Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Rácz Sándor látja a fától az erdőt

Lapunk kiemelkedő figyelmet szentel az utánpótlássportnak. Sorozatunkban megyei tehetségekkel foglalkozunk. Rácz Sándor, az SZVSE tájfutója verseny közben nem téved el az erdőben, 16 éves kora ellenére ugyanis többszörös országos bajnok, és tavaly már a nemzetközi mezőnyben is letette névjegyét.
– Öt éve kezdtem el komolyabban foglalkozni a tájfutással, de szüleim révén már egész kis koromban megismerkedtem a sportággal – mondta Rácz Sándor, az SZVSE tájfutó szakosztályának versenyzője. Eleinte hetente háromszor járt edzésre, ma viszont már nem ritka, hogy egy héten kilencszer is tréningezik. Árkon, bokron át, erdőben, mezőn.

A 16 éves sportoló számára hamar jött a siker, négy éve már második lett a korosztályos országos bajnokságon rövid távon, majd kicsivel később megismételte ezt normál távon is. Bár saját elmondása szerint 2009 nem sikerült számára tökéletesen, ám normál távon így is megszerezte első korosztályos ob-aranyát.

Rácz Sándor könnyen kiigazodik a térképen. Fotó: DM/DV
Rácz Sándor könnyen kiigazodik a térképen.
Fotó: DM/DV

– Minden esztendőben három országos bajnokságot rendeznek a tájékozódási futásban, a rövid-, a közép- és a normál távút. Számomra inkább a rövid táv fekszik, ebben a kategóriában 2010-ben lettem aranyérmes, a címemet pedig tavaly megvédtem. A három egyéni első hely mellé az SZVSE-vel csapatban szintén három aranyat szereztem, így már hatszoros korosztályos bajnoknak mondhatom magam – árulta el.
Tájfutásban 20 évesen csatlakoznak a versenyzők a felnőtt mezőnyhöz, így addig még Sándor számára a korosztályos versenyek a fontosak. Ilyen lesz idén az ifjúsági Európa-bajnokság.

– Először 2011-ben sikerült kiharcolnom az Eb-részvételt, akkor rövid távon száz indulóból tizenhatodik, a magyar váltó tagjaként pedig hatodik lettem. Nagyon nehéz kiharcolni a helyet a csapatban, de idén is erre törekszem. Azt gondolom, rövid távon még jóval előrébb is tudok végezni – mondta a szegedi Waldorf-iskolában tanuló sportoló.

– Sanyinak minden képessége adott a sportághoz. Jó felépítésű, kiváló versenyzőtípus, mindig hozza a formáját, ráadásul szorgalmas is – mondta  Gera Tibor edző. – A mostani alapozásban egy utazás miatt kisebb szünetet tartott, de biztos vagyok benne, hogy a márciusi szezonkezdésig bepótolja a hiányt. Lelkiismeretes versenyző, akit a családja is támogat, a felnőtt mezőnyben meghatározó tájfutó válhat majd belőle – fogalmazott az SZVSE trénere.

Olvasóink írták

  • 1. tűzszekerek 2012. február 03. 12:37
    „Sok kitartást továbbra is ehhez a gyönyörű sportághoz Sanyinak és a többi SZVSE-s tájfutónak! További szép eredményekről várunk tudósításokat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Varga Tamás ellenfélként visszatér az A-Híd Szeged Betonhoz

A Debrecen ellen kezdi meg a férfi vízilabda OB I alapszakaszának második felvonását az A-Híd Szeged Beton. Tovább olvasom