Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Valdor-Szentesi VK: benn kell maradni az OB I-ben

A kilenc forduló alatt pontot sem szerző Valdor-Szentes férfi vízilabdacsapatának szakmai munkáját a jövőben Lukács Dénes irányítja, aki Matajsz Márkot váltja az OB I-es gárda kispadján. Utóbbival közös megegyezéssel bontott szerződést a klub. A cél a bennmaradás.
– Az eredménytelenség miatt közös megegyezéssel megváltunk, szerződést bontottunk a férfi vízilabdacsapat vezető- edzőjével, Matajsz Márkkal
– jelentette be tegnap Magyar József, a Szentesi VK elnöke, a szponzor, Hungerit Zrt. elnök-vezérigazgatója, tulajdonosa. Elmondta: helyét a kispadon Lukács Dénes foglalja el, aki korábban már két bajnoki ciklust dolgozott az együttessel. – Szabad kezet kapott a csapat kialakításában, bízom benne, felrázza a fiúkat, mert ez a gárda többre képes. Az élvonalban benn kell maradni.

Dr. Tóth Gyula mesteredző, elnökségi tag, Magyar József tanácsadója azt is megemlítette: a tréningek színvonalával nem volt gond, Matajsz Márk jól végezte a dolgát, viszont, ami a foglalkozásokon simán ment, a mérkőzéseken gondot okozott. Az is szóba került: lehetett volna kicsit szigorúbb a játékosokkal. Dr. Tóth elmondta: sajnálja, hogy így alakultak a dolgok, mert Matajszot fiatal, tehetséges edzőnek tartja.

– Váratlanul nem érintett a „válás", hülye, aki ilyen helyzetben nem gondol, nem számít erre, de jó lett volna még folytatni. Megértem a döntéshozókat, változtatni kellett, és mindig könnyebb egy embert, az edzőt elküldeni, mint 15-20 játékost. De engem a szentesi vízilabda érdekel, és szurkolok Déneséknek a minél jobb eredményekért – árulta el Matajsz Márk. A tréner csak a felnőtt- csapattól búcsúzott – ezt tette Horváth Tamás másoedző is –, a klubtól nem: az utánpótlásnál kapott feladatot, a 2003-as, a vidékbajnokságban szereplő együttest trenírozza.

Lukács Dénes vezetőedző visszatért a szentesi férfi vízilabdacsapathoz. Fotó: Schmidt Andrea
Lukács Dénes vezetőedző visszatért a szentesi férfi vízilabdacsapathoz. Fotó: Schmidt Andrea

Arra a felvetésre, szigorúbb is lehetett volna, közölte: nemrég még játszott, a fiatalabb korosztályt képviselte, életkorban közelebb volt tanítványaihoz, mint a legtöbb edző. Megértőbb volt velük, más volt a viszonya, valamint az is a teljes képhez tartozik, hogy sérülések, betegségek miatt soha nem tudta az ideális kezdőt vízbe küldeni.

– Elkezdtünk dolgozni, csütörtökön 20.30-kor megtartottam az első tréninget a Valdor-Szentesnek – mesélte a két sikeres, 8. helyet hozó bajnokság után a Kurca-partjára visszaköltöző Lukács Dénes. Azt is elárulta: már az elmúlt hétvégén megkereste telefonon Magyar József klubelnök. Hozzáfűzte: nem számított a visszatérésre, azért sem, mert ebben a bajnoki évben nem akart vízilabdával foglalkozni. A megbízatást fél évre, vagyis a pontvadászat végéig vállalta: – Az OB I-es tagságot meg kell őriznünk, erre az osztályozót jelentő 13. hellyel is képesek lehetünk, a második vonalban ugyanis egyik gárda sem üti meg az élvonalbeli szintet – értékelt az esélyeket latolgatva Lukács Dénes, megtoldva azzal, szeretnének a tuti bennmaradást érő 11–12. hely valamelyikén végezni. Ennél merészebb álmokat nem szőhetnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SZEOL SC: ennél többre hivatottak

A labdarúgó NB III Közép csoportjában szereplő SZEOL SC az őszi szezont a 12. helyen zárta. Tovább olvasom