Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Röszkei búcsúztató a megyei első osztályban

Csongrád megye - A labdarúgó megyei I. osztály sereghajtója, a Röszke továbbra sem tudta megszerezni első győzelmét, hazai pályán ugyanis 1–1-es döntetlent játszott a Csanádpalota ellen.
A Röszke motiváltabban nem is várhatta volna a Csanádpalota elleni hazai derbit, hiszen a mérkőzés előtt az utolsó helyen tanyázott, szerette volna megszerezni első győzelmét, ami azt jelentette volna, hogy Tóth „Baresi" Istvánt szép emlékkel búcsúztatják.

Az Angliába távozó jobbhátvédnek nem volt sok dolga, a szünetig egyenrangú felek mezőnyjátéka zajlott. Az egyetlen említésre méltó esemény Kohajda kapufája volt. A Röszke támadója a szélről cselezte magát középre, majd 20 méterről célzott, lövését viszont a hálóőr helyett csak a vas bánta.

A második félidőben az 54. percben tört meg a jég, de nem a hazaiak örülhettek. A Csanádpalota vezető találata egy bedobás után középre gurított labdából született, amelyet Piue 16 méterről belsővel a bal felső sarokba lőtt. Végül kihasználta mezőnyfölényét a Röszke, Kohajda a 79. percben száguldott a bal oldalon, középre ívelt labdáját pedig Tanács bólintotta a kapuba.

A fordítás érdekében nagy erőket mozgósított a Röszke, de végül maradt a mérkőzés összképét tekintve igazságos döntetlen.

Röszke–Csanádpalota 1–1 (0–0)

Röszke, 150 néző. Vezette: Brezovai Z.

Röszke: Szabó 6 – Tóth 6 (Nagy-Torma 6), Bálint 6, Papdi 6, Lacak 6, Cinder 6, Takács 6 (Mácsai 6), Tanács 7, Fülöp 8, Balogh 7 (Kovács 6), Kohajda 7. Edző: Molnár Tibor.

Csanádpalota: Hajdu 6 – Bogdán 7, Piue 7, Veréb 7 (Csókás 6), Cotuna 6, Erdélyi 6, Siclovan 6, Lakatos 6, Vladan 6, Halász 6, Szellelki 7. Edző: Molnár László.

A zöld mezes Röszke hazai pályán ikszelt a Csanádpalotával.
A zöld mezes Röszke hazai pályán ikszelt a Csanádpalotával.
Fotó: Frank Yvette

Gólszerzők:
Tanács, ill. Piue.

Molnár Tibor: – Sajnos nem sikerült győzelemmel búcsúztatni az Angliába távozó Tóth „Baresi" Istvánt.

Molnár László: – Igazságos döntetlen született.

Jók: Fülöp, Tanács, Balogh, ill. Bogdán, Veréb, Selleki.

Ifjúságiak: Röszke–Csanádpalota 0–3, gólszerzők: Kapitány, Kovács M., Nyerges.

FK 1899 Szeged–Nagymágocs 0–0 (0–0)

Szeged, Felső Tisza-parti Stadion, műfű, 100 néző. Vezette: Kócsó.

FK 1899 Szeged: Brunczvik – Simon, Dóra T., Gonda, Lajkó, Gyurkovics, Csuka, Nagy V. (Dedovics), Kálmán L., Herczeg, Dóra J. (Holecska, Ács). Megbízott edző: Lednitzky András.

Nagymágocs: Kovács – Sándor L., Takács B. (Takács Á.), Kerekes, Makai, Marsovszki, Szepesi (Paczuk), Markovics I., Markovics N., Török, Fejes. Edző: Plenter Ferenc.

Kiállítva: Csuka.

Jók: mindenki ill. Kovács, Kerekes, Markovics I.

Lednizky András: – Igazi csapatmunka volt, küzdelmük három pontot érdemelt volna.

Plenter Ferenc: – Jó iramú és izgalmas mérkőzésen a helyzetkihasználással mindkét csapat hadilábon állt, viszont mérkőzést csak gólokkal lehet nyerni.

Ifjúságiak: SZEOL SC-FK 1899 Szeged– Nagymágocs 1–4, gólszerzők: Németh, ill. Rácz (2), Farkas, Deák.

Csongrád-Turbó–Mindszent 3–2 (2–1)

Csongrád, 300 néző. Vezette: Csamangó.

Csongrád: Bíró – Bánfi, Bodor, Lévai, Sándor, Somodi (Tóth), Deli (Szeles), Bálint (Sarusi), Szabó (Török), Bertók, Nagy (Kovács). Edző: Keller Mihály.

Mindszent: Molnár – Galambosi, Szobácsi, Bartucz, Terbán, Szabó, Antal, Brizik- Bodrogi, Szecskó, Papp (Kocsis), Tóth Cs. (Kispál). Játékos-edző: Tóth Csaba.

Gólszerzők: Bertók, Nagy, Török, ill. Bartucz (2).

Jók: Bertók, Nagy, Bodor, ill. senki.

Keller Mihály: – Ha egyszer megérnénk hogy nem kapunk gólokat, pezsgőt bontanék. Pozitív a hazai győzelem.

Tóth Csaba: – A jobb helyzetkihasználás döntött a hazai csapat javára.
Ifjúságiak: Csongrád-Mindszent 9–3, gólszerzők: Budai (4), Deák (2), Kiss (2), Cseh, ill. Németh, Szabó.

Tápé–Algyő 2–2 (0–2)

Tápé, 150 néző. Vezette: Béleczki.

Tápé: Erdei – Cseh, Szélpál, Hegyesi, Kozó, Németh, Márki (Kőszegi), Brinszky, Dlusztus (Pöszmet), Bubori, K. Tóth. Edző: Paksi Péter.

Algyő: Udvari – Makai, Gábor (Kiss, Orosházi), Gonda, Daróczi, Takács, Sebők, Balogh, Farkas, Bogdán, Hadár. Edző: Takács Zoltán.

Gólszerzők: K. Tóth, Dlusztus, ill. Hadár (2).

Jók: Németh, Cseh, K. Tóth, Dlusztus ill. Udvari, Gonda, Takács, Hadár.

Paksi Péter: – Ellentétes félidők után, igazságos eredmény született a jó erőkből álló Algyő ellen.

Takács Zoltán: – Jó mérkőzést játszottunk, igazságos a döntetlen.

Ifjúságiak: Tápé–Algyő 3–1, gólszerzők: Balogh (2), Kónya, ill. Bella.

HFC II.–Sándorfalva 1–2 (1–1)

Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Széll.

HFC II.: Nagyistván – Jesenszki, Tóth J., Bokor, Mucsi, Brizik-Bodrogi, Király D. (Varga A.), Huszka (Komán), Varga L., Juhász II S., Szabó M. (Csernák). Edző: Dezső Ferenc.

Sándorfalva: Vasas – Bálint D., Grósz, Barna D., Kanász, Molnár D. (Fodor), Mihalkó M. (Lippai), Fröhlich, Drogba, Takács R. (Hatvani Z.), Gémes. Edző: Tóth János.

Gólszerzők: Szabó M, ill. Takács R. (2).

Jók: Jesenszky, Bokor, ill. Vasas, Takács R., Drogba.

Dezső Ferenc: – Ott még nem tart a csapatunk, hogy bravúrokat érjen el. Ma sem tudtuk átlépni saját árnyékunkat.

Tóth János: – Örülök a nehezen megszerzett győzelemnek.
Ifjúságiak: HFC II.–Sándorfalva 1–5

UTC–SZVSE 1–1 (0–1)

Szeged, Kertész utca, 150 néző. Vezette: Lászlai.

UTC: Béry – Péczely, Tombácz, Joó (Bokányi), Farkas (Papdi), Drágity, Gonda, Gajdacsi (Kovács), Szanka, Tari, Szántó. Edző: Pálfy Zoltán.

SZVSE: Weszelovszky – Kozma (Petrovics), Pécsek, Bálint, Nagypál, Busa (Zsilák), Mazula (Németh), Papp Á. (Balogh), Szalma, Árva, Hegyesi Zs. Edző: Kántor Ferenc.

Gólszerzők: Tari, ill. Szalma G. (11-esből).

Kiállítva: Péczely Cs. (52 p.).

Pálfy Zoltán: – Értékes egy pontot szereztünk, hiszen a második félidőben szinte végig emberhátrányban játszva jó játékkal álltunk fel. Ha az elejétől kezdve úgy harcoltunk volna, mint a kiállítást követően, akkor meglehetett volna a győzelem is.

Kántor Ferenc: – Két gyenge formában futballozó csapathoz hozzásimult a játékvezető is.

Jók: Gonda, Gajdacsi, ill. Weszelovszky, Pécsek.

Ifjúságiak: a mérkőzést szeptember 27-ére halasztották.

Kistelek–Ásotthalom 5–3 (3–2)

Kistelek, 200 néző. Vezette: Fehér.

Kistelek: Csanádi – Kailinger, Tóth Á., Farkas, Gera, Zuh, Zámbori, Bárkányi (Piacsek), Rostás, Kispál, Szél R., Tóth D. (Szél I.). Edző: Hódi Mihály.

Ásotthalom: Ábrahám – Török, Vastag (Frank), Kiszner (Patarcsity), Németh (Baji Sz.), Rencsár, Kothencz (Ótott-Kovács), Bogdán, Hatvani (Csáki), Baji R., Szűcs. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs.

Gólszerzők: Szél R. (2), Rostás, István, Zuh, ill. Baji R. (2), Szűcs (11-esből).

Kiállítás: Ábrahám, ill. Gera.

Jók: mindenki, ill. Török.

Hódi Mihály: – Hősiesen küzdöttünk és megérdemelten nyertünk. Nagyon büszke vagyok a srácokra!

Hevesi Tibor: – Ezen a mérkőzésen több hibát vétettünk hátul, mint az egész bajnokság eddigi részében. Gratulálunk a Kisteleknek, megérdemelten nyertek.

Ifjúságiak: Kistelek–Ásotthalom 1–0, gólszerző: Lajos.

Bordány–Kiskundorozsma 0–3 (0–0)

Bordány, 250 néző. Vezette: Kovács.

Bordány: Sztankovics – Szabó (Füleki), Bosánszki Zs., Bán (Nógrádi), Bosánszki M., Kasza, Dobó, Kovács, Retek, Szentmártoni (Veres), Ruzsinszki. Edző:
Bozó Csaba.

Dorozsma: Kiss J. – Takács (Németh), Mórocz, Kiss Cs., Győri, Marjanucz, Kiss D., Nagy (Farkas), Bress (Csányi), Pócs, Vangel (Fődi). Edző: Bóka Ferenc.
Gólszerzők: Kiss Cs., Farkas 2.

Jók: Bosánszki Zs., Veres, ill. Vangel, Pócs, Mórocz, Marjanucz.

Bozó Csaba: – Sajnos a góllövéssel továbbra is hadilábon állunk, gratulálok az ellenfélnek.

Bóka Ferenc: – Egy jó iramú, férfias küzdelmet hozó mérkőzésen sikerült kihacolnunk a győzelmet.
Ifjúságiak: Bordány–Kiskundorozsma 1–1, gólszerzők: Fülöp, ill. Fábián.

Tudósítóink: Borsándi István (Hódmezővásárhely II.), Molnár József (Tápé), Kiss István (Csongrád-Turbó), Keresztúri János (FK 1899 Szeged), Pálfy Zoltán (UTC), Sztuparity József (Röszke), Bárkányi Péter (Kistelek).

A bajnokság állása
1. Kiskundorozsma 6 5 0 1 14 – 8 15
2. Algyő 6 4 1 1 19 – 6 13
3. Ásotthalom 6 4 1 1 11 – 5 13
4. Sándorfalva 6 4 0 2 11 – 7 12
5. Csongrád 6 3 2 1 16 – 14 11
6. Tápé 6 3 1 2 10 – 7 10
7. Csanádpalota 6 3 1 2 13 – 12 10
8. Kistelek 6 3 0 3 14 – 14 9
9. Nagymágocs 6 2 3 1 8 – 6 9
10. HFC II. 6 2 1 3 5 – 12 7
11. UTC 6 1 3 2 5 – 8 6
12. FK 1899 Szeged 6 1 2 3 8 – 11 5
13. Mindszent 6 1 2 3 7 – 11 5
14. SZVSE 6 1 1 4 8 – 14 4
15. Bordány 6 1 0 5 4 – 10 3
16. Röszke 6 0 2 4 3 – 11 2

Ifjúságiak
1. Sándorfalva 6 6 0 0 34 – 4 18
2. Kistelek 6 5 1 0 31 – 6 16
3. Ásotthalom 6 5 0 1 16 – 5 15
4. Nagymágocs 6 4 1 1 22 – 13 13
5. Algyő 6 4 0 2 20 – 12 12
6. Kiskundorozsma 6 3 2 1 21 – 10 11
7. SZVSE 5 3 1 1 19 – 10 10
8. HFC II. 6 3 0 3 19 – 12 9
9. Tápé 6 3 0 3 12 – 14 9
10. Mindszent 6 2 1 3 20 – 23 7
11. Csanádpalota 6 2 0 4 12 – 22 6
12. Csongrád 5 1 0 4 12 – 20 3
13. Bordány 6 0 1 5 7 – 28 1
14. Röszke 6 0 1 5 7 – 30 1
15. UTC 4 0 0 4 2 – 21 0
16. FK 1899 Szeged 4 0 0 4 3 – 27 0
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az utolsó percben kapott góllal veszített a HFC

Hiába vezetett a labdarúgó NB III Alföld csoportjában a HFC együttese az Üllő otthonában - a tabella végén állnak a megyei csapatok, csak a Volán tudott nyerni. Tovább olvasom