Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

A fehérvári jégkorongozók ma utaznak Innsbruckba

Az Alba Volán SC jégkorong-csapata holnap megkezdi a küzdelmeket az Erste Bank Eishockey Liga alsóházában, az úgynevezett kvalifikációs szakaszban.
Ma vág neki a több mint 700 kilométeres túrának az Alba Volán SC csapata, hiszen az új edzővel készülő Cápák az utolsó pillanatban sem tudták kiharcolni, hogy a legjobb hat között végezzenek az alapszakaszban. A Villach megelőzte a tiroliakat, akik így az Olimpija Ljubljana, a Graz 99ers és a fehérváriak társaságában azért küzdenek, hogy a következő hat mérkőzés után bejussanak a legjobb nyolc közé, azaz a playoffba.

Pedig a Villachnak talán jobban örültek volna Kangyal Balázsék, hiszen a síparadicsom közelebb is van, és az általános vélekedés szerint az Innsbruck játékoskerete - az eredmények ellenére - erősebb, mint a VSV alakulata.

Ted Sator vezetőedző három hete dolgozik az albásokkal, és a hírek szerint alaposan meghajtotta a játékosokat, hiszen az amerikai mester is tisztában volt vele, hogy az alapszakaszban már nem jelentenek semmit a sikerek, a második szakasz a fontos. A mester két légióscserét is szorgalmazott, Michal Stastny és Kurt MacSweyn helyére érkezett a szlovén Matic Kralj, és kedden landolt a gépe Ferihegyen az amerikai, 33 éves csatárnak, Sam Ftoreknek, akinek ECHL-es és AHL-es múltja is van a tengerentúlon. Ted Sator vezetőedző abban bízik, hogy a két új hokis érkezésének köszönhetően gyorsabb, gól-erősebb lesz a Volán játéka. Valljuk be: nagyon kellene, hogy ne csak két-három emberben legyen benne a gól egy-egy találkozón...

Pénteken, 19.15-től meglehet kezdeni a pontgyűjtést. Vasárnap az Olimpija jön az Albához.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem indul Pekingben, de még nem vonul vissza Kovács Ágnes

Kovács Ágnes nem vonul vissza, de az augusztusi pekingi olimpián nem indul el - ez volt a váratlan,… Tovább olvasom