Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Somodi, a dán pólóbajnok

Vízilabda - A vásárhelyi Somodi Balázs kilenc esztendővel ezelőtt, 10 évesen a helyi HVSC-ben kezdett el vízilabdázni, és szinte rögtön a kapuban kötött ki. Tavaly tanulmányai miatt a dán Odense Frem együtteséhez szerződött, amellyel bajnoki címet szerzett.
A vásárhelyi Somodi Balázs 10 évesen a HVSC-ben kezdett vízilabdázni, első edzője Andó Zsolt volt, majd 2004-tól Kasza Attila igyekezett pallérozni tudását. A pólókapust tanulmányai 2008-ban Dánia felé orientálták – markenting-menedzsment szakon tanul –, így sportkarrierjét is a skandináv országban folytatta.

– Tavaly nyáron beszélgettem először a szerződés lehetőségéről az Odense Frem elnökével, aki szakemberekkel együtt megnézett játék és edzés közben is, és megfeleltem – mesélte történetét a 19 éves fiatalember. – Szeptembertől játszom új egyesületemben, amely egyeduralkodó Dániában, 1989 óta minden bajnokságot megnyert.

Balázs elmondta: magyar vízilabdásként úgy fogadták a társak, a vezetők, a szurkolók, mint amikor egy brazil focista érkezik valahová. A zsinórban háromszor olimpiát nyert Kemény-csapat neki is respektet biztosított. Pénzt azonban nem – a „vikingeknél" ugyanis egy játékosnak sem jár fizetés, az idegenlégiósoknak sem; a szponzoroktól kapnak ruhákat, konditerem-belépőket, és Németországban is tölthettek egy hosszú hétvégét, ezt is a támogatók fedezték. A dánok vízipólóját talán az európai középmezőnybe sorolhatjuk. A bajnoki aranyat – Balázs jó teljesítményével is – újra megnyerte az Odense Frem: a két sikerig tartó fináléban előbb 10 góllal nyert, majd néggyel kikapott a csapat, míg a mindent eldöntő harmadik meccsen 8–7-re győzött. Találkozóikat általában 100–150 néző szurkolta végig.

Somodi is tesztelte foggal a Dániában nyert aranyat – egyértelműen valódi. Fotó: Segesvári Csaba
Somodi is tesztelte foggal a Dániában nyert aranyat – egyértelműen valódi. Fotó: Segesvári Csaba

– A diadal után az újságok sokat foglalkoztak velünk, riportok készültek játékostársaimmal, engem nem nagyon faggattak, mert még nem beszélem jól a dán nyelvet. De állíthatom: a teljesítményemmel elégedettek voltak, ugyanis már az első év eltelte után jelezték: öt év múlva, amint megkaphatom a dán állampolgárságot, számítanának rám a válogatottban. Már most is havonta két alkalommal együtt edzettem a legjobbakkal. Hogy mi erről a véleményem? Nagy kihívás, és elképzelhetőnek tartom, hogy tanulmányaim befejezése után is Dániában maradjak, ott telepedjek le – zárta mondandóját Somodi Balázs.

Az Odense Frem ősztől a nemzetközi porondon a LEN-kupában szerepel, így még az is elképzelhető, hogy Fortuna összehozza a címvédő Szegeddel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Taroltak az UTC íjászai

Íjászat - Visegrádon rendezték meg a terepíjászok országos bajnokságát, melyen az Újszegedi TC három versenyzővel képviseltette magát. Tovább olvasom