Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Vajda a vb-hangulatra vár

Ezer méteren a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály kenupáros, ötszázon a Kozák, Kovács, Janics, Benedek összeállítású női kajak négyes és a Kozák, Szabó női duó egyből döntőbe jutott a dartmouth-i kajak-kenu világbajnokság első napján.
Tizenkét év nagy idő, akár arra is elég, hogy egy illetékes testület elfelejtsen kajak-kenu világbajnokságot rendezni. 1997 után 2009-ben újra a kanadai Dartmouth látja vendégül a világ legjobb „lapátosait", ám a szervezőbizottság – hogy díszdobozba csomagoljuk a szavakat – nem áll a helyzet magaslatán.

A vb első magyar résztvevője, a kajakos Kucsera Gábor például szívesen átböngészte volna, hogy ezres selejtező győzelmével hányadik időt lapátolta a mezőnyben, csakhogy az ő futamában történetesen nem mértek időt, így ez a kérdés nyitva maradt. Igaz – a létszám nagyságára tekintettel – egyből fináléba jutni nem lehetett, a pénteki középdöntőben pedig talán az óra is működik majd.

A Démász-Szeged versenyzői közül elsőként a kenus Vajda Attila esett át a tűzkeresztségen. Olimpiai bajnokunk kényelmesen tette a dolgát a többiek között, és végül negyedikként ért célba. Mielőtt bárki a szívéhez kapna, álljanak itt Attila szavai:

– Eleve úgy terveztem, hogy egy ráhangoló pályát evezek csak, mivel közvetlenül nem lehetett a döntőbe kerülni. Most úgy érzem, a finálé előtt feltétlenül hasznos lesz a középfutam, hogy teljes egészében átvegyem a vb hangulatát.

Vajda Attila a középdöntők során biztosíthatja helyét az ezres és az ötszázas fináléban. Fotó: Karnok Csaba
Vajda Attila a középdöntők során biztosíthatja helyét az ezres és az ötszázas fináléban.
Fotó: Karnok Csaba

Az első döntős egységet a kenu párosok versenyében ünnepelhettük, az Európa-bajnok Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály kettős futammásodikként jutott a szombati végjátékba.

A férfi kajak négyesek előfutamában a három szegedivel – Sík Márton, Gyökös Lajos, Bozsik Gábor – és a paksi Boros Gergellyel rajtoló kvartett a nagy rivális szlovákok és az angolok mögött harmadik lett, de komoly csalódottságot nem jelentett, hogy lecsúsztak az automatikus döntős szereplésről.

– Igazi első pályás menet volt, még keressük a jó utazósebességet. Most lesz még egy lehetőségünk, hogy a döntőig belőjük a pályát – mondta Bozsik Gábor a stégen.

Valamennyi magyar hajó továbbjutott Dartmouth-ban. Fotó: Karnok Csaba
Valamennyi magyar hajó továbbjutott Dartmouth-ban.
Fotó: MTI

A lengyelek mögött második lett a rajtban kissé beragadt, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Janics Natasa, Benedek Dalma összetételű ötszázas női négyes. Esetükben azonban ez is biztos döntőt ért, Janics pedig a parton egy kulisszatitkot is elárult:

– Nagyon pörögtünk, nem volt jó pálya. Katinak az egyes lapátjával kellett jönnie, ami három centivel rövidebb, mert alig húsz perc volt a négyes és az ezer egyese között – mondta a háromszoros olimpiai bajnok.

Nem mellesleg a futamot Benedek Dalma már menyasszonyként lapátolta végig, a szerb kenus, Dusan Ruzicsics ugyanis a vb előtti utolsó edzésen odaevezett kedvese elé, és miután megkapta az „igent", a Lake Banook vizén húzták fel egymás ujjára a jegygyűrűt.

A délutáni ötszázas előfutamok során a szegediek közül „csak" Vajda Attila volt érdekelt. A koreográfia ismét az ezres selejtező szerint zajlott, Attila harmadikként haladt át a célvonalon, így rá pénteken két középdöntő vár. Vécsi Viktor edző jó adag magabiztossággal a hangjában jelentette ki:

– Szombaton és vasárnap kell majd a maximumot hozni.

Ennyiben maradtunk.

Változik az olimpiai program

Komoly változásokról döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 2012-es kajak-kenu versenyek programját illetően. Az ötkarikás műsorba bekerül az eddig mellőzött 200 méteres táv, három helyett négy számot rendeznek a nőknek – 500 méteren egyébként csak ők versenyeznek majd –, a kenus számokat viszont négyről háromra csökkentették.  – Nagyon sajnáljuk a kenu térvesztését – mondta Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke. – Sajnos hiába  harcoltunk, hogy 13 verseny lehessen az olimpián, a NOB arra hivatkozva, hogy limitálni kell a versenyzők számát, nem akart még egy kenucsapathajó-versenyt bevenni a programba. Az viszont mindenképpen kedvező, hogy több női szám lesz, hiszen abban a szakágban nagyon erősek és eredményesek vagyunk. Összességében elfogadjuk, támogatjuk a változásokat, és reméljük, jót tesz a kajak-kenu sportágnak.

– Számunkra rövidtávon jó, középtávon elfogadható, hosszútávon viszont kedvezőtlen döntés született – kommentált Dartmouth-ból Petrovics Kálmán, a Démász-Szeged VE igazgatója. – A 200-as sprintszámra ugyanis születni kell, és kérdés, hogy tudjuk-e majd tartani a lépést a jóval nagyobb populációjú nemzetekkel.

A 2012-es londoni olimpia programja, férfi kajak, 1000 méter: K–1, K–2, K–4. 200 méter: K–1, K–2. Női kajak, 500 méter: K–1, K–2, K–4. 200 méter: K–1. Kenu, 1000 méter: C–1, C–2. 200 méter: C–1.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hétvége sportműsora

Tovább olvasom