Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Új játékos és sorsolás a Floratomnál

Floratom-Szeged férfi asztalitenisz-csapatának játékosai szabadtéri felkészüléssel kezdték a munkát, teremlehetőségeik a saját pályájukon augusztus 11-étől lesznek.
Perei Gergely a német Uerdingen játékosa lett, érkezett Kószó Attila a szerbiai Szpartak Szabadkából. Az újonc 25 éves, hat évig szerb utánpótlás-válogatott, ifjúsági Európa-bajnokságon csapatban második volt, illetve többszörös országos, vajdásági és Balkán-bajnok. A Szabadka volt már harmadik a szerbiai bajnokságban, legutóbb pedig a negyedik lett.

Sorsoltak az ETTU-kupában, mégpedig az első selejtezőkörben, ahol a Floratom szeptember 3–4-én Hollandiában szerepel a következő csapatok ellen: Zoeter Meer (holland), Saorokue (portugál), Hoboken (belga), Fusion (angol). A program is ismert, eszerint a Szeged szeptember 3-án 10 órától a portugál, 14 órától a holland, 19 órától a belga, vasárnap 10 órától pedig az angol együttes ellen játszik. Az öt alakulatból három továbbjut a sorozat következő körébe. A szegedieket eddig nem kísérte szerencse az ETTU-kupában, hiszen előbb egy szettpont, majd körbeverés miatt búcsúztak ebben a szakaszban a tornától.

Mivel a hazai csapatbajnokság is szeptember 3-án kezdődne, így a Floratom halasztott, és az azt következő hét végén pótolja az elmaradt mérkőzést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uszonyos- és búvárúszó vb: a legek versenye lesz

Július 30-án (szombaton) megkezdődik a XVI. uszonyos- és búvárúszó-világbajnokság. Péntek délelőtt… Tovább olvasom