya Ferenc (68) és Kremser Péter (68) edzők átadták a stafétát az SZVSE-nél. Hárman együtt 180 évet töltöttek el a szőnyeg mellett 70, 55, 55 megoszlásban. Az újszegedi Casanova Vendéglő és Pizzériában tartott búcsúbulin beszélgettünk.

Búcsú – könnyes szemmel

– A szívembe nem lát bele senki. Csak én érzem, mennyire nehéz volt búcsút venni szeretett sportágamtól – kezdte a klub ikonja, Benkő Gyula. Sportolóként tízszer volt bajnoki második, egyik legnagyobb riválisának az olimpiai bajnok Hódos Imre számított. Később mesteredző lett, az utóbbi években az SZVSE adminisztratív munkáját végezte.

– Másfél hónapja sztrókot kaptam, a szám is „félrecsúszott". Túl vagyok rajta, ám az orvosom szerint nagy szerencsém volt. A család viszont félt, ők beszéltek rá, hogy szálljak ki a napi munkából, töltsek több időt velük. Nehéz döntés volt, ám az remek dolog, hogy érzem, a Vasutasnál mennyire megbecsülnek. Nézőként még ott leszek a versenyeken, és az edzőterembe is lejárok, hogy felszedjek egy kis izzadságszagot – fogalmazott könnyes szemmel.

Benkő Gyulát arra kértük, hasonlítsa össze az 1940-es évek birkózását a mostanival.

– Elképesztő változások történtek, más lett a technika, a taktika, de még a szőnyeg is. Amikor két éve veszélybe került az olimpiai részvétel, összefogott a világ, még az irániak és az amerikaiak is szóba álltak egymással, hogy megmentsék a sportágat. Az akkor bevezetett újítások jól sikerültek, ismét az akciók kerültek előtérbe.

Unokák a főszerepben

Savanya Ferenc vezetőedző volt az SZVSE-nél. Az utódlással nem volt gond, már évek óta készültek rá. Helyét Kiss Károly vette át, mellette a szabadfogásúakkal Nagymihály Ferenc foglalkozik, míg a kötött fogásban Bárkányi Zoltán felel a szakmáért.

– Fizikailag akadtak gondjaim, csípő- és térdprotézisem is van. A birkózóedzőség olyan szakma, amelyet nem lehet nyakkendőben végezni – arra gondolok, hogy ha az ember nem tudja megmutatni, mit vár a tanítványoktól, nincs értelme. 55 évet nem lehet egyik napról a másikra lezárni, ezért szóban bármikor segítek Karcsiéknak, de azt nem akartam, hogy egy gyakorlathoz hozzá kelljen tennem: „Gyerekek, ezt csináljátok, csak ne olyan lassan, mint én!" – fogalmazott.

A felszabaduló időt négy unokájával tölti majd.

– A két lányommal abban az időben, amikor kellett volna, nem tudtam eleget foglalkozni, ezt igyekszem bepótolni az unokákkal. Tetszik a nagypapaszerep, és szerencsére közel is laknak hozzám.

Őket ünnepelték. Kremser Péter (jobbról a harmadik), Benkő Gyula (jobbról az ötödik, piros táskával) és Savanya Ferenc (jobbról a hetedik)
Őket ünnepelték. Kremser Péter (jobbról a harmadik), Benkő Gyula (jobbról az ötödik, piros táskával) és Savanya Ferenc (jobbról a hetedik) a barátok, tanítványok, kollégák között búcsúzott el a birkózósporttól. Fotó: Frank Yvette

Visszavonulásuk szinte egybeesett azzal, hogy a Magyar Birkózó Szövetség szövetségnél 23 év után leváltották Hegedüs Csaba elnököt, akinek helyét Németh Szilárd, a Fidesz politikusa foglalta el. A voksolással kapcsolatban többen is jelezték, manipuláció után alakult ki a végeredmény, hiszen az egyesületek szakemberei helyett az adott városok fideszes polgármesterei mentek el a szavazásra.

– Nem Hegedüs-párti, hanem birkózáspárti vagyok. Azt gondolom, hogy kellett a váltás, hiszen Csaba már 66 éves, ám nem ilyen módon. Az eredeti kihívóval, Bacsa Péterrel nem volt baj, neki jeleztem a támogatásomat, ám politikai segédlettel Némethet megszavazni nem volt fair – mondta Savanya.
Szőnyeg után kalapács

– Hogy miért vonultam vissza? Egyrészt eljött az idő, másrészt az országos szövetség új vezetésével nem óhajtok együtt dolgozni – válaszolt kérdésünkre Kremser Péter. – Szemétségnek tartom, ami a szavazás során történt, olyan emberek voksoltak, akik életükben nem láttak egy meccset sem.

Kremser is 55 éve került az SZVSE-hez, Savanyával egy héten kezdett. Ő azonban más utat járt be, 20 évet Berlinben élt.

– Ikerfiaim vannak, és annak idején láttam, hogy nem tudom majd őket Budapesten egyetemre járatni. Ezért költöztem Berlinbe, amely az egyik kedvenc városom, újságíróként dolgoztam kint, a birkózásról is írtam. Amikor befejezték a tanulmányaikat, úgy láttam, hogy a feladatomat bevégeztem. Nem biztos, hogy jó döntés volt a visszatérés, de a szívemben mindig is szegedi maradtam.

Nála is kérdés, hogy mi lesz a felszabadult idővel.

– Folyamatos időhiányban szenvedtem, ez a helyzet talán javul egy kicsit, emellett hetente kétszer járok edzeni a régi SZEAC-pályára: Eperjesi László csoportjában vagyok kalapácsvető – tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rövidpályás gyorskorcsolya: világbajnokságra utaztak Jászapátiék

Az elmúlt hetek sűrű programja tovább folytatódik a Szegedi Korcsolyázó Egyesület rövidpályás gyorskorcsolyázói számára. Tovább olvasom