Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Tizenhárom murénás bajnoki aranyérem

A Miskolcon megrendezett országos uszonyos és búvárúszó országos bajnokságon a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub versenyzői kitettek magukért, 13 aranyérmet szereztek, amellyel az egyesület a legeredményesebb lett.
Remekül szerepeltek a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub versenyzői a miskolci felnőtt és ifjúsági országos bajnokságon. Az esemény rangját emelte, hogy a viadal egyben az utolsó válogató is volt a július végén kezdődő hódmezővásárhelyi világbajnokságra. A szegediek közül öten is bekerültek a nemzeti vb-csapatba: Dimák Dávid, Debreczeni Hajnalka, Szabó Lujza és Kanyó Dénes mellett a mindössze 15 esztendős Kosara Géza is készülhet a vébére, ő a 4×200 méteres váltóban jut majd szerephez. A fiatal tehetség sűrű hetek előtt áll, hiszen július 11-étől a szintén Miskolcon megrendezésre kerülő junior Európa-bajnokságon bizonyíthat – klubtársával, Szovics Katával együtt – a nála két évvel idősebbek között, majd következik számára a felnőtt világbajnokság. Emberpróbáló feladat egy olyan fiatalember számára, aki most ballagott el az általános iskolából.

A Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub a bezsebelt 13 bajnoki címmel a legeredményesebb csapat lett, és a gyerekek, valamint a szeniorok számára rendezett Generomax-kupát is elnyerte. Ezen az országos bajnokságon írták ki először az összetett bajnoki címet, amit bizonyos versenyszámokban elért eredmények utáni pontszám alapján ítéltek oda. Ez a kupa is a szegediek kezébe került, a vb-résztvevő Debreczeni Hajnalka vihette haza a serleget.

A murénások klasszisa és vezetőedzője (Balassa Judittal készítették fel a sikercsapat tagjait), Kanyó Dénes hat aranyérmével a klub legeredményesebb versenyzőjének bizonyult. Az 1500 m uszonyos úszás (12:46,2 perc) és a 400 m búvárúszás (2:47,09 perc) idejével a jelenlegi világranglista második helyére ugrott. Ez több mint biztató a vásárhelyi vébé előtt.

Érmesek

A felnőtteknél aranyérmesek: Kanyó Dénes (6 – ebből 1 váltó); Debreczeni (1); Joszt Ádám, Dimák Dávid, Kosara Géza (mindannyian váltóban). Ezüstérmesek: Dimák (4 – ebből egy váltóban); Debreczeni (2 – egy váltóban); Joszt, Kosara (1 – váltóban); Szovics Kata, Balassa Judit, Szabó Lujza (mindannyian váltóban). Bronzérmesek: Dimák (1), Debreczeni (2 – egy váltóban); Szovics, Balassa, Szabó L. (mindannyian váltóban). Ifik, aranyérmesek: Kosara Géza (4); Ladányi Réka (1). Ezüstérmes: Ladányi (2). Geromax-kupa, szeniorok, aranyérmesek: Balassa (3); Slízné Gedó Andrea (2); Vas Balázs (2). Ezüstérmesek: Erdős Ildikó (3); Vas (1); Nagy Zsolt (1). Bronzérmesek: Nagy Zs. (1); Gyenes András (1). Cápa, ezüstérmes: Lázár Eszter (3). Gyerek, ezüstérmes: Hajnács Lili (3). Bronzérmesek: Börcsök Blanka (2); Dénes Petra (1).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Murénásoké a Generomax-Kupa

Véget ért az utolsó válogató a hódmezővásárhelyi Világbajnokságra. Tovább olvasom