Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Vásárhely: NB I-es kosárlabda nélkül

Vásárhelyen megszűnt az NB I-es kosárlabda. A jövőben csakis fiatalok képzésével, utánpótlás-neveléssel foglalkozik a Kosársuli. Az élvonalbeli együttest a megalakulóban lévő NTE Profi Sport és Marketing Zrt. működteti, és mérkőzéseit Budapesten játssza.
Ebben a bajnokságban már nem lesz NB I-es – nemcsak A csoportos, B-s sem – férfi kosárlabdacsapata Vásárhelynek. A korábbi névadó szponzorral, a Bodrogi Bauval kötött szerződés lejárt, az új befektetővel pedig elhúzódtak a tárgyalások. Közben pletykák, rémhírek terjedtek el a városban, sokan tudni vélték, nincs mentség, az együttes és vele az élvonalbeli kosárlabda is megszűnik. Sarkosan fogalmazva: tulajdonképpen igazuk lett. A mintegy két hónapig tartó egyeztetések eredménye egy szándéknyilatkozat – a szerződést a napokban írják alá –, tartalmát közleményben hozták nyilvánosságra a felek.

Eszerint a Kosársuli NB I A csoportos együttesét a továbbiakban a megalakulóban lévő NTE Profi Sport és Marketing Zrt. működteti, melyben a vásárhelyi egyesület kisebbségi tulajdonrészt szerez. A hazai mérkőzéseket – az indoklás szerint a nagyobb nézőszám és az eredményesebb marketing okán – Budapesten, a november közepén átadandó Sportmax 2 sport- és rendezvénycsarnokban játsszák, vagyis Vásárhelyen nem lesz NB I-es gárda. Az NTE Profi Sport és Marketing Zrt. a következő öt évben anyagilag, szakmailag és szervezetileg is aktívan részt vállal Vásárhely és vonzáskörzete utánpótlásának nevelésében. A Kosársuli feladata így ismét – nevének megfelelően – a korosztályos utánpótlás, az iskolai és a tömegsport szervezése, a gyerekek sportolásának, egészséges életmódra nevelésének biztosítása lesz. A közlemény azzal zárul, hogy az NTE Sport és Marketing Zrt. szeptember végéig sajtótájékoztatót tart, melyen részletesen ismerteti működését.

A jelek szerint Gémes (szemben) és társai májusban hiába pezsgőztek a bennmaradás örömére. Fotó: Tésik Attila
A jelek szerint Gémes (szemben) és társai májusban hiába pezsgőztek a bennmaradás örömére. Fotó: Tésik Attila

Kíváncsiak voltunk a Vásárhelyi Kosársuli elnökének, Elek Andrásnak a véleményére, aki azt mondta: az anyagiakról nem nyilatkozhat, erre a partner nem hatalmazta fel. A történteket a következőképpen kommentálta: – Sajnálom, hogy így alakult, de be kellett látnunk: nem tudjuk biztosítani a városban stabil A csoportos csapat működését, a nézőknek és a szponzoroknak sem perspektíva egy sereghajtó együttes. Elsősorban azért fogadtuk el ezt az ajánlatot, mert biztos alapokra helyezhetjük az utánpótlás-nevelést. Terveink szerint az NB II-es bajnokságban indítunk csapatot.

– A város nem vonul ki a kosárlabdából – jelentette ki Fekete Ferenc sporttanácsnok –, még egyeztetünk a befektetővel, és minden segítséget megadunk ahhoz, hogy a felek minél hamarabb korrekt szerződést köthessenek. A pontos kötelezettségeket majd az tartalmazza.
Információink szerint az A csoportos gárda Enternet NTE Hegyvidék néven szerepel majd a pontvadászatban, és a vásárhelyi keretből Kováts, Gémes és Drahos szolgálataira tart igényt. Az amerikai légiósoknak –
Brooksnak és Freemannek – még májusban lejárt a szerződése, távoztak Vásárhelyről.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. randler 2008. szeptember 26. 16:00
    „Körmenden minden a kosárlabdáról szól, nincs is más sport amit komolyabban támogat a város. Ekkora városok nem tudnak fenntartani több élvonalbeli sportágat/csapatot szerintem. A szponzorok pedig szétforgácsolódnak.”
  • 33. pederzoli 2008. szeptember 18. 09:17
    „A 29-es hozzászólásra írnám: vhelyi,a Körmendi polgármester,Bebes István 1987-ben legalább akkora közönségkedvenc volt abban a bajnokcsapatban,mint Levente,vagy egy kicsit korábban a Doktor,netán Cupi,azaz az ismertségét nem annak köszönheti,hogy a legtöbb plakátot ragasztotta,hanem annak,hogy mondjuk szórt egy huszast az Egerszegnek,magyarán a sportágban töltött minimum 25 évet. Amit savallok,hogy LJ majd mossa kezeit,hogy semmiről sem tudott,ami szerintem kamu,mert annyit megkérdezhetett volna a Bebestől,hogy: Pista,Ti hogy csináljátok,hogy ott a világ végén agyonvertek mindenkit? (közben jönnek a régi emlékek,amikor a Körmend mumusa épp a Vásárhely volt)”
  • 32. Peeting 2008. szeptember 17. 19:42
    „ennek mi értelme, Pesten miért kell csapatot csinálni. itt voltak szurkolók, ott mikor lesznek. erre csak azt tudom mondani: Vásárhelyi KS volt, Vásárhelyi KS már nincs, Vásárhelyi KS nem lesz.”
  • 31. SZEDEÁK 2008. szeptember 17. 18:57
    „sivatagicapa!

    A SZEDEÁKBAN NE BÍZZ!
    Na, nem a csapat miatt. Ők mindent megtesznek a jó szereplésért. Szeretni való kis csapat jöhet össze ismét Szegeden.
    Azonban Botkáék ezt nem támogatják. A Pistrui-Kővári-Szetey trió tartja kezében a szegedi sporttámogatást. És ameddig ez így lesz, halvány remény sincs rá, hogy a férfi kosárcsapat NB I-es szintre jusson...

    Egyébként Eleket ne bántsátok! Kurva szar ez az egész, hogy így alakult az ügy.”
  • 30. vhely 2008. szeptember 17. 15:28
    „Addig amig a "Kopasznayakú Hóhér" ül a polgármesteri székben itt nem lesz se tömegsport,se minőségi sport.”
  • 29. vhelyi 2008. szeptember 17. 15:13
    „Csak épp az említett Nagy Vezírnek nem volt haszna abból, hogy idejöjjön ez a nagy cég, az ő zsebébe nem ment semmi, akkor minek segítsen? Csak azt engedi ide a városba, amiből lesz haszna. ( pl.: az Ifjúsági Park lerombolása, Interspar, Aldi, és a leendő Obi. Abból jut neki, ezért azt engedi. És tényleg Körmend, a 12000 fős kisváros fent tud tartani egy jó csapatot? Mert ott kiáll a városvezetés a csapat mellett. Itt pedig alig kapnak támogatást szegények.
    Senki sem ezt érdemelte.”
  • 28. satya 2008. szeptember 17. 14:06
    „Igazad van kisokos amelyik egyesületnél van az elnökségben ökó fejes ( PL HFC : Fekete annak segítenek ) atöbbi meg a maradékon osztozik.A 2007_es sport tmogatást is most szeptemberben fizették ki. Ez az egész eladásrol tudott a város sportvezetése és nem tett semmit vagy talán nem is akart.Én is egy kis egyesület vezetője vagyok ,de ami a városban folyik az undorító.”
  • 27. kisokos 2008. szeptember 17. 12:56
    „A klubb akkor hibázott nagyot, hogy amikor feljutotak az első osztályba nem kérték fel azonnal Lázárt elnöknek. Elek meg lehetett volna ügyvezető. Ha most a Nagy Vezír lenne az elnök, nem kéne most itt írogatnunk. Azt a blamázst ugyse vállalta volna fel, hogy az Ő elnöksége alatt szűnik meg a csapat. Lemondania is snassz lett volna.
    Tanulság a jövőre nézve, ha egy csapat hosszabb távra tervez, akkor önkormányzati fejeseket az elnöki székbe!”
  • 26. sivatagicapa 2008. szeptember 17. 10:00
    „Kérdem én... tudta a vezetőség h kiszáll a Bau és gondolom ezt nem júniusba közölték, miért kezdtek támogató után járni??? Nem hiszem el h nem találtak egyet sem 2 év alatt. Érdekes kéziseknek van stabil hátterük meg majdhogy nem minden megyei nb1 es csapatnak.Város meg tiszta szégyen h nem segít inkább felhúz még 4 aldit. Sajnálom az egészet h igy történt, de kézi meccsek nem érdekelnek inkább járok majd Szedeák meccsekre, remélem előbb utóbb feljutnak és stabilan bennmaradnak!”
  • 25. Cs 2008. szeptember 17. 09:59
    „Kedves 23!

    Teljesen egyetértek veled, de a helyzet kialakulásához hozzájárult az is, amit az utánad szóló említ:volt hogy 1 éves sporttámogatással lógott az önkormányzat. És nem csak a felnőtt csapatnak, hanem a -polgármester úr szerint- végletekig támogatott utánpótlásnak is.
    Arról nem is beszélve, hogy a kisujjukat sem mozdították szponzor-ügyben.
    Ráadásul a megítélt támogatás jóval kevesebb, mint amennyinek lennie kellett volna. Nem hiszem, hogy Körmend, Dombóvár vagy éppen Sopron nagyobb költségvetésből gazdálkodik, mint Vásárhely, mégis lényegesen több volt a támogatás.
    A legfőbb gond az, hogy a városi sporttámogatással kapcsolatos rendelet szerint a kifizetés a város anyagi helyzetétől függ. Emiatt magyarázhatóvá vált a sorozatos csúszás.”
  • 24. vhelyi 2008. szeptember 17. 08:51
    „Az önkormányzatnak viszont feladata, hogy minden évben pontosan adja a támogatást, és nem lemaradva 1 évet küldi, és mossa a kezét. És a polgármester is szóba állhatott volna a támogatókkal, és akkor talán itt marat volna az egész csapat, de egyszerűbb volt nem beszélni velük...
    Sajnálom, hogy ez történt, minden meccsen ott voltam, hosszú évek óta járok a meccsekre, nem ezt érdemelték volna.”
  • 23. előttem hozzászó 2008. szeptember 17. 08:14
    „22-es Cs(apdája:)
    csak annyival egészítem ki a lenti IGAZSÁGot, zz önkormányzatnak nem feladata a (külföldi) profi játékosok fizetése, ezt a magántőkének kellene megtennie, de ha nincs magyar vidéki ipar/szolgáltató, akkor nem is lesz vidéki sport-szponzor!
    Adótörvényeink módosításával kellene ösztönözni az itt működő külföldi tőkét, hogy szponzorálja a sportot, kultúrát!
    A két szép szemünkért a imerys-, tesco-félék nem adnak egy fityinget sem!”
  • 22. Cs 2008. szeptember 16. 22:59
    „Sziasztok!

    Anélkül, hogy felfedném a kilétem, helyretennék 1-2 kérdést.
    Ha elfogadjátok az jó, ha nem akkor az a ti bajotok, mert ez történt, amit most leírok.
    Kicsit korábbi éveket idézve kezdem a történetet, így lesz érthető.
    A B csoportos közepes szereplések után, a Szeged megszűnését követően Vásárhelyre jött Nyilas és Drahos. Ez tette lehetővé, hogy a korábban itt játszókkal együtt, egy feljutásra esélyes csapat alakuljon. Az akkori bajnokságból kiemelkedett a Sopron, így csak a második évben sikerült kivívni a feljutást. Azt mindenkinek tudnia kell, hogy az általatok mocskolt Elek András már a győzelem pillanatában világossá tette, hogy elképzelhetetlen az NB1-es szereplés komolyabb anyagi háttér nélkül. (hogy pontosítsak szerinte szükség lett volna 2 jó magyar, 4 jó külföldi játékosra, illetve egy új edzőre.)
    A város részéről érkező nyomás miatt azonban kénytelenek voltunk elindulni Czupival illetve a nagyon harmatos játékoskerettel. A teljes igazság az, hogy már ekkor kiestünk volna, ha a Debrecen közben nem megy csődbe.
    A második év előtt szintén jelezte Elek András, hogy semmi esély sincs egy normális csapat kialakítására pénz nélkül. A város rendszertelenül érkező anyagi támogatásai arra voltak elegendőek, hogy a játékosok bérét fizetni tudják. Azért azt sem kell elfelejteni, hogy a légiósokkal sem volt szerencsénk, hiszen a sérült Brooks, és a mentálisan illetve technikailag nulla Freeman nem nevezhető JÓ légiósnak. A románok (Cangrasu, Babut) szót sem érdemelnek. A magyar játékosok akaratának, a légiósok vásárhelyivé "válásának" köszönhetően nagy bravúrral bennmaradtunk. Hurrá!
    Ekkorra a franchise (ha nevezhetjük így) már tizenmilliós összeggel tartozott dr.Eleknek, Bodroginak. Időnként volt arra is példa, hogy a játékosok rokonai, az elnökség tagjai fizették ki a rendezési költségeket, az utazásokat.
    EZ ÍGY TARTHATATLAN VOLT! Senki sem várhatja el, hogy magánszemélyek finanszírozzák néhány száz ember szórakozását, arról nem is beszélve, hogy mennyire jelentett volna szórakozást, ha mindenki 30-40 ponttal ver minket.
    Rendkívül inkorrekt volt a pesti kör is, akik, mint utólag kiderült, végig ezt várták. Át lettünk verve!
    Ha mindenképpen bűnbakot akartok keresni, akkor ne dr.Elekben, a vezetőségben, a játékosokban találjátok meg! Ha valaki hibás, akkor az egyfelől a város, hogy nem állt teljes mellszélességgel a csapat mögöt (értsd: nem keresett szponzort.) illetve a kétes ügyletekkel terhelt pesti "befektető csoport".
    Ettől függetlenül lehet Eleket nem szeretni a nyers stílusáért, lehet Czupit nem szeretni, mert nem jó edző, lehet a játékosokat nem szeretni, mert nem jók, DE a csapat megszűnéséhez SEMMi KÖZÜK!

    Üdv,
    Cs”
  • 21. Kétkedő 2008. szeptember 16. 21:53
    „Miért az Elek Andrást bántjátok és kéritek számon azt amit a városvezetésnek kellet volna megoldan?Ha,Ő nincs már régen nem kellet volna NB-s kosármeccsre járnunk.Az utóbbi években lenullázták az országos hírű- hogy csak néhányat említsünk-focicsapatot,a férfi kézilabdát, az atlétákat,az úszócsapatot,néhány hete a vizilabdát,és ebben a sorban most következtek a kosarasok."Lendületben a Vásárhely sportja..."”
  • 20. ?! 2008. szeptember 16. 21:47
    „Nem akarom elhinni! Persze a korábbi városi mendemondák arrol, hogy 1 pesti cég 100 millákkal állna a Kosársuli mögé, túlságosan bízakodónak tüntek, de mégis, sokan reméltük, hogy igaz lehet... Az összes múlt szezonbeli hazai meccsen ott voltam és bár volt sok méretes zakó, számos szoros meccset is láttunk, igaz ezek nagyrészén nem nekünk kedvezett a szerencse, de a lényeg, hogy látszott; kicsi kis erősítéssel szintekkel léphetne följebb a csapat. Ezt reméltük, hogy végre sikerül a többi A csoportos csapat közé érkeznünk a szponzori pénzeket tekintve is. És tessék! Személy szerint nem hibáztathatok senkit, nem látok a kulisszák mögé, de ami biztos, a meccsek hangulata nagyon fog hiányozni! :(”
  • 19. satya 2008. szeptember 16. 21:36
    „Vásárhelyi kosarasok ne játszatok pesti csapatba mekElek titeket is elad Levente ne menj pestre egéssz évben küzdöttetek hogy ne essen ki a csapat és ez sikerült a vezetőség meg ült és nem csinált semmit,pedig neki is lett volna dolga Elek Grezsa meg a többi mire várt ,év elején már tudták hogy Bodrogi kiszál.”
  • 18. Peeting 2008. szeptember 16. 21:02
    „Ez elképesztő! Mi a szurkolók új dobbal készültünk az új szezonra, és zászlókkal meg minden. Ilyen mikor lesz Pesten? Ki fog tapsolni és örülni a győzelemnek. ha ezt látni BALOGH IMRE.”
  • 17. bánatos 2008. szeptember 16. 19:09
    „Nekem mondhat mindeki amit akar. Elek akkor is jellemtelen lény. Milyen saját pénzről beszéltek? Világ életében a kosárlabdából élt.”
  • 16. Váááássssáááárrrhely! 2008. szeptember 16. 19:01
    „CUP - CUP - CUP !

    CZUPRÁK !

    CUP!”
  • 15. BG 2008. szeptember 16. 18:39
    „Hihetetlen!Szégyen!Úgy gondoltuk, hogy újból lesz egy sikeres csapat Vásárhelyen. Valóban fontos, hogy Budapestnek legyen egy élvonalbeli csapata, mind a kb 200 embernek, aki ki fog látogatni a meccsekre. Budapesten egy válogatot meccsen is kb fél telt ház van. Vásárhelyen a régi szép időkben 2-3 ezer ember szurkolt együtt a csapatért!! Tavaly a kiesési rangardókon kb. 1000 ember szurkolt az A csoportos tagságért. Most ezeket a kosárlabda szerető embereket becsapták!!”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közel ötezren futottak a szegedi Vivicittán

Szombaton immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Szegeden az ezúttal T-Home Vivicittá névre… Tovább olvasom