Délmagyar logó

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 27°C Még több cikk.

Szremkó Krisztina Bulgáriában gólkirálynőként tündökölt

Vízilabda - A pekingi olimpia után visszavonult Szremkó Krisztina (37) három hétvége erejéig visszatért a medencébe. A szentesiek egykori klasszisa Bulgáriában bizonyította, hogy még mindig nagyon tud pólózni: gólkirály lett, és még a bajnokság legjobb centerének is megválasztották.
Szremkó Szuszi visszatért. Ám még mielőtt túlságosan megörülnének a szentesi pólóbarátok, ki kell őket ábrándítanunk: az egykori klasszis center „beugróként" a bolgár bajnokság utolsó három körében ugrott vízbe.

– Az egész úgy kezdődött, hogy a Várna magyarul is tudó edzője megkeresett, megkérdezte, lenne-e kedvem néhány meccset játszani a még közepesnek is csak erős túlzással nevezhető bolgár bajnokságban. Volt, miként egykori szentesi csapattársamnak, Varga Zita kapusnak is. A Várnáról annyit tudtunk csak, a télen alakult újra a csapat. Arról is volt információnk, hogy a helyiek az elért eredményektől nem voltak elájulva, ellenben az uszodájukra nagyon büszkék. Zitával a helyszínen tapasztaltuk meg a homokos tengerparton felépített nyitott létesítmény varázsát. Ilyen gyönyörű uszodában még sohasem pólóztunk. Végül a várnaiak a csapatra is szeretnének büszkék lenni: ezért eltervezték, hogy fellendítik az együttest, ezért is esett kettőnkre a választásuk. Erről azért tudni kell, csak olyanokat igazolhattak, akik az évadban nem szerepeltek sehol. Mi megfeleltünk ennek a kritériumnak.

A torna rendszerű bolgár pontvadászatban öt együttes szerepel, Szremkóék az utolsó három viadalon jutottak szóhoz.

Szremkó Szuszi kizárólag edzőként képzeli el a jövőjét Szentesen. Fotó: Vidovics Ferenc
Szremkó Szuszi kizárólag edzőként képzeli el a jövőjét Szentesen.
Fotó: Vidovics Ferenc

– Az első körben, még nélkülünk, az összes ellenféltől kikapott a Várna – magyarázta Krisztina. – Végül bronzérmesek lettünk, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy kellőképpen népszerűsítettük a vízilabdát.

A várnaiak nem bánták meg, hogy a két magyar náluk játszott, különösen Szuszi nyújtott kiemelkedőt.

– Az első meccseimen nagyon elfáradtam – emlékezett a center. – Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a Szentesi VK utánpótlástrénereként egész évben nem edzettem semmit, a kiutazás előtt mindössze három hetet úszkáltam egy kicsit. A folytatásban viszont belejöttem. Gólkirály lettem, és megválasztottak a bajnokság legjobb centerének. Jól éreztem kint magam: ismét volt sikerélményem, tábort tarthattam fiataloknak, a pólót összeköthettem a nyaralással, és még pénzt is kaptam.

Az emberekben felmerülhet a kérdés, ha Szremkó Krisztina még mindig ilyen remek teljesítményre képes, nem fordult-e meg a fejében, hogy visszatérjen a Szentes csapatába?

– Még véletlenül sem. Azt a korszakot már lezártam, ez a néhány hétvége arra volt csak jó, hogy kicsit „kimozogjam" magam. Harminc év bőven elég volt a versenysportból.

Baksa nem utazott Belgrádba

A magyar férfi  universideválogatott tegnap elutazott Belgrádba, az egyetemi és főiskolai világeseményre. Sokáig úgy nézett ki, hogy a mieink első számú kapusa a Szeged Beton kiválósága, Baksa László lesz. Nem így történt.

– Nem leszek ott a szerb fővárosban – nyilatkozta lapunknak a hálóőr. – Az ok borzasztóan egyszerű: nem vagyok olyan formában, hogy segíteni tudnék a csapatnak. Volt egy beszélgetésem a gárda két szakvezetőjével, Ambrus Tamással és Cseh Sándorral, azon őszintén elmondtam, hogy a jelenlegi formám nem üti meg azt a szintet, amit joggal várnak el tőlem mások, és várok el magamtól. Maximalista vagyok, nem akartam terhére lenni az együttesnek. Fáradt vagyok, ezen pedig csak a pihenés segíthet. A spanyol tengerpartot néztem ki magamnak, majd a hónap végén a Balatonhoz is leugrok. Aztán augusztus 3-ától megkezdem a felkészülést a Szegeddel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzelemmel kezdett a Hód TC

A Hód TC férfi teniszcsapata győzelemmel kezdte a szereplését a Szuperligában. Tovább olvasom