Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Universitas Szeged: kell a sikerélmény

A női vízilabda OB I alapszakaszát a hetedik helyen záró Universitas Szeged nem okozott csalódást, újoncként a 7. helyen fejezte be a bajnokság ezen szakaszát.
Kilenc mérkőzéséből kettőt megnyert, egyszer ikszelt, hatot elveszített az Universitas Szeged a női vízilabda OB I-ben. Hét pontjával az újonc a hetedik helyen fejezte be az alapszakaszt, a február 20-án rajtoló alsóházi középszakaszban a Honvéd ELTE POLO, az Angyalföldi SI és a magyar juniorválogatott II. ellen szerepel majd.

– Nemcsak a csapatnak volt újdonság a legjobbak között játszani, nekem is meg kellett ismernem a mezőnyt, a női sportolók lélektanát – nyilatkozta a szegedi gárda elmúlt nyáron szerződtetett edzője, Lakó Gábor. – A lányok saját bőrükön tapasztalták, hogy mekkora a különbség a másodosztály és az élvonal között. Nem lehetek elégedetlen a teljesítményünkkel, de azért akad egy kis hiányérzetem: hazai medencében 11–10-re kikaptunk a magyar juniorválogatottól, ha nyerünk, akkor most a felsőházi (1–6. hely) középszakaszra készülhetnénk. Annyira azért nem bánkódom, így legalább több sikerélményben lesz részünk.

A tréner beszélt arról is, hogy csapatából senki sem okozott csalódást.
– Fejlődőképes a társaság, az elvártaknak mindenki megfelelt, hárman azonban kiemelkedtek a keretből. A jelentős élvonalbeli múlttal rendelkező Dalmády Szandra 30 góljával a góllista második helyén áll, miként testvére, Petra is csapatunk húzóembere volt. Rajtuk kívül még a fiatal centerünk, Miklós Dóra is átlagon felülit nyújtott, a nyár óta hatalmasat fejlődött, nem véletlenül került be Merész András juniorválogatott keretébe.

Az Universitas pólósai heti öt edzéssel készülnek a folytatásra, de kétkapus gyakorlásokra is sort kerítenek: a tavalyi bronzérmes Egert vendégül látják, a listavezető Szenteshez pedig utaznak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stranovsky a Pickben

Eldőlt, hogy a szlovák válogatott kézilabdázója, Tomás Stranovsky a Pick Szeged együtteséhez igazol. Tovább olvasom