Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Vajda Attila: Életemben először az első osztályon

"Nehezen birkóztam meg azzal, hogy nem lehetett lefeküdnöm, hiszen át kellett állítani szervezetemet az ottani időre. Vasárnap délután néhány csapattársammal sétálni mentünk, ami jó hosszúra sikeredett, hiszen 5 kilométert gyalogoltunk."
Szombaton 14.30-kor szállt fel a gép Ferihegyről. Életemben először az első osztályon utazhattam, amit nagyon élveztem, mert eddig mindig irigykedve néztem azokat, akik különleges elbánásban részesültek, és tágas székben ülhettek. Kényelmesen telt az utazás.

Magyar idő szerint fél 1-kor szálltunk le Pekingben, ahol 25 fok és magas páratartalom várt bennünket. Amilyen gyorsan csak lehetett, elfoglaltuk a pályaszállást, ahol az egyik nagy vetélytárs, a címvédő spanyol David Call is lakik. Nagy hasznát veszem az egyik szponzoromtól, a Kabay Patikától kapott mágneses ágynak, továbbá a különböző regeneráló szereknek. Úgy nevezem, hogy ezzel kialakítottam a szobában egy wellness-sarkot.

Vajda Attila (jobbról), Sík Márton és Vécsi Viktor az elutazás előtt, a repülőtéren
Vajda Attila (balról), Sík Márton és Vécsi Viktor az elutazás előtt, a repülőtéren

Nehezen birkóztam meg azzal, hogy nem lehetett lefeküdnöm, hiszen át kellett állítani szervezetemet az ottani időre. Vasárnap délután néhány csapattársammal sétálni mentünk, ami jó hosszúra sikeredett, hiszen 5 kilométert gyalogoltunk. Közben megnéztük az evezősök futamait. Ezt nem úsztuk meg szárazon, leszakadt az ég, és bokáig jártunk a vízben.

Este először megkóstoltam a kínai ételeket. Egyelőre úgy tudom, hogy hétfőn délelőtt vízre rakhatom a hajómat, és kipróbálhatom a Sunji vizét, ami igazából nem ismeretlen számomra, hiszen egy évvel ezelőtt már versenyeztem rajta az előolimpián, csak akkor nyugodtabb körülmények között.

Vajda Attila webcíme: www.szegedkenu.hu.

Olvasóink írták

  • 1. dudás lászló és cs. 2008. augusztus 22. 09:59
    „Gratulálunk! Fantasztikus voltál!

    Kovács & Dudás family, Piliscsév”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzelemmel kezdte az új szezont a Makó együttese

A labdarúgó NB II keleti csoportjának első fordulójában a Makó idegenben, Pesterzsébeten győzött… Tovább olvasom