Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Alonso és Button alkotja a McLaren jövő évi pilótapárosát

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a 2009-ben vb-győztes brit Jenson Button alkotja a Forma-1-es McLaren istálló 2015-ös pilótapárosát.
Az angol csapat csütörtökön jelentette be hivatalosan a spanyol versenyző leszerződtetését és azt, hogy hosszabbított mindkét eddigi pilótájával is, de a dán Kevin Magnussen a következő esztendőben tartalékversenyzőként segíti az istálló munkáját.

A 33 éves - 2005-ben és 2006-ban a Renault-val világbajnok - Alonso öt idény után távozott a Ferraritól, ahol a sorozatban négy vb-címet nyert német Sebastian Vettel vette át a helyét. Alonso 2007-ben már versenyzett a McLarennél, ahol azonban komoly vitái voltak a vezetőkkel és az akkor újonc pilótatársával, az azóta kétszeres vb-győztes, idén a Mercedes színeiben diadalmaskodó brit Lewis Hamiltonnal.

A McLarennél a jövő évben más szempontból is új időszámítás kezdődik, a Mercedes helyett ugyanis már a Honda szállítja majd a motorokat a wokingi istállónak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnokok Ligája - Nyolcaddöntős a Manchester City és Schalke

A Manchester City és a Schalke 04 harcolta ki utolsóként a legjobb 16 közé kerülést a labdarúgó… Tovább olvasom