Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

Vladan Matics már kétkapus edzésen is részt vesz

Vladan Matics két évvel ezelőtt lemondta a szerb válogatottságot. Egy évvel ezelőtt némileg valóra vált álma, Kovács Péter vezetőedző segítője lett, miközben a játékot is vállalta. Jelenleg sérülése miatt csak az előbbi feladatának tud eleget tenni, de reméli, hogy két-három héten belül ismét pályára tud lépni, s az új edző, Zoran Kurtes is igényt tart segítségére.
Vladan Matics felnéz az új edzőre, Zoran Kurtesre Fotó: Gyenes Kálmán
– Kezdjük talán a beszélgetést azzal: mennyire elégedett a gyógyulásával?

– Teljes mértékben, hiszen csütörtökön már bekapcsolódtam a kétkapus edzésbe is. Kicsit fájt a kezem, de Dobozi Iván megígérte, hogy egy kézfejrögzítőt szerez az ünnep után. Szerintem 15-20 nap múlva már pályára is léphetek. Az új klinikán Cinike most is nagyszerű munkát végez.

– Ez pedig azt jelenti, hogy kihagyja a Dunaferr elleni bajnoki elődöntőt. Egyben szavaiból azt veszem ki, hogy döntőbe várja a Pick Szegedet?
– A Dunaferr nem lesz könnyű ellenfél, de nekünk kötelező a továbbjutás. Nem is szabad másra gondolni, mint a dunaújvárosiak legyőzésére. Még három mérkőzést sem szeretnénk játszani ellenük. Ezzel pedig már választ is adtam a kétkedésének, Veszprém–Pick bajnoki döntőt várok, illetve várunk. Bár Zdravko Zovko csapata előnyben lesz, hiszen otthon kezdi a rájátszást, de azt hiszem, hogy valamennyien úgy gondoljuk, mindent meg kell tenni a siker érdekében.

– Mi a véleménye a napokban játszott szerb–magyar válogatottmérkőzésről?
– Hazám válogatottjából a felét sem ismerem. Jól kicserélődött a gárda. Szerintem ebben a fiatal csapatban van fantázia, de még nagyon sokat kell dolgozniuk és tanulniuk. Ha ez nem következik be, akkor ez a csapat nem jut tovább Csehországgal szemben a selejtezőből. Őszintén megvallva a magyar válogatottól többet vártam. Ennek ellenére kijelentem: nem lesz probléma a szlovákok ellen továbbjutni.

– Két évvel ezelőtt megnősült, s magyar felesége van, sőt már Dusán a Matics név továbbvitelét is jelenti. Nem gondolkodott azon, hogy felveszi a magyar állampolgárságot?
– Dehogynem. Annak idején 2004-ig kaptam letelepedési engedélyt. A jelenlegi törvény szerint három év múlva, tehát 2007-ben folyamodhatok magyar állampolgárságért. Pedig mindenképpen itt akarok maradni a családommal együtt. Azonban bízom abban, hogy egy kis segítséggel elintézhető az, hogy minél hamarabb megkaphassam az állampolgárságot.

– Zoran Kurtes lesz a nyártól a Pick Szeged edzője. Véleménye szerint igényt tart a segítségére?
– Egyelőre még nincs szerződésem. Először tehát a játékos státusomat kell lerendezni. Rövid beszélgetést már folytattunk, azonban konkrétumokról még nem esett szó. Azonban bízom abban, hogy ugyanúgy lesz, mint eddig.

– Mennyire ismeri a volt szerb szövetségi kapitányt?
– Játszottunk egymás ellen. Aztán volt szövetségi kapitányom a válogatottban is. Tehát nagyon jól ismerem, mint játékost és mint szakembert is. Nagyon jó tanító mesterei voltak, hiszen dolgozott együtt Zsivkovics, valamint Pokrajec mesterrel akikkel egyenként is olimpiai és világbajnok lett a nemzeti válogatottunk. Kurtes pedig nekik volt 1999-től 2001-ig a segítőjük. Röviden jellemezve: fiatal, de nagyon rutinos edzőnek tartom.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szétesett a HNKC védekezése

A HNKC SE női kézilabdacsapata vereséggel kezdte az 5–8. helyért folyó rájátszást. A… Tovább olvasom