Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Szeged VE: a legjobb négy közé vágynak

Vízilabda, Szeged - A hétvégén a Szeged VE férfi vízilabdacsapata számára is elkezdődik a szezon, hiszen a Theodora magyar kupa A csoportjában szerepel Pécsett. A klub Art Hotelben tartott sajtótájékoztatóján az elmúlt hónapok változásairól és a közeljövő terveiről is szó esett.
A nyáron visszavonuló háromszoros olimpiai bajnok, Molnár Tamás már ügyvezetőként volt jelen a Szeged VE férfi vízilabdacsapatának keddi sajtótájékoztatóján, amelynek kezdetén elmondta, hogy kemény fába vágta a fejszéjét, de véleménye szerint jó úton jár a klub.

– Hosszú távon egy színvonalas csapatot alakíthat ki ez a vezetőség, keményen dolgozunk, hogy ezt elérjük. Utánpótlásunk komoly támaszt adhat később, de ezt a szezont nézve is vannak céljaink. A Szolnok és az Eger kiemelkedik a bajnokság mezőnyéből, de utána több olyan csapat van, amely egyformán erős. A legjobb négy közé jutás is meglehet számunkra – jelentette ki Molnár Tamás az Art Hotelben tartott eseményen.

– Tényleg kiegyensúlyozott az OB I mezőnye, ilyen kis különbség rég volt ennyi csapat között. Rövid időn belül szeretnénk névszponzort találni, és elérni a már említett célt – egészítette ki Papesz mondandóját Juhász György technikai vezető.

Cserhalmi Julianna klubelnök kiemelte: alapos változáson ment át a csapat az eddigi főtámogató távozása miatt, 12 év után ez nehéz helyzetet teremtett, de megoldották.

– Amellett, hogy nagy nevek kerültek hozzánk, a Szegedi Vízipóló Sulival szorosabb kapcsolatot teremtettünk, komoly fejlődésen megy keresztül utánpótlásunk. Két-három éven belül már a felnőttkereten is látszódhat ennek a munkának az eredménye.

Jó csapat. Varga Péter vezetőedző, Cserhalmi Julianna klubelnök, Molnár Tamás ügyvezető. Fotó: Schmidt Andrea
Jó csapat. Varga Péter vezetőedző, Cserhalmi Julianna klubelnök, Molnár Tamás ügyvezető. Fotó: Schmidt Andrea

– Szerencsés vagyok, hogy olyan rutinos játékosaim vannak, akik a sok fiatallal törődnek, támogatják őket, és egy remek egységet alkotnak. Éles helyzetben majd kiderül, kinek mennyire furcsa, hogy korábban csapattársa voltam – nyilatkozta Varga Péter vezetőedző, aki szerint a hétvégi magyar kupa csoportkörében csak a továbbjutás elfogadható, de nagyon szeretne a Pécs, az Ybl és a Vasas elleni négyesben elsőként végezni.

A Szeged VE kerete,

kapusok: Meixner Marcell, Molnár Dávid. Mezőnyjátékosok: Kiss Csaba, Varga II. Zsolt, Aljosa Kunac, Lukas Seman, Chilkó Márton, Manhercz Ádám, Manhercz Krisztián, Sánta Dániel, Zsigri Bence, Török Krisztián, Török András, Lakatos Máté.
Kiss Csaba elmesélte, hogy nagyon élvezi az SZVPS-ben az edzősködést, majd a csapatról is beszélt. – Máltáról való visszatérésem után kellemes meglepetés ért. A vezetőség segítségével sokkal jobban jött ki az egyesület az elmúlt hónapok változásaiból, mint ahogy sejteni lehetett – szögezte le az Európa-bajnok pólós.

A csapat U18-as világbajnok játékosa, Manhercz Krisztián elmondta: nagyon örül, hogy Szegedre került. – Posztot tekintve Kiss Csaba az ellenfelem az edzéseken, akitől sokat kérdezek, de Varga II. Zsolt is rengeteget segít nekem. Élvezem, hogy ilyen klasszisoktól tanulhatok. A többi fiatal is így érez, már-már összeértünk, de azért kell néhány éles mérkőzés, hogy ezt biztosan kijelenthessük – mondta a fiatal tehetség.
Hulmann Kristóf hiányzik a Szeged VE idei keretéből, róla kiderült: kapott egy külföldi lehetőséget, amelyet elvállalt, így a klubjával felbontotta szerződését, és az ausztrál Perth csapatához igazolt. Távozása miatt Lakatos Máté és Török András is bekerült a felnőttkeretbe, mindketten a Szegedi Vízipóló Suli nevelései.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnoksággal, kupával kezd a Szentesi VK

Beindul a vízilabdaszezon: a Hungerit- Szentes női együttese pénteken 19 órakor hazai környezetben az UVSE II-vel kezd, míg a Valdor-Szentes férfialakulata magyarkupa-selejtezővel, amit a szentesi fedett uszodában rendeznek. Tovább olvasom