Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Szeged 2011 GA: erőcsatár Forráskútról

A labdarúgó NB II éllovasához, a Vasashoz látogat ma 18 órától a Szeged 2011-Grosics Akadémia. A nagy múltú klub támadósorát az egykori válogatottak mellett a forráskúti Ádám Martin (20) is erősíti, aki rendre szerepet kap.
 Most lehet alkotni

A Szeged 2011-Grosics Akadémia három mérkőzést tudott le siker nélkül, és most sem érkeztek jó hírek a csapatról.
– Bővült a keretünk – két ifistával... Germán és Tóth G. is megsérült a héten, Máté P. sípcsontjából egy cső lóg ki, ki kell tisztítani az alvadt vértől a lábát, Veszelinov másfél hete lágyéksérüléssel bajlódik, így két fiatalt is elviszünk a kispadra. Megpróbálunk mindenre figyelni, becsületesen játszani, de valahogy mindig közbejön valami. Nem izomsérülésekről van szó, hanem inkább rúgásokról, és egy kicsit sokat kaptunk már a „jóból". Nem panaszkodom, és hiszem, hogy még ebben a bajnokságban visszakapunk valamit abból, amit a sors elvett tőlünk. Most lehet nagyot alkotni, hiszen a Vasast nyomaszthatja a tét. A Vasas ellen sokszor játszhattam, talán húsznál is többször. Világsztárok futballoztak a piros-kék mezben és a Fáy utcában egykor, és megtiszteltetés volt mindig ott pályára lépni. Ezt próbálom most átadni a játékosaimnak is, hiszen tradicionális klubhoz látogatunk, de Szegednek is van dicső múltja, jelene és jövője is – vélte Nyilas Elek, a Szeged 2011-GA vezetőedzője.

– Forráskút után Budapest – hogyan szokható meg egy vidéki kissrácnak a főváros?

– Az elején, 14 évesen furcsa volt a budapesti élet, de ahogy telt az idő, úgy vált egyre könnyebbé. Lassan hat éve itt élek, és már teljesen megszoktam.

– Futballistacsaládból származik, gondolom, Forráskúton nincs olyan sarok, ahol ne ismernék meg.

– Így van, hiszen édesapám is játszott Forráskúton, sőt ha teheti, ott van minden budapesti meccsemen, emellett a bátyám is aktív még a megyeháromban, Forráskúton. Amikor van szabadidőm, hetente-kéthetente hazajárok, és a jó családi ebéd nem maradhat ki. Ilyenkor elsősorban a családommal, így az apukámmal, az anyukámmal, a testvéremmel, illetve a párom szüleivel találkozom. A páromat nem sorolom ide, mert ő velem lakik Budapesten.

– 22-szer volt kerettag, tizenhétszer játszott kezdőként vagy csereként, négy gólt szerzett az éllovas Vasasban: hová helyezi magát a kereten belül?

– A Békéscsaba elleni meccs előtt a csabaiak edzője, Zoran Szpisljak összeszámolta, hogy a Vasas játékosai több mint kétezer NB I-es meccsen szerepeltek. Én még csak 21 leszek, így az enyém a jövő, és ezt sulykolja az edzőm, Szanyó Károly is, aki ha kell, dicsér, ha kell, korhol. Ballábas, erős fizikumú labdarúgó vagyok, a fejjátékom nem rossz, a termetemhez képest elég gyorsnak számítok, lendületes vagyok a labdával, de természetesen még minden területen van hová fejlődnöm. Válogatottakkal teletűzdelt a keret, ahol gólokkal és gólpasszokkal tudom felhívni magamra a figyelmet. Nem akármilyen társak vannak a támadószekcióban, de szerencsére Czvitkovics, Kenesei, Ferenczi sokat segít, támogat, biztat, lehet a rutinos játékosokra számítani. Még két évig él a szerződésem, és teszek azért, hogy kezdő legyek, de a sors is fontos tényező ebben.

Ádám Martin gólt lőtt. A támadó ma a Szeged 2011-GA ellen készül. Fotó: DM
Ádám Martin gólt lőtt. A támadó ma a Szeged 2011-GA ellen készül. Fotó: DM

– Ma 18 órától a Szeged 2011-Grosics Akadémia érkezik a Fáy utcába, amely az elmúlt három fordulóban nem nyert, a Vasas viszont két győztes meccs után van. Számít ez?

– Semmivel sem lesz másabb meccs, mint a többi. Attól, hogy sok a sérült a szegedieknél, illetve a gyulaiaknál, még jó csapatról beszélünk. Nem becsülünk le senkit, hiszen az NB II-ben bárki legyőzhet bárkit. A célunk a feljutás, és a Szeged 2011-GA, valamint a következő, Soroksár elleni meccs azért is különösen fontos, mert ha jól alakul a sorsunk, akkor a riválisok pontokat vesztenek, mi nem hibázunk, így akár öt-hat pontra is nőhet az előnyünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó a csapat-vb-n

Vasárnap kezdődik az örményországi Cahkadzorban a férfi sakkcsapat-világbajnokság. Tovább olvasom